Egy tanúmeghallgatás és érdekességei

Tanúskodni voltunk. A rendőrtiszt asszony nagyon kedves és rugalmas volt, hogy ne kelljen minden ügyben külön bemennünk, egymás után több ügyet is villámgyorsan lerendeztünk. A technikai szünetekben (nyomtatás, borítékolás stb.) arról beszélgettünk, vajon jár-e valamiféle eredménnyel az akciózásunk.
 
Örömünkre azt válaszolta, hogy igen! Tehát nem csak szubjektív érzésünk az, hogy amióta nekikezdtünk, javult a helyzet a zebráknál, hanem úgy néz ki, objektív eredményeknek örülhetünk. (Persze azért sajnos még így is rengeteg a gázolás :/ - a szerk.)
 
Az eljárás alá vont gépjárművezetőket három típusba sorolta:
  1. Az egyik, amelyik szó nélkül elismeri vétségét és befizeti a szabálysértési bírságot.
  2. A másik megpróbál kibújni a felelősség alól (azokon még dolgozunk egy kicsit - tette hozzá mosolyogva).
  3. A harmadik, amelyiknek az az első reakciója, hogy "én mindig szabályosan vezetek"; aztán amikor meglátják a videofelvételeket, akkor elismerik, hogy hibáztak és belátják, hogy figyelmetlenek voltak.

Szerencsére a büntetési tételek nem magasak (10-30000 Ft között változnak, az eset súlyosságától függően), hiszen nekünk nem célunk, hogy anyagilag megviseljen bárkit is a tevékenységünk. Akciónk fő szerepe továbbra is a figyelemfelhívás

Bár némi kellemetlenséggel jár, hogy el kell menni munkaidőben tanúskodni, de az ilyen beszélgetések - és természetesen az elért eredmények - tovább inspirálnak minket arra, hogy elérjük a célunkat: Legyen a zebra biztonságos!




A bejegyzés trackback címe:

https://zebraakcio.blog.hu/api/trackback/id/tr192385577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spag · http://railzone.nl 2010.10.30. 16:29:26

jó hírek! szép munkát végeztek, és meglepő (legalábbis nekem), hogy ezt a rendőrség is elismeri.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.10.30. 20:06:14

@spag:

Ez a kerületi rendőrség a "kedvencünk". Nagyon szabályosak és kedvesek, látszódik, hogy céljuk valóban a közbiztonság fenntartása.

Köszönjük az elismerést!

flea 2010.11.01. 16:20:14

(( ... és akkor halkan elmondanám, hogy az akció indulása óta már kétszer kaptam magam azon, hogy nem a megfelelő sebességgel közelítettem meg zebrát, és következésképp nem adtam elsőbbséget a gyalogosnak... (*) Pedig addig is figyeltem, és azóta még jobban. Szerencsére egyik esetnél se jártatok épp ott ;) ))

(*) egyben a legutóbbi esetnél azt is megértettem, miről beszél, aki arra hivatkozik, hogy "féktávon belül lépett le" a gyalogos, és annál inkább fenntartom azt a véleményemet, hogy az illető bekaphatja :)

gyugyó 2010.11.27. 14:34:32

Jól értem? Ti a SZABADIDŐTÖKBEN azzal szórakoztok, hogy feljelentgetitek az embereket? Ennél szánalmasabb dolgot nem tudom hallottam-e már. Elég sivár életetek lehet.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.11.27. 19:50:08

@gyugyó:

Miért, te munkaidőben tetted ezt régen?

terror 2010.11.28. 22:58:41

@gyugyó: Szerintem szanalmasabb szabadidoben - vagy epp munkaidoben - halalra gazolni vagy akar egy eletre megnyomoritani artatlan embereket.

gyugyó 2010.11.29. 22:26:49

Látom vettétek a lényeget...
mindegy is, jó szórakozást kívánok!

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.11.29. 23:24:01

@gyugyó:

Csak annyira vettük a lényeget, amennyire te. :)

Pityuuu 2011.01.05. 10:54:21

"Szerencsére a büntetési tételek nem magasak (10-30000 Ft között változnak"

Mihez képest? Valakinek a 30 ezer Ft egy félhavi fizetése, amit ha befizet nem ad a gyereknek enni. De ti mocskos besúgók ráértek b@szogatni az embereket és feljelentgetni. Hát gratulálok. Szégyellem, hogy ilyen országban élünk, ahol mindenki mindenkit figyel és azt nézi, hogy hol tud keresztbe tenni a másiknak. Szép teljesítmény büszkék lehettek magatokra.

Ha egy akciónak a célja valóban a felhívás, akkor nem szoktak büntetni, csak szóban figyelmeztetni és elbeszélgetni az emberrel, hogy a következő ilyen alkalommal már kapja a 30-as csekket.

Mondom mindezt úgy, hogy amikor csak lehet megállok a zebra előtt és figyelek, ha motorral, ha kocsival, ha kamionnal megyek.

Pityuuu 2011.01.05. 10:58:33

Még annyi, hogy egy gyalogos se várja azt el, hogy megy 5 autó egymás mögött és utána légüres tér és én vagyok a sorban az utolsó, hogy én megálljak a 40 tonnával. Egyszerűen könnyebb neki két mp-el tovább ott állni, mint nekem a megfogni a gépet, majd újra mozgásba hozni. De a sok hülye ezt nem fogja fel és lelép, pedig ha áthaladtam utánam tök üres út jön. De ennyit nem bír megérteni egyik idióta sem így állandóan, megállni, gyorsítani kell és erre megy el a sok gázolaj, ezért van szmog a városban, mert minden zebra előtt meg kell állni, mert ő nagysága nem bír két mp-et várni, hogy elmenjek előtte.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2011.01.05. 12:47:49

@Pityuuu:

Kedves Pityu!

Ezen a blogon nem szokás személyeskedni. Érveket nagyon szívesen meghallgatunk minden oldalról.

A következő hasonló stílusú kommentedet nem fogom benn hagyni.

És most a témáról:

Nem a te feladatod eldönteni, ki hol, mikor mondjon le az elsőbbségéről. Ha lemond (sokszor megteszem én is, gyalog is és autóval is) akkor menj. Ha viszont elsőbbsége van és élni is akar vele, akkor neked kutya kötelességed megállni, akárhány tonnával vagy.

A mi célunk pedig nem az, hogy keresztbe tegyünk bárkinek is, hanem pont a felhívás - lám már te is tudsz az akcióról és mások is, hiszen elolvastad, hogy van ilyen.

Pityuuu 2011.01.05. 14:38:00

Ilyen esetekben sajnos nem lehet elmenni a személyeskedés nélkül. Egyszerűen maga az a tény, hogy emberek szabad idejükben feljelentgetnek másokat felháborító. Ennek régen megvolt a maga neve és mindenki utálta őket. Ez jelenleg is így van és magam részéről mélységesen elítélem az ilyen embereket. Most ha ti magatokra veszitek ám legyen. Viszont azt se gondoljuk, hogy ész nélkül, mint ahogy a videóban is szerepel lelépünk mindenki elé, mert egyszer valaki elbambul.

Azt írtátok, hogy féktávolságon belül nem. Nyilván aki csikorgó gumik mellett a kormányt húzta el nem volt féktávolságon belül. Na ne röhögtess. Másik, attól, hogy a gyalogosnak elsőbbsége van még nem csőlátásban kell menni. Elsőbbsége annak van akinek megadják. Tekintsük főútvonalnak a zebrát gyalogos szemmel. Ha én autós szemmel megyek egy főútvonalon ugyanúgy nézek jobbra-balra, mert jöhet valaki az alárendelt útról aki nem tud/akar megállni vagy csak szimplán elbambult. Ilyenkor ha nekimegyek, nem én leszek a hibás, de nekem fog fájni ezért megállok vagy legalábbis fékezek. Ugyanez szerintem egy gyalogostól is elvárható és nem birka módjára kell közlekedni, mint a videón.

spag · http://railzone.nl 2011.01.05. 19:28:56

@Pityuuu: Az a különbség két autós és az autós-gyalogos helyzet között, hogy a KRESZ szerint más gépjárművet zavarni, akadályozni szabad, csak veszélyeztetni nem, míg gyalogost zavarni, akadályozni is tilos.

Egyébként egyszerűen az a tény, hogy emberek akár munkaidejükben gyilkolnak másokat, még felháborítóbb.

Pityuuu 2011.01.05. 19:42:45

@spag: Rosszul tudod, nem is zavarhatod. Egy forgalmi vizsgán ha úgy fordulsz ki egy kereszteződésből, hogy a védett úton jövő autónak csak a gázt kell elvennie (tehát nagyon minimálisat lassítani) már megbuktál.

Nem is zavarhatod ugyanúgy.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2011.01.06. 09:09:10

@Pityuuu:

"Nem is zavarhatod ugyanúgy."

"egy gyalogos se várja azt el, hogy megy 5 autó egymás mögött és utána légüres tér és én vagyok a sorban az utolsó, hogy én megálljak a 40 tonnával"

Akkor ezt most hozd összhangba légyszíves...

Pityuuu 2011.01.06. 11:23:27

Erre most írtam egy hosszú szöveget erre kifagyott a böngésző :@:@

Nem írom le mégegyszer, de lényegtelen is. Látom, hogy semmi tolerancia nincs bennetek egyszerűen fújjátok a magatokét és mindenáron ragaszkodtok a magatok elsőbbségéhez. Én inkább itt feladom és továbbra sem fogok 100%-ig szabályosan közlekedni és ha úgy látom nem fogok megállni. Nyugodtan lehet szabálysértési eljárást indítani kiröhögöm, hiszen úgy sem én vezettem a kocsit, mást meg nem vagyok köteles beköpni. Ennyi, itt még működik a jó öreg kiskapu.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2011.01.06. 11:44:12

@Pityuuu:

Azt hiszem tévedésben vagy. Ui. ha teherautóval közlekedsz, akkor menetlevelet vezetsz, amiből kiderül, ki vezette a járművet. Ha pedig személyautót, akkor lehet, hogy beidéznek felismerésre és mi meg jól felismerünk. Főleg, mert idéntől fényképpel is rögzítjük a szabálytalan autóvezetőket, most folynak a kísérletek.

De azt hiszem jól jellemzi a hozzáállásodat, hogy kiskapukat keresgélsz, miközben te magad sem vagy tisztában azzal, mit akarsz, hiszen két hozzászólásban két különböző álláspontot képviselsz.

Egy hasznos tanács: mielőtt rányomsz a "komment küldése" gombra, egy "Ctrl A" "Ctrl C" billentyűkombinációval megelőzheted a bajt.

Pityuuu 2011.01.06. 15:39:02

@zebraakcio: ismerem a ctrl+c-t és szoktam is használni blog.hu esetén, de most elfelejtettem sorry.

Nem hiszem, hogy kétfajtát írtam volna. Ugyanis amikor kell megállok amikor meg nem látom értelmét mert gazdaságtalan, akkor nem. Ennyi az egész.

Szerencsére már nem sokáig fogok itthon közlekedni, mert itthagyom egy időre ezt az idióta országot hátha mire visszajövök rendbejön és kiűzik a hozzátok hasonló besúgókat, na meg a rétinégerek (szép álom csak ilyen sose lesz).

Fényképezni, ha te le tudsz úgy, hogy egyértelműen azonosítható legyek, akkor gratulálok. Minden más esetben a szembesítés semmit nem ér, mert én is hozok tanút, aki egyértelműen igazolni fogja, hogy mindig megálltam. Nem beszélve arról, hogy egyértelműen a lejáratás és a büntetés a célotok, véletlenül sem a figyelemfelhívás, mert akkor nem büntetnétek senkit.

De ti biztos k...a jól kerestek, ha 10-30 ezer Ft csak apró pénz. Majd, ha egyszer (adná az Isten), hogy 3-4 műszakban 60 ezerért kell dolgoznod és családot eltartani rájönnél, hogy mennyi 10-30 ezer Ft, sőt rájönnél, hogy rohadtul nem lenne ennyi szabadidőd és tökéletes megelégednél azzal, hogy 2 mp-el többet vársz, mert 1-2 autó nem állt meg esetleg.

De ezt nem értheti az meg, akinek ennyi szabadideje és pénze van. Így sajnos elítélek minden ilyen cselekedet.

Ha kiállnátok és minden ilyen autós megállítanátok, majd figyelmeztetnétek, akkor elismerném és azt mondanám, hogy gratula ez dicsérendő, de nem. Ez így nem más, mint besúgás és mocskos árulkodás. Az ilyen embereket, már az óvodában megutálják.

Pityuuu 2011.01.06. 16:04:18

Ja és még annyi, hogy részemről itt befejeztem. Elvakult pénzbehajtó securitate tagokkal, nincs értelme vitázni. Menjetek csak ész nélkül birka módjára a zebrán, majd elcsap egy autó. A sírra már nem fogják ráírni, hogy elsőbbséged volt.

Én inkább állok még 2 mp-et egy zebránál.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2011.01.06. 18:29:38

"Ugyanis amikor kell megállok amikor meg nem látom értelmét mert gazdaságtalan, akkor nem. "

Hm. Tehát a saját igényeidhez igazítod a szabályokat?

spag · http://railzone.nl 2011.01.07. 18:29:49

"Menjetek csak ész nélkül birka módjára a zebrán" éveken át kitartóan, részletesen dokumentálva, ez szerinted ész nélkül? :)

"részemről itt befejeztem" ha nem vagy az a vitázós fajta akkor kár volt belekezdeni, a beszóláson kívül.

Xezs 2011.01.28. 19:27:37

@Pityuuu: Ha te mindig megállsz a zebránál, ahogy írod, akkor aggodalomra semmi ok, nem téged fognak tettenérni a srácok. Emiatt kár itt erőlködnöd, hisz nem te vagy a célcsoport.

Xezs 2011.01.28. 19:29:29

@Pityuuu: Még egy kérdés: ha tehozzád betörnek akkor nem teszel feljelentést, mert az szerinted gáz dolog? Ugyan már.

Tudom, most az jön hogy "de az más", de egyáltalán nem más. Mindkettő törvényszegés.

Crystalwolf 2011.02.08. 02:00:11

@Xezs: A törvények betartásához egy apró megjegyzésem lenne csak.
A fenti poszt nagyon úgy lett megszerkesztve, hogy az a rendőrtiszt asszony "szájába" adta a fent leírtakat ezzel nagymértékű befolyásoló "erőt" adva azoknak a közléseknek. Ez akkor ezekszerint az adott rendőrtiszt nyilatkozata, ami nyilvánosságra lett hozva. Akkor vonatkozik rá a 62/2007. (XII. 23.) IRM rendelet (a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról) 112. paragrafusa. Azt már nem is említem, hogy a zebraakció szerintem nem bejegyzett médiaszolgáltató. Tévednék?