Vajon hol tartunk pár évvel később?

A playlist egy klasszikussal kezdődik, a többi jelenet viszont ugyanolyan elszomorító. A rendőrség azóta sem tesz érdemben semmit. Vajon miért nem?





Esik az eső. Relatív gyorshajtás. Vágási?

De most komolyan. Tényleg nem egyértelmű? :/

"Zebrán gázolt halálra egy férfit egy autós Pécsett. Esett az eső, az autós mégis túl gyorsan hajtott, fékezés nélkül ütötte el a gyalogost. Akkora erejű volt az ütközés, hogy az autó eleje is teljesen összetört..."

via tv2.hu

 





Megszüntethetőek-e a zebrángázolások?

Hol tehát a hiba? A járművezetőkben. Nyilvánvalóan nem akarnak senkit elütni a zebrán, azonban az elsőbbségadás elmulasztása számukra közvetlen veszéllyel nem jár, ezért hajlamosak a veszély elkerüléséhez szükséges gondosságot a gyalogostól várni. Éppen azért vannak azonban a közlekedésnek szabályai, hogy az ilyen helyzetekben megfelelő szankcióval arra késztesse az autóst, hogy a gyalogost fenyegető veszélyt is figyelembe vegye. Úgy tűnik tehát, hogy a szabállyal, vagy annak kikényszerítésével van a probléma: sem a közlekedés, sem a szabálysértési vagy büntetőjog szabályai nem kényszerít arra minden autóst, hogy mindig megadja az elsőbbséget, és ennek egyenes következménye, hogy olyan sebességgel közelítik meg a zebrát, hogy a baleset elkerülhetetlen.
 
Az üzembentartói, objektív bírság 2008. január elsejei bevezetése (együttesen az automata sebességmérő-berendezések elterjedésével) jelentős balesetszám csökkenést eredményezett.
 
Az abszolút gyorshajtások visszaszorítására alkalmas volt, a relatív gyorshajtással azonban – így pl. a zebra nagy sebességgel való megközelítésével – nem tud mit kezdeni. A helyzet azonban hasonló, ezért mi itt is a szankció elkerülhetetlenségében látnánk a kiutat. És abban, hogy a zebra körültekintőbb megközelítése előbb-utóbb az elsőbbségadás automatizmusához is elvezet. Na de melyik szankciót kell a kívánt eredmény érdekében elkerülhetetlenné tenni?
 
A teljes cikk elolvasható - és érdemes is elolvasni - a HVG-n...

 





Felfüggesztett börtön a zebrán gyerekeket gázoló autósnak

Jogerősen egy év öt hónap, két évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, aki autójával három gyermeket gázolt el egy vásárosnaményi gyalogátkelőhelyen.

Szabó József 2010 decemberében a sebességhatárt túllépve, lassítás és fokozott óvatosság nélkül közelített meg a város egyik iskolája előtt egy gyalogátkelőhelyet, és elütött három, iskolás korú gyereket.

A balesetben két gyerek maradandó fogyatékossággal gyógyuló, többszörös sérülést szenvedett.

A Vásárosnaményi Városi Bíróság a vádlottat közúti baleset okozásának vétsége miatt egy év öt hónap fogházbüntetésre ítélte - végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette -, valamint négy évre eltiltotta a járművezetéstől. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
Az ügyben másodfokon eljáró törvényszék a büntetés időtartamán nem változtatott, a szabadságvesztés végrehajtásának próbaidejét azonban három évről kettőre csökkentette. Az indoklás szerint a városi bíróság az általa kiszabott szabadságvesztés tartamához képest a végrehajtás felfüggesztésének próbaidejét aránytalanul hosszú időben határozta meg.

via Index





Az elmúlt tíz év átlagában a gyalogos balesetek 23 százaléka a zebrán történt!

Az elmúlt tíz év átlagában a gyalogos balesetek 23 százaléka a zebrán történt - ismertette Garamvölgyi László a Ma reggelben. - http://premier.mtv.hu/Hirek/2012/03/09/09/Mindenki_gyalogosnak_szuletik_.aspx





Ajánlott olvasmány: Egy fontos közlekedési kérdés, amiben jobb, ha nem hallgatunk a "szakikra"

Nem szaporítom a szót. Mindenki szánjon rá pár percet, míg elolvassa, és egy életet, hogy ízlelgesse, alkalmazza. 

http://eljtudatosan.blog.hu/2012/02/23/egy_fontos_kozlekedesi_kerdes_amiben_jobb_ha_nem_hallgatunk_a_szakikra





Kegyelmet kért a gázoló kézilabdázó, avagy akinek a haladék sem elég

Folytatódik a Pásztor féle gázolásos történet, ezúttal kegyelmi kéréssel...

"Kegyelmet kért a köztársasági elnöktől Pásztor István kézilabdázó, akinek csütörtökön kellett volna megkezdenie fogházbüntetését halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt; az államfő döntéséig a sportolónak nem kell fogházba vonulnia - tájékoztatta a Veszprémi Törvényszék szóvivője az MTI-t. 

Dülkné Pintér Zsuzsanna közlése szerint a 2011 novemberében másodfokon nyolc hónap fogházra ítélt Pásztor István kegyelmi kérvényt terjesztett elő. A büntetés-végrehajtás elhalasztását Schmitt Pál köztársasági elnök döntéséig engedélyezték.

 

A halasztást az igazságügyi államtitkár rendelheti el ilyen esetben; Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a kegyelmi kérvény elbírálásáig elrendelte Pásztor István büntetés-végrehajtásának elhalasztását - közölte a tárca az MTI érdeklődésére. A törvényszéki szóvivő arról is tájékoztatott, hogy a kegyelmi kérvény elbírálásának nincs hivatalos határideje, ahogy a köztársasági elnök napirendje engedi, foglalkozik az üggyel.

Pásztor István 2010. szeptember 29-én Veszprémben egy kijelölt gyalogátkelőhelyen motorkerékpárjával elgázolt  egy 80 éves férfit, aki a helyszínen meghalt. Az élsportoló a 40 kilométeres sebességkorlátozó tábla ellenére 76-80 kilométeres sebességgel hajtott, és az "elütési sebesség" (az igazságügyi műszaki szakértő szerint) legalább 69-76 kilométeresre tehető - közölte annak idején a törvényszék akkori szóvivője, Kahler Frigyes.

A volt magyar válogatott és világválogatott kézilabdázót, aki a baleset idején az első osztályban játszó balatonfüredi kézilabdacsapat kapitánya volt, a bíróság halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt nyolc hónap fogházbüntetésre ítélte, öt évre a gépjárművezetéstől is eltiltotta. Pásztor a büntetését nem kezdte meg a jogerős ítélet után, hanem haladékot kért és kapott, március elsején kellett volna fogházba vonulnia."

via sportgeza.hu

Szerintetek megkapja? Ti adnátok kegyelmet?

 





Mindenki gyalogos! Lassíts, ha zebrához érsz!

Ebből vajon mi lesz? :)

http://www.mindenkigyalogos.hu/



Címkék: akció zebra gyalogos


Zebrahelyzet: visszatekintő

Jó reggelt kívánunk mindenkinek!

Különösképpen azoknak, akik felelősek az alábbi híreket illetőleg:

Decemberben beindult az ünnepi roham. 3 nap termése:

ELÉG VOLT!

Végszóként még egy érdekes téma a "zebrán gázolások városából", Kecskemétről, aztán mindenki gondoljon, amit akar:

0 hozzászólás. Ha egy kerékpáros behajt egy egyirányú utcába, és nem okoz balesetet, csak készül róla egy fénykép, mindjárt lesz 50-100 köpködő hozzászólás.

De egy ilyen lebukás senkinek sem mozgatja meg a fantáziáját, de még az ingerküszöböt sem éri el, hogy beírjon valamit, vagy megossza a neten.

Ennyire érdektelenek lennénk, vagy ennyire szarunk másokra?

(Természetesen mindez csak addig, míg velünk, közeli hozzátartozónkkal vagy szeretteinkkkel nem történik valami...)

Kellemes és Balesetmentes Ünnepeket Mindenkinek!

Frissítés, mert nincs megállás, ha értitek, mire gondolunk...

 





Börtönbe kerülhet Bálint gazda gázolója

A zebrán történő gázolások komolyabban vételének következő szereplője Bálint gazda gázolója lehet, aki ugyan nem okozott halálos kimenetelű balesetet, mint Pásztor, viszont jelen állás szerint különösebb megbánást sem tanúsít...

"T. Tibor, a gázoló nem kért bocsánatot Gyuri bácsitól, nem látogatta meg, a bíróságon azonban kénytelen lesz szembenézni tette következményével. A Budapesti VI.-VII. Kerületi Ügyészség ugyanis vádat emelt ellene közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt."

[...]

"Nemrég vizsgált meg a biztosítótársaság orvosa is nagyon alaposan. Nem tudom, mi az eredmény, de a hallásom a baleset óta rossz. Nagy ütés érte a fülemet, betört a koponyám, és vérömleny keletkezett az agyamban. Kiderült, hogy a középfül kalapácscsontját tápláló ér megsérült, ezért a hallókészülék már örökre velem marad – magyarázza Gyuri bácsi, aki a rendőrségi szembesítésen találkozott gázolójával, de hiába faggatta a férfit, mi volt figyelmetlensége oka, az nem válaszolt, sőt elnézést sem kért súlyosan sérült áldozatától." - írja a blikk.hu.





Jogerősen is 8 hónap fegyház Pásztor István büntetése

Úgy tűnik, hogy kicsit komolyabban veszik a zebra kérdést, ugyanis jogerősen is  nyolc hónapi fogházra ítélte halálos közúti baleset okozása miatt a másodfokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság hétfőn Pásztor István volt magyar válogatott és világválogatott kézilabdázót.

Ezzel helybenhagyták az elsőfokú Veszprémi Városi Bíróság május végén kiszabott büntetését.

 





Kegyelmi aktus? Zebra akció, Napló módra...

"Egyfajta kegyelmi aktusnak számít, ha egy autós átenged egy gyalogost a zebrán – ezt írja némely útikönyv a Kelet-Európába készülő nyugati turistáknak. Bár bosszantó, hogy ilyet írtnak többek között rólunk is, de azért van ebben némi igazság. Ebből és a sok balesetből lett elege a Naplónak, így hát zebrát festett a csapat egy forgalmas útkereszteződésbe." - olvasható a Napló oldalán...

Érdemes megnézni az elején az embert, aki a felelősséget a gyalogos nyakába kívánja varrni, amiért a szabályosan közlekedő fél nem figyelt arra, hogy majd ő szabálytalanul érkezik. Vajon meddig fog még jogosítvánnyal közlekedni? Minden bizonnyal évtizedekig...




8 hónap fogház a válogatott kézilabdásnak

Közúti baleset okozása miatt, nem jogerősen, első fokon nyolc hónapi fogházbüntetésre ítélte Pásztor István volt magyar és világválogatott kézilabdázót a Veszprém Városi Bíróság; az ügyész az ítélet súlyosításáért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A bíróság a 40 éves Pásztort - aki jelenleg az első osztályú balatonfüredi kézilabdacsapat kapitánya - öt évre eltiltotta a gépjárművezetéstől is, illetve kötelezte a bűnügyi költségek megfizetésére.

A bíróság által megállapított tényállás szerint Pásztor István 2010. szeptember 29-én Veszprémben, egy kijelölt gyalogátkelőhelyen, motorkerékpárjával elütött egy 80 éves embert, aki a helyszínen meghalt. A sportoló a 40 kilométeres sebességkorlátozó tábla ellenére 76-80 kilométerrel hajtott, az "elütési sebesség" is - az igazságügyi műszaki szakértő szerint - 69-76 kilométerre tehető. Féknyoma a motornak nem volt. 





Akik nem értek át a zebra túloldalára - Hogyan büntetik a halálos gázolásokat?

Egy miskolci zebrán kelt át egy hajnalban dolgozni induló 30 éves nő, amikor halálra gázolta egy, a megengedett sebességet túllépő autós, aki végül jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Bár a súlyos KRESZ-szabályszegések miatt egyre több baleset történik, és tavaly 144 gyalogos halt meg az utakon, az elérhető statisztikák szerint az esetek túlnyomó többségében a vétkes sofőrök nem kerülnek börtönbe. A bíróságok és még az egyes bírók gyakorlata is eltérő, az enyhítő körülményeket más-más súllyal veszik figyelembe. Mitől függ, hogy börtönbe kerül-e egy halálos baleset okozója vagy sem?

2008. december 8-án hajnalban, de még éjszakai sötétben szállt le a miskolci Auchanba dolgozni induló, 30 éves nő a bevásárlóközpont melletti buszmegállóban. A busz utasai közül ő volt az egyetlen, aki nem átvágott az úton, hanem elsétált a zebráig. Nyolc és fél métert haladt az úttesten, de még nem ért át az úton, amikor elgázolta egy autós. A kocsi 33 méteres féknyomot hagyott maga után. A nőt hiába vitték kórházba, nem lehetett megmenteni az életét. Az ügyben több mint kétéves eljárás után kedden született meg az ítélet: a gázolót egy év nyolc hónap szabadságvesztésre ítélte a bíró, de a végrehajtást két évre felfüggesztette.

[...]

A halálos gázolásokról szóló hírek az utóbbi időben egyre gyakoribbak, a rendőrség adatai szerint 2010-ben 144 embert gázoltak halálra Magyarországon - ez tíz százalékkal több, mint 2009-ben. Tavaly összesen 350 ember halt meg az utakon - igaz, 1999-ben például még 590 halálos baleset volt egy évben.

A teljes cikk - melyből többek között az is kiderül, milyen indokokkal nem kapnak börtönbüntetést a vétkes sofőrök - az origo hasábjain olvasható...

Kérdés: Vajon miért van az, hogy a gázolók esetében folyton azt nézik, hogyan lehet enyhíteni a büntetést, míg az áldozatoknál mindig azt próbálják kideríteni, hogy mit hibázott, és hogyan lehetne a felelősség egy részét rákenni?

Ez egyébként online is így van, elég csak fellapozni a gázolásokról szóló híreket, és beleolvasni a hozzászólásokba :/





Szerencsére négyből semmi...





Traffipax-videók a szombathelyi zebrák környékéről

Januárban több baleset is történt gyalogátkelőknél, négy gyalogos súlyos sérülést szenvedett. Az ezt követő rendőri ellenőrzésről már beszámoltunk, most viszont videóval is kiegészítjük előző anyagunkat, hogy valós sebességgel is megtekinthető legyen néhány autós vakmerő lavírozása.

via nyugat.hu

Megjegyzés: KSH: a balesetek 92 százalékát a sofőrök okozzák





KSH: a balesetek 92 százalékát a sofőrök okozzák

Tavaly 9 százalékkal kevesebb személyi sérüléses közlekedési baleset történt a közutakon, mint 2009-ben; a halálos balesetek száma 14 százalékkal, a súlyos sérüléssel járóké 11 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

[...]

A balesetek 92 százaléka a járművezetők hibájából történt. A kategórián belül a legnagyobb arányt (27 százalék) a sebesség nem megfelelő megválasztása képviseli, de az esetek száma 10 százalékkal alacsonyabb, mint egy éve. 26 százalékkal nőtt az utasok és 18 százalékkal a járművek műszaki hibája miatt bekövetkezett balesetek száma. A balesettípusok közül a vasúti jármű és közúti jármű ütközése nőtt 3 százalékkal, és 5 százalékkal többször ütköztek a járművek parkoló járműnek, mint 2009-ben.

[...]

A gyalogosok és utasok összesen 8 százalékos arányban voltak okozói a baleseteknek.

Ez utóbbi mondatot azoknak ajánljuk figyelmébe, akik szerint a gyalogosok ámokfutásait, eszetlen úton átrohangálásait és piroslámpázásait kellene megfékezni. 8%, és ebben benne vannak az utasok is. Nyílván lehetne kevesebb is, de talán nem itt van a fő probléma...

[...]

Csongrád megyében három éve nem történt baleset gyalogos hibájából.

via HVG





Gyalogos Critical Mass?

Úgy tűnik, egyre több ember zavar a sok gázolás, és ki-ki a maga módján próbál tenni ezek ellen...

Szia Mindenki!

Épp regisztráltam a Critical Mass oldalán, gondoltam talán ők állnak legközelebb ötletemhez, de mivel semmilyen elérhetőséget nem találtam, rátok esett a választás.

Kis előzmény:

Sokat éltem külföldön és (sajnos) megszoktam, hogy a zebrán való átkelés gyalogosként nem tart percekig naponta sokszor.

Így visszatérve eltérő közlekedési morállal rendelkező hazámba elegem van abból, hogy BKV használó gyalogosként (jogsi nincs) munkába menet, abból jövet, stb. sok-sok percet veszítek azzal, hogy ácsorgok a zebra peremén várva hogy megálljon az özönlő autósor és átengedjen ott, ahol az autósnak eleve lassítania kéne, miután én már átkelési szándékomat egyértelműen jeleztem. Miért én várjak pl. esőben és egyáltalán bármikor máskor? Egy civilizált társadalomban ez nem így működik, fordítva.

Ezen kívül pedig a folyamatos piroson átslisszanó autók miatt az sem számít, ha közlekedési lámpával megáldott zebrán akarok túloldalra kerülni, amennyiben életben akarok maradni jobban teszem ha az autókat figyelem és nem a lámpát.

Ötlet:

Szervezni szeretnék a (Critical Mass mintájára) egy gyalogos felvonulást/mozgalmat/forgalomlassító akciót. Az "ahogyan"-t csatolt ábrán található béna rajzon illusztráltam és ebből Budapest több pontján ugyanabban az időpontban gondoltam több akciót (1-2 óra időtartam). Soha nem csináltam hasonlót, regisztrálnom kell Facebook-on résztvevő-toborzáshoz? -> nem akarnék. Magyar gyalogosblog oldalt zérót találtam és azt sem tudom milyen keretek közt lehet ilyet meglépni (rendőrség.. stb. bevonandó-e vagy attól függ mekkora mértékű eseményről van szó, hány ember vesz részt benne..).

Ebben kérem segítségeteket.

Köszönettel,

DJ

via urbanista

Azért, hogy ugyanaz a vita ne alakuljon ki itt is, kivételesen nem lehet itt hozzászólni. Aki ide hozzátud, az oda is. Köszönjük a megértést...





Cserbenhagyó gázolót keres a rendőrség (Megtalálták!)

Cserbenhagyó gázolót keres a BRFK. Január elsején, reggel 5 óra után a Dózsa György út Damjanich utca kereszteződésben egy kisteherautó elgázolt egy, a zebrán átkelő gyalogost, majd a baleset helyszínéről segítségnyújtás nélkül elhajtott. A 32 éves nőt életveszélyes állapotban szállították kórházba.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya kéri, hogy aki a balesettel, illetve a balesetet okozó gépkocsival kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 273-4021 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

via varos.blogter.hu

Frissítés

Megtalálták: http://index.hu/bulvar/2011/01/03/megtalaltak_a_vii._keruleti_gazolot/





Ezen a zebrán nem ütnek el...

Biztosan megszokták már a turistákat a járművezetők a minap műemékké nyílvánított londoni Abbey Road stúdió előtt felfestett világhírű zebrát. Persze azért az arra tévedőket mindenképpen óvaintenénk a körültekintés nélküli áthaladástól.





Gyalogosgázolásos tragédiák figyelmeztetnek

Odáig jutottunk, hogy az ORFK is sajtóanyagot tett közzé, melyben felhívják a figyelmet, hogy talán nem ártana egy kicsit jobban odafigyelni a többi közlekedőre is...

Az elmúlt napokban történő sorozatos gyalogosgázolásokkal ebben az évben a közlekedési balesetben meghalt gyalogosok száma 144 főre nőtt. Ez 10%-kal magasabb a 2009. évi adatoknál.

Az esetek többségében a gyalogosok hibájából történt a baleset, és zömében idősek halálával végződött.

A baleseti okok összetett képet mutatnak.

Az út- és látási viszonyokhoz (sötét, csúszós utak) történő nem kellő alkalmazkodás; az idősek esetében kimutatható, hogy koruknál fogva mozgásukban korlátozottak, nehézkesebbek,  figyelmetlenebbek, az időjárás-változásra érzékenyebbek, látásuk és hallásuk meggyengült, reakcióidejük, esetenként pillanatnyi felfogóképességük lelassult.

Ne engedjük egyedül közlekedni azokat, akik nem képesek vigyázni magukra, tétováznak, gyakran a  járművezetőkben bízva várják azt, hogy vigyáznak rájuk is.

Fontos a láthatóság, az óvatosság, és befolyásoló tényező az ünnepi bevásárlás izgalma is.

Járművezetők!

A kijelölt gyalogos-átkelőhelyeken a gyalogosoknak van elsőbbsége!
Ennek a helynek a megközelítése fokozott figyelmet igényel, a várható veszélyre fel kell készülni (sebességcsökkentés,  fékkészenlét!).
A gyalogosok védelmében elvárható a nagyobb odafigyelés.

Lakott területen kívül is – az út mindkét oldalán – számítani kell gyalogosok váratlan felbukkanására. Sötétben, esőben való vezetés során nehezebben észlelhetők a gyalogosok!

Mindenkit hazavárnak!

Balesetmentes közlekedést kíván az 
ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság

· 1 trackback



Kié az elsőbbség, avagy félelmetesen közlekednek a gyalogosok!

Sajnálatos módon számtalan helyen olvasni nem gyalogátkelőhelyen (és rendkívül sajnálatos módon kijelölt és védett gyalogátkelőhelyek esetében is) történt gázolások esetében, hogy a gyalogosok neveletlenek, mit képzelnek magukról, szegény gépjárművezető, hogy fogja túltenni magát lelkileg, és még sorolhatnánk.

Sokminden szóba kerül, de egy dolog sosem: a gyalogosnak akkor is lehet elsőbbsége, hogyha nem kijelölt gyalogátkelőhelyen kel át!

· 2 trackback



5 nap 5 áldozat - A gyalogosgázolás hete Kecskeméten

Az utóbbi pár napban a kecskeméti zebrákon történt gázolásokról szóló hírekkel volt tele a net.

Hétfőn egy édesanyát és két éves kislányát gázolták el. A kislány szerencsésen megúszta a balesetet, édesanyját kórházba kellett szállítani.

Szerdán cserbenhagyásos gázolás történt, a pénteki cikk leírása szerint két fiatalt gázolt el az ismeretlen elkövető. A fiatalok állapotáról nem közöltek információt.

Csütörtökön pedig egy idős férfi lett az áldozat. Ő súlyos fejsérülést
szenvedett miközben a kijelölt gyalogátkelőhelyen próbált az utca túloldalára jutni.

A héten az ORFK legalább 3 közleményt adott ki, hogy a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt különös odafigyeléssel közlekedjen mindenki. Mégsem sikerült megállni a zebrák előtt, pedig azt egyébként is fokozott óvatossággal kell megközelíteni.

Hétfőn megkezdi végre a hatóság a kecskeméti zebrák fokozott ellenőrzését vagy további ártatlan áldozatokra várnak?





Mintha nem is lennének közlekedési szabályok - TV2/Napló

Tegnap a TV2 Napló című műsorában is terítékre került a zebra téma. Sokkoló számadatok: a gépjárművezetők 3%-a áll meg és engedi át a gyalogosokat...





Egy tanúmeghallgatás és érdekességei

Tanúskodni voltunk. A rendőrtiszt asszony nagyon kedves és rugalmas volt, hogy ne kelljen minden ügyben külön bemennünk, egymás után több ügyet is villámgyorsan lerendeztünk. A technikai szünetekben (nyomtatás, borítékolás stb.) arról beszélgettünk, vajon jár-e valamiféle eredménnyel az akciózásunk.
 
Örömünkre azt válaszolta, hogy igen! Tehát nem csak szubjektív érzésünk az, hogy amióta nekikezdtünk, javult a helyzet a zebráknál, hanem úgy néz ki, objektív eredményeknek örülhetünk. (Persze azért sajnos még így is rengeteg a gázolás :/ - a szerk.)
 
Az eljárás alá vont gépjárművezetőket három típusba sorolta:
  1. Az egyik, amelyik szó nélkül elismeri vétségét és befizeti a szabálysértési bírságot.
  2. A másik megpróbál kibújni a felelősség alól (azokon még dolgozunk egy kicsit - tette hozzá mosolyogva).
  3. A harmadik, amelyiknek az az első reakciója, hogy "én mindig szabályosan vezetek"; aztán amikor meglátják a videofelvételeket, akkor elismerik, hogy hibáztak és belátják, hogy figyelmetlenek voltak.

Szerencsére a büntetési tételek nem magasak (10-30000 Ft között változnak, az eset súlyosságától függően), hiszen nekünk nem célunk, hogy anyagilag megviseljen bárkit is a tevékenységünk. Akciónk fő szerepe továbbra is a figyelemfelhívás

Bár némi kellemetlenséggel jár, hogy el kell menni munkaidőben tanúskodni, de az ilyen beszélgetések - és természetesen az elért eredmények - tovább inspirálnak minket arra, hogy elérjük a célunkat: Legyen a zebra biztonságos!




süti beállítások módosítása