Újabb tanúmeghallgatások...

Rendületlenül a háttérben folyik a munka: újabb tanúmeghallgatásokon vettünk részt, folyik az eddigi munkánk elemzése is, és próbáljuk kitalálni, mit és hogy lehetne jobban csinálni...

Hatalmas különbségek vannak a rendőrkapitányságok között!

A IX. kerületi kapitányság szomorú hely: a százados asszony egyfolytában panaszkodott, hogy még gémkapocsra sincs pénz, a számítógépén nem tudtuk megnézni a felvételt, ugyanis nem volt alkalmas DVD lejátszására! Fásultan dolgozott, többször megkérdezte, minek csináljuk egyáltalán és különben is, semmi értelme.

Ugyanakkor viszont a XXII. kerületi kapitányságon egy dinamikus, kedves, okos rendőr hölggyel hozott össze az ügy. Húsz perc alatt végezte el pontosan ugyanazt a munkát, ami a másik helyen másfél óráig tartott.

Mindkét helyen egyetértettek azonban azzal, hogy az általunk rögzített esetek kimerítik a szabálysértés tényállását.

Többen megpróbálnak kibújni a felelősség alól arra hivatkozva, hogy közeli hozzátartozójuk vezette az autót, akire nézve nem kötelesek terhelő vallomást tenni. Ez természetesen a céges autók nagy részénél nem lehetséges, magánautóknál is csak akkor, ha a felvételen nem látszódik rendesen a sofőr. Érdekes a magyar törvénykezés: az objektív felelősség ugyanis nem minden esetben érvényes.

Természetesen céljainkat mindez nem befolyásolja, hiszen előbb-utóbb a rendőrség is rá fog jönni: munkakímélőbb megoldás, ha két rendőr helyszíni bírságot szab ki, mintha 4 rendőrhivatalnok fejenként 3-4 órát dolgozik az üggyel, majd kénytelenek megszüntetni a nyomozást.

Azért ezt a kibújást megelőzendő a jövőbeli akcióinkkor fényképezőgéppel is megpróbáljuk rögzíteni az elkövetőt.

Szóval dolgozunk, annak ellenére, hogy a téli út- és látási viszonyok miatt felfüggesztettük a terepen az akcióinkat.





A bejegyzés trackback címe:

https://zebraakcio.blog.hu/api/trackback/id/tr561717571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

terror 2010.01.31. 18:51:14

Szokasos ez is: az artatlan bizonyitson mindent, a vadlott pedig imadkozik, hogy talaljanak egy kiskaput. Es igy akkor is megussza, ha mar 258 felekeppen bizonyitva volt a bunossege, mert van egy 259. mod... Vicc.

GG81 2010.02.01. 09:05:30

muszáJ volt kitenni valamit a múltkori belsőséges betlire... :-DDD

Gyűjtőjegyes 2010.02.01. 11:28:40

A IX. kerben én voltam az utolsó :)
Rendőr hölgy elpanaszolta, hogy szegény milyen náthás, és hadd igyon már meg egy neocitránt. Aztán felhördült, hogy miaz, hogy nem emlékszem konkrétan az esetre. Kb... fél-1 óra alatt végeztem is, csöppet sem voltak rugalmasak, de a lényeg, sikeres volt a tanúmeghallgatásom. Mondjuk sikeresen lefárasztott agyilag...

Azt, hogy engem miért nem hívtak a XXII. kerületbe, nem értem :) Elég volt oda 1 tanú?

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.02.01. 11:39:44

@Gyűjtőjegyes:
Úgy látszik igen.
Te meg írj egy e-mailt a zebraakcio@freemail.hu -ra, légyszíves!

victoriginal 2010.02.02. 11:51:48

szerintem a rendőrségen annyira nincsenek motiválva az ott dolgozók, hogy inkább nem is veszik sok esetben a fáradtságot, hogy utánajárnak egy ügynek, mert egyszerűbb elfektetni egyes eseteket mint a papirmunkát elvégezni...

nem is csodálkozom a hozzáállásuk miatt. több fizetést nekik, és jutalmat minden felderitett ügy után, fogadjunk egyből sebességbe kapcsolnának...

vigyoripofa 2010.02.05. 11:08:39

Ez valami elképesztő! Ti tényleg ennyire aljasak vagytok! Bele kényszerítitek az autósokat ebbe a szabálytalanságba, és balesetveszélyesek is vagytok! Miért nem lehet békességben élni, tipikus magyar szokás, baszogatni, feljelenteni a másikat. Ennyi gerinctelen embert!

terror 2010.02.05. 15:20:27

@vigyoripofa: Belekenyszeritjuk? A halalos gazolasok eseten a vetlen aldozat es csaladja mibe kenyszerul bele? Nem csip-csup osszegek befizetesere, hidd el.

Nezegesd a hireket.. Sorozatosak a cserbenhagyasos, szemelyi serulessel, esetleg halalos aldozattal jaro gazolasok, a zebran. Ugy, h a gyalogosnak van elsobbsege, es szabalyosan kozlekedik. Na ennyit a kenyszeritesrol. Sajat magukat kenyszeritik a gepjarmuvezetok. Olvasgass, nezz statisztikakat, gondolkodj el, es utana velemenyezz...

vigyoripofa 2010.02.05. 16:04:29

@errorka: Aha! Csak arra nem jogosít fel, hogy te is szándékosan idézzél elő balesetveszélyt! Arról nem beszéltek, hány balesetet okoznak a figyelmetlen gyalogosok, a bringások! Mikor a babakocsi már az út közepén van, mire anyuka végre kiér az autó mögül, hogy körülnézzen! És majd növelitek ti is a statisztikát ezzel az aljas szándékos provokációs balesetveszélyes helyzetekkel. Félelmetes, mint a Rákosi rendszerben. Ez a feljelentgetősdi arra emlékeztet! Multkor olvastam valahol, hogy a kerékpárosok okozzák a legtöbb balesetet. Ennyi aljasság miből fakadhat??

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.02.05. 20:06:53

@vigyoripofa:
Először arra gondoltam, hogy törlöm a bejegyzésedet, de aztán bennhagytam.

Tökéletesen tükrözi ugyanis azt a fajta mentalitást, ami ma a közutakon van. Mindig a MÁSIK a hülye. A gyalogosok. A biciklisek. A suzukisok. A BMW-sek. Engem csak belekényszerítettek. Stb.,

Hát persze. Szerinted, ha "belekényszerítettünk" volna valakit is, az nem tűnik fel a videofelvételeken a rendőrségnek? Az eddigi tanúmeghallgatásokon mindig igazunk volt, a felvételek bizonyítékul szolgáltak erre.

A tipikus másikra mutogatás pedig megjelenik a biciklis megjegyzésedben is. Ezeknél a feljelentéseknél hárman voltunk tanúk, ebből ketten abszolút nem bicikliznek, csak mindennap igénybe veszik azt a zebrát. Gyalogosként, anyukaként. A harmadik ember sem hivatásos kerékpáros, legfeljebb olyan szinten biciklizik, mint egy átlag falusi ember. Ők, akik ott laknak, javasolták, hogy menjünk oda, mert elég gyakori a baleset, olyanokat ütnek el, akik mennek az orvosi rendelőbe, önkormányzathoz, stb.

Tehát vagdalkozás helyett inkább mindenkinek el kellene gondolkodni, hogy ő személyesen mit tud tenni azért, hogy a közös célér - mert hiszen biztos vagyok benne, hogy te is tiszta szívvel óhajtod, hogy minél kevesebb legyen a baleset - mit tud tenni.

terror 2010.02.05. 22:58:36

@vigyoripofa: Kiegeszitenem amit a kollega irt:

"Mikor a babakocsi már az út közepén van, mire anyuka végre kiér az autó mögül, hogy körülnézzen!"

Szerinted ez kinek a hibaja? Gondolkozzal el egy kicsit, hol fordul elo ilyen: ahol odaparkolnak a zebra ele. Kocsog babakocsis anyuka, miert akar ott atkelni, ugye?

Az akciok egyebkent nem ilyen helyen zajlanak. Tisztan lathato, kivilagitott, kitablazott, felfestett zebraknal akciozunk, de ezt gondolom tudod, mert tajekozodtal, mielott hozzaszolsz.

"Multkor olvastam valahol, hogy a kerékpárosok okozzák a legtöbb balesetet."

Ezt egy olyan banda adta hirul, akik az autosok jogainak a vedelmeben annyit tesznek, hogy a kerekparosokat probaljak bemocskolni. A kerekparosokra fujo autos portalokon is szanalmasnak minositettek az iromanyaikat. Ez szerintem sokat elmond roluk. Egyebkent gondolom ennek is utananeztel, mielott tovabb terjeszted a hulyesegeket, de azert elmeselem, hogy ez nagy vonalakban egy olyan statisztika, hogy vegyuk ki a bulibol ezeket, szorozznuk fel egyes szamokat, aztan vegyuk a sajat iq-nk 15000-szereset, es kijon, hogy az osszes kerekparos hulye majom.

index.indavideo.hu/video/Kossuk_fel_a_bicikliseket

Az o alkotasuk ez is. Erdemes megnezni, es elgondolkodni. Es ismetlem, az autos portalokon elitelik, amit csinalnak.

"Arról nem beszéltek, hány balesetet okoznak a figyelmetlen gyalogosok, a bringások!"

Es akkor meg hogy legyen min ragodnod (atvett, hivatalos adatok/hirek, nem mi gyartottuk fals adatokbol, mint az altalad emlitett bringas tema):

zebraakcio.blog.hu/2009/09/08/egy_kis_statisztika_19

zebraakcio.blog.hu/2009/10/31/szazzal_a_zebran_az_autosok_nem_vigyaznak_a_gyalogosokra

www.origo.hu/itthon/20090923-ipsosfelmeres-az-autosok-haromnegyede-bevallottan-szabalytalankodik.html

Janneke 2010.02.05. 22:58:40

@vigyoripofa: Netán a szabályosan közlekedő gyalogos lenne az, aki szegény autóst belekényszeríti a balesetveszélyes helyzetbe? Sajnos az esetek többségében nem. (Rendszeresen használom a kérdéses zebrát.)

heliox 2010.02.06. 05:03:38

@vigyoripofa: Ha odaparkolnak a zebra mellé és ezért a gyalogos takarásból lép ki, akkor úgy kell megközelíteni a zebrát hogy meg tudj állni, ha az autó mögül egy alacsony gyerek kirohan.

És amikor MINDEN esetben így teszek, esetenként te vagy az aki csikorgó kerekekkel lassít mögöttem és nyomja a dudát.

vigyoripofa 2010.02.06. 10:20:13

@zebraakcio: Bocs, de nem ahol a zebra elé parkolnak, hanem ahol még zebra sincs, és a babakocsis anyuka csak úgy nekivág figyelmetlenül! őket miért nem filmezitek?

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.02.06. 10:28:29

@vigyoripofa:

Isten bizony csinálnom kellene már egy "Gyakran Ismételt Kérdések" rovatot. :)

Mi nem vagyunk rendőrség. Nekünk csak elegünk lett abból, hogy nem állnak meg a zebránál. Ha téged a tilosban babakocsival nekivágó anyuka zavar, nem fogunk megakadályozni, hogy filmezd, sőt, még csak nem is úgy fogunk hozzáállni, mint te hozzánk.

Nekünk semmi közünk ahhoz, hogy ki, hol szabálytalankodik, ha nem az az eset forog fenn, hogy:
1. Kijelölt gyalogátkelőhelynél nem adják meg az elsőbbséget, ezáltal veszélyeztetve a gyalogost
2. Éppen ott vagyunk, esetleg mi magunk kelünk át

Szóval érted?

Nem fogunk mást csinálni. Se más szabálytalanságokkal törődni. Még Jokert sem fékezzük meg, ráhagyjuk Batmanra.

Így már világos?

vigyoripofa 2010.02.06. 10:30:09

@zebraakcio: Azt hiszem nem értitek! Azok, akik gázolnak, meg kapják a büntetésüket. Ami a bíróságok, a rendőrség dolga , és nem a tietek. Amit itt műveltek, az több szempontból is káros! Elsőnek mert veszélyes rátok nézve is, de főleg azokra az ártatlan autósokra, akiket direkt hoztok ebbe a balesetveszélyes helyzetbe. Másodszor meg az ellentétjét éritek el vele! Az erőszak erőszakot szül, és ahogy terjed a híretek, egyre több lesz a feldühödött autós, aztán egyszer majd valami idióta barom direkt átmegy rajtad a zebrán, és a szüleidet nem fogja vígasztalni, hogy elsőbbséged volt! Békés akciókat kéne indítani, mert ez az agresszió valóban veszélyes. Tudom felesleges amit írok, mert az írásaitokból olvasva be vagytok kattanva, és én is ellenségnek számítok. Mostanában ez a divat, mindenki mindenkinek ellensége. És felhívnám a figyelmét minden vádaskodó hozzászólónak, én nem szoktam gyalogost ütni, nem szoktam csikorgó fékekkel a másik mögött megállni, és nem dudálok senkier. Az meg, hogy a bringások okozzák a legtöbb balesetet, utána néztem, a rendőrség honlapján van, hivatalos statisztika! És az a hiteles! Annyira elfogultak vagytok, és annyira fűt titeket a gylölte, hogy az már káros magatokra is.

vigyoripofa 2010.02.06. 10:36:51

@errorka: Ezek a statisztikák is az én igazamat mutatják! A helyzet semmit nem javult. És ha ezzel az erőszakkal folytatjátok a sok feldühödött ellenséges ember miat csak roszabb lesz. A feljelentgetés meg a Rákosi rendszer jellemzője volt, szégyeljétek magatokat, ez valóban aljasság. És ti lesztek a hibásak az elmérgesedett helyzet miatt! Ezen az sem változtat ha kimoderáljátok az írásaimat! Felelőtlenek, és értelmetlenül agresszívak vagytok.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.02.06. 10:40:54

@vigyoripofa:

"Azok, akik gázolnak, meg kapják a büntetésüket. "

"és a szüleidet nem fogja vígasztalni, hogy elsőbbséged volt! "

Mindezt egy kommenten belül? :)

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.02.06. 10:58:06

@vigyoripofa:
Ja és még valami ezen a blogon nem szidjuk egymást. Érveket, másfajta véleményeket szívesen meghallgatunk és vitatkozunk velük, de fröcsögéshez, anyázáshoz, mások negatív minősítéséhez keress magadnak másik blogot. Van elég, vagy ha nincs, csinálj magadnak.

terror 2010.02.07. 03:56:28

@vigyoripofa: "Az meg, hogy a bringások okozzák a legtöbb balesetet, utána néztem, a rendőrség honlapján van, hivatalos statisztika! És az a hiteles!"

Linket tudsz adni?

"A helyzet semmit nem javult."

Ezek a statisztikak, legalabbis ami a blogon is van, tavalyi. Szted mennyi ido kell a javulashoz? Ma csettint valaki, holnap minden jobb lesz? Sajnos nem igy megy :/ Heteh, honapok, evek kellenek, de bar ne kellenenek. Ha lenne megfelelo rendori szigor, akkor lenne hamar javulas. A rendorseget meg osztonozni kell, peldaul olyan dolgokkal, amik ravilagitjak oket, hogy lenne meg itt mit tenni.

Talan egyszer arra is rajonnek, hogyha felvesznek +2 embert, es azok 2 nap alatt a 3 havi keresetuket megkeresik, akkor jo biznisz felvenni meg 2 embert, de megjobb meg 100-at. Vagy ha embert nem is akarnak, legalabb szereljenek fel kamerakat.

Ahogy egy kollega emlitette, megnezheted az autopalya matricakkal hanyan csalnak. Elenyeszo, mert ott van bunti. Kimeletlenul. ugyanez kene a piroslampazokkal, gazolokkal, stb.

De az, hogy valaki elut 4 embert, es fel ev kinlodas utan bevonjak a jogsijat negyed evre, meg kap 50k penzbuntit, az nem rettent el senkit. Nem beszelve a visszaesokrol, akik gond nelkul visszakapjak a jogsijukat.

"ahol még zebra sincs"

Te hogy kelnel ott at egy babakocsival? Nem mellesleg ha nincs zebra, akkor a gyalog korultekinto modon atkelhet. Amugyis, ha babakocsis anyuka, akkor lehetsz annyira humanus, hogy lassitasz, es atengeded...

Ellentmondasosak a hozzaszolasaid, raadasul a belepod is fincsi volt, es most meg mi vagyunk a kocsogok, hogy nemi indulattal valaszolunk a troll szintu, tajekozatlan hozzaszolasaidra. Emlekeztetoul:

"Ti tényleg ennyire aljasak vagytok!"
"Ennyi gerinctelen embert!"

Ja...

"Ezek a statisztikák is az én igazamat mutatják!"

Melyikek? A ~75% szemelyi serulessel jaro balesetet okozo gepjarmuvezetos, vagy a ~75% sajat maga altal bevallottan szabalytalankodo gepjarmuvezetos?

Lehet felreertetted a szamokat. Ez minel inkabb kozelit a 100 fele, annal gazabb a helyzet. 75% az nagyon gaz, az 1-1.5 tonnas jarmuvek eseteben...

terror 2010.02.07. 09:57:01

Bugos blog.hu muhaha... Na moderalom magam :D

(5x kuldte be a hozzaszolast :P)

GG81 2010.02.08. 13:23:14

@vigyoripofa: hagyjad a kis 3/3-asokat... majd eccer átmennek a nyakukon... mi normálisan hozzáállók szóltunk, nekem már nem fogja csesztetni a lelkiismeretem. autósként elég vadbarmot látok az utakon, akik ha egyszer rájuk állnak 8 napon túl gyógyuló lesz. ;-)

victoriginal 2010.02.09. 16:11:28

@vigyoripofa:

te szerencsétlen. egyik autós sem volt "belekényszeritve" ebbe a szabálytalanságba. ők maguk választották azt, hogy szabálytalanok lesznek és veszélyeztetik a gyalogosok életét.

Ha nem igy tettek volna, akkor megfelelő sebességgel közelitették volna meg a zebrát, és megálltak volna, ahogyan kötelező lett volna.

Megbuktál a KRESZ vizsgán, leülhetsz.

victoriginal 2010.02.09. 16:16:25

@GG81: remélem agyilag azért felfogod, hogy ezek az emberek érted, és a gyermekeidért is küzdenek, a saját testi épségüket is veszélyeztetve.

és ha szerinted a "normálisan hozzáállás" az, hogy inkább ne tegyen senki semmit, mert nagyon jó most az, ahogyan közlekedünk, akkor felvilágositalak, hogy abnormális vagy.

GG81 2010.02.10. 09:52:30

@victoriginal: leírtam már mi lenne a normális hozzáállás. menjenek, videózzanak, segítsék át az embereket és ha akkor van para...
de így, hogy egykén ugrándoznak a zebrán, csak a szabálytalanságok kikényszerítése céljából, ez az ami nemtetszésünk tárgya. főlösleges helyzeteket teremtenek, fölöslegesen veszélyeztetik saját testi épségüket... hát még azzal, hogy egyszer ezt valaki(k) megelégelik és elkalapálják a nagyérdemű önös érdekből kreált hősöket.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.02.10. 11:29:21

@GG81

Tipikus ferdítések.

Nem "ugrálunk", hanem megállunk szépen a zebránál a járdán, körülnézünk és ha úgy látjuk, hogy az autó féktávon kívül van, szépen lelépünk.
Csak hát vannak emberek, akiknek könnyebb a tényeket tagadniuk, mint rájönniük, hogy nincsen igazuk.
Te pont ilyen vagy.

"nemtetszésünk tárgya"
Vagytok itt az interneten ketten. Rajtatok kívül eddig még mindenki helyeselte a céljainkat. Az összes média, a rendőrség, az ismeretlenek, akik az adott zebra mellett laknak...
Lehet, hogy a hiba a te készülékedben van?
Gyere el egyszer egy akcióra, nézd meg, mit csinálunk! Na?

GG81 2010.02.12. 10:32:08

@zebraakcio: magyarázkodás újra, ennyi nekem bőven elég. főlöslegesen akadályoztatjátok a forgalmat, ezért fognak egyszer jól beperelni.

ketten, ne nevettes, ahol csak megfordulsz a blogocskádon kívül kiutálnak! ez a 3/3-asok sorsa, ez pedig a te készüléked rendszerszintű hibája. a rendszer ami ellen tagjaitok is nagyban harcoltak valamikor (, mint írtam már ismerek arcot a "önkreált hősök" közül), de megvilágosodtak és most a szent képében feljelentősdit játszotok.

én oda?, akkor elfogadnám, amit tesztek. neeem! ebben a formában semmiképp. segítsétek az embereket, segítsétek őket át, de ne egyedül akadályozzatok, csak a film és a feljelenthetőség örömére! úgyis nagyobb forgalmú átjárókat választotok, bőven be lehetne várni a valódi átkelőket...
ezen gondolkozz(atok) el.

Gyűjtőjegyes 2010.02.12. 13:43:16

@GG81:
Jézusom, ez azért már... szánalmas :) Nem is kicsit. Inkább te gondolkozz el azon, hogy miket mondasz, teszel vagy írsz. Sajnállak és szánlak.

GG81 2010.02.12. 16:19:26

@Gyűjtőjegyes: mit teszek, normálisan élek a szabályok betartása mellett, se nem hágom át őket, se nem önkéntes rendőrködöm és jelentgetek fel...

gondolkozz el azon inkább te és az összes elvakult, hogy ezzel mit csináltok és miért támogatnak titeket, mert fogalmuk sincs azoknak arról, hogy valóban segítetek vagy csak ugrándoztok a zebrán, amikor akkor ott éppen semmi gyalogos forgalom nem lenne, csak a videózás kedvéért...

gondolkozz el azon is, hogy miért kell ezt csinálnotok, mert nincs rendőrségi kapacitás... miért is nincs??? mert nincs rá pénz... miért nincs rá pénz, mert akit ismerek a zebraakciós fejesek közül is baxott rendesen az adóját befizetni, szürkemunka megy ilyenek... előbb nézzetek szét a saját portátok körül aztán lehet feljelentgetőset játszani.

ha már a svájci példát hoztátok fel, ott azért van erkölcsi alapuk az embereknek, mert megvan az életszínvonaluk, megvan az erkölcsi tartásuk, ami itt a sötétkeleten nem alakult ki. addig divatos szóval élve ez az egész nem legitim!

Gyűjtőjegyes 2010.02.12. 18:45:02

@GG81:
Értem. Köszi a felvilágosítást. Tehát aki szabálytalan és ellene bárki szólni mer, az spicli. Köszi a felvilágosítást.
Azért meg én kérem személyesen elnézést, hogy mi páran vagyunk felelősek személyesen az ország szar anyagi helyzetéért. Csak és kizárólag mi és senki más. Ezt sem tudtam! Ma két új dolgot tanítottál nekem, mester. Holnap is mesélsz még ilyen okosságokat? Kééérlek! Úgy vágyok rá! Ez lett az életcélom! Szükségem van a napi GG81-féle oktatásra! Akarom!

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.02.12. 19:11:19

@GG81:
Eddig itt már szidtál embereket, most meg vádaskodsz.
Ez volt az utolsó ilyen típusú bejegyzésed itt, ha nem érveket hozol fel, hanem habzó szájjal hörögsz, akkor ki foglak tiltani.

GG81 2010.02.12. 23:32:37

@zebraakcio: mert megteheted, hideold a való világot, éljetek a mesétekben... vádaskodás? tényeket közöltem.

GG81 2010.02.12. 23:36:16

@zebraakcio: hörgés? érveket felhozni? kicsit egyoldalúan látod a világot. érdekes, nekem a módszerrel van a bajom, ahogy csináljátok és nam azzal amit... persze kizárhatsz, törölhetsz minden bejegyzést is, mert megteheted.

én írtam ki a honlapra, hogy írjanak az autósok is helyszíneket rendszeresen szabálytalan gyalogosokkal, erre jött részetekről a lehurrogás és a magyarázkodás, hogy nincs kapacitás... akkor ki az aki nem tartja ráadásul a vállaltakat???

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.02.13. 10:49:34

@GG81:
Vannak az akcióinknak prioritásai. Az első és legfontosabb, hogy legyen a zebra biztonságos.
Érted?
Zebra. Biztonság.
Tehát elsősorban ott tevékenykedünk.
Hol olvastál te olyat tőlem, hogy megyünk gyalogosokat fényképezni?

terror 2010.02.13. 20:01:55

@GG81: Egyreszt most ugye nem akciozunk, pedig ha a szivatasrol lenne szo, akkor most is mennenk. Sot, olyan helyekre is, ahol egyebkent nincs gyalogos forgalom, pedig zebra megis. Szabadkikoto uton van egy tipikusan ilyen: 2x2 sav, kivilagitott, kitablazott. Ejjel nappal 90-120 kozott mennek az 50-es tablanal (itt mar az van, nem 70-es), szembesavban elozgetnek, zarovonalat atlepve, stb. Kiveve ha ott all egy rendor, akit 2km-rol kiszurnak. Akkor 30-al, mint a jofiuk...

Szurkemunka tema jopofa. Most lovagoljunk ilyen temakon? Te az osszes software-t megvetted/megveszed peldaul a szamitogepre? Az osszes filmet moziban nezed meg? A zeneket mind megvasarolod? Sose blicceltel BKV-n? Sose vasaroltal szurkeimportos termeket, csak mert a bolti ar 40%-ba kerult? Sose adtal el mondjuk a Vateran termeket, vagy nem adtal el valamifele ingyenes hirdetofeluleten barmit? Es meg lehetne sorolni.

Ugy erzem, mindenkinek vannak olyan dolgai, amit elrejt, mikozben csinal olyat is, amivel a kozosseg erdekeit szolgalja. Ettol meg kozulunk senki se hiszi azt a masikrol, hogy ettol nagy ember, serthetetlen. Nem gondoljuk, hogy Szent harcosok vagyunk. Egyszeruen csak fontosnak tartjuk ezt az akciot. Es meg nagyon sokan...

Rendori kapacitasra azert nincs penz, mert ebben az orszagban semmibe nem fektetnek be, ami nem terul meg azonnal, es nem termel azonnal pluszt. 2 rendor kiallna 1-2 sarokra, egy delutan alatt megtermelnek a havi beruket.

vigyoripofa 2010.02.15. 07:08:11

@victoriginal: Mi ez a te szerencsétlen! Feljebb azt írták a kollegáid, itt nem szokás egymást minősíteni.
Össze vissza hazudoztok! Tisztán látszik a felvételeken, minden körültekintés nélkül vágtok neki a zebrának, szándékosan előidézve a szerncsétlen autósok szituációját! lehetőségük sincs, hogy elsőbséget adjanak!

vigyoripofa 2010.02.15. 07:12:43

@GG81: Mikor megmutattam egy ismerőseimnek ezeketet a felvételeket, el voltak ájulva, hogy ijesmi létezik. mindenki azt hiszi a Rákosi korszak feljelentősdi ideje elmúlt, és akkor itt egy új generáció, akik békesség helyett megint ezeket a módszereket alkalmazzák. ismerősöm a felsőbb körökben azonnali intézkedést igért! Remélem mindenki megkapja méltó büntetését, mert ezt az önbíráskodást, a szándékos veszélyeztetést, nem lehet tűrni!

vigyoripofa 2010.02.15. 07:21:57

@GG81: Ahogy írod. Én végképp nem értem mi motiválja az efféle akciókat. Én a békesség híve vevagyok, mert az erőszak erőszakot szül. Tehát ha valakinek baja van miért nem békés figyelelmfelhívó akcióval rendezi? Sajnos ez az autós utálat egyre divatosabb tevékenység, a Critikal Mass is ezt a vonalat űzi. Mindenképp elítélendő, mert az autóban becsületes emberek ülnak. Ugyanannyi arányban vannak a bunkók, mint a gyalogososk, bringások közt. Sőt, amennyi autó közlekedik naponta, ha nem lennének annyira fegyelmezettek, sokkal több lenne a baleset.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.02.15. 09:03:31

@vigyoripofa:

"Rákosi korszak feljelentősdi ideje"
"ismerősöm a felsőbb körökben azonnali intézkedést igért! "

Ezt jól összehoztad. :)

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.02.15. 09:09:31

@vigyoripofa:
"mert ezt az önbíráskodást"

Mi is az az önbíráskodás?

"Aki jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igény érvényesítése végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, az valósítja meg az önbíráskodás bűncselekményét"
(Btk. 273. § )

Akkor most próbálj meg felnőni egy kicsit és legalább az interneten nézz utána, ha valamit írsz. A mi akcióink PONT NEM az önbíráskodásról szólnak, hanem teljesen legálisan, a magyar törvényeket betartva zajlanak - garancia erre az ügyvédi hátterünk.

A fogalmazásod alapján nem valami EMPAMO-s vagy véletlenül? Ők szoktak így össze-vissza vagdalkozni.

szciklon 2010.02.15. 09:40:58

@vigyoripofa: "Le style, c'est l'homme" (Leclerc de Buffon)

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.02.15. 09:46:19

@szciklon:
Nos, ezt ideírom magyarul is, mert vigyoripofa biztos érti, de a nem latinos műveltségűek (és a guglizni lusták) kedvéért:

"A stílus maga az ember"

GG81 2010.02.23. 13:26:57

@zebraakcio: a zebraajánló fejlécében, ha még ki nem töröltétek persze, mert hát ti vagytok az adminok... bár megvan a screencopy.

GG81 2010.02.23. 13:34:07

@errorka: most rossz idő van (tél) és megfáznátok, azért nem. :-)

nocsak, akinek inge... milyen tájékozott a témában, halmozzuk az élvezeteket? a zebraakcióhősködés pedig csak egy lelki megnyugvást jelentő ellentételezés...
és a mérték sem mindegy, meg a felelőség súlya. gondolok itt a bringás átmegy a piroson esetre vagy amelyik a járdán gázol majdnem el amikor gyalogolok. nem gondolod te sem komolyan, hogy a kettősmérce vezet valahová, intelligensebbnek ismertelek. bár lehet a sok liberális maszlag megártott...

victoriginal 2010.02.23. 14:52:17

@vigyoripofa: nem a kollégáim, semmi közöm hozzájuk, ugyanolyan külsős vagyok mint te. a saját véleményem, hogy egy szerencsétlen fafej vagy. és az ilyen szerencsétlen fafejekbe nem lehet eszet verni.

majd akkor is szidni fogod a zebrák biztonságáért küzdő önkénteseket, miután a zebrán szabályosan átkelő, gyermekedet babakocsiban toló édesanyádat gázolja halálra valaki mint Pécsett tette? szerintem nem.

terror 2010.02.24. 16:52:12

@GG81: Azt en irtam bele (sot, csak en hangoztattam ezt a reszleget), nekem vannak ilyen terveim is, csak ehhez mas megvalositas kell. Plusz ertelmes emberek, ertelmes javaslatok, sok szabadido.

Utobbibol csak olyanok vannak, akik azert akarnak beszallni, mert ha az adofizeto gepjarmuvezetok szivnak, akkor szivjanak masok is, jelen esetben a gyalogok. Ez meg nem palya. Mi se azert csinaljuk ezt, hogy a gepjarmuvezetoket szivassuk, hanem hogy a gyalogokat vedjuk.

(A "Hogyan vedjuk igy a gyalogot?" kerdesre van valasz az oldalon szamos helyen. Akit erdekel, nezzen korul a celok kozott.)

A gyalog sajat magat tamadja, ha szabalytalan, a gepjarmuvezeto pedig mast/masokat.

terror 2010.02.24. 17:33:26

@GG81: Vettem a lapot :) Az ingrol az interneten olvastam. Nem kell alszenteskedni, mindannyian tudjuk, hogy amit emlitettel - plusz en felsoroltam - egyeb problemak miatt vannak jelen. Orszagosan, sot vilag szinten, kozlekedesi jarmutol es szent/vilagmegvalto celoktol fuggetlenul. A dolog vicces megkozelitesben:

lh4.ggpht.com/_TXdnLKoYLHQ/S3369qQ83jI/AAAAAAAADJg/tb2V0LBeb14/s640/GxzeV.jpg

Egyebkent meg a szurke/fekete munka, DVD letoltes miatt nem nyomorodik meg (es nem hal bele) senki. Nem mennek tonkre embereletek. Zebras gazolas(ok)bol viszont tul sok.

(Ettol meg persze nem jo dolog, de nem is oldodik meg annyi valtoztatassal, hogy latok, nem csak nezek, es elemelem a labam a gazpedalrol egy kicsit, esetleg neha fekezek is.)

Szamomra nem a zebraakcio jelent lelki megnyugvast, hanem az, hogy talan jobb lesz, ha az emberek rajonnek arra, hogy amit az utakon muvelnek, az sokszor nagyon gaz. Nem csak a gepjarmuvezetok, az emberek. Viszont ahogy az elobb is irtam, serules/halal a gepjarmuvek miatt van elsosorban, es ha valahol 75% all szemben a 25%-al, akkor a 75-os iranyaba kell mozdulni.

Ja igen: itt senki sem hoskodik, es nem is hisszuk, hogy hosok vagyunk. Elkezdtunk valamit csinalni, es ennyi. A media felkapta, a tamogatottsag jelentos. Mi lehet az oka? Talan sokan (nagyon, nagyon sokan) erzik, hogy gaz van. Nyomasgyakorlasnak ez tokeletes a szervek fele, hogy lepjenek fel komolyabban. Ahogy mar sokszor leirtuk: mi lennenk a legboldogabbak, ha nem kellene ilyesmivel foglalkozni.

Aki meg "lebukik", annak teljesen mindegy, hogy minket szid, vagy a gyalogosokat, vagy a Rendorseget, vagy a Gyurcsanyt, vagy a melegeket, esetleg a haztetore szaro galambokat. Mindig van kire fogni :P

Sokmindenhez kell halaleset, hogy legyen ertelmes valtozas. X eve egy politikus ismerose hunyt el, es az ember azonnal vissza akarta allittatni a halalbuntetest. Eleddig nem halt meg felsobb korok ismerosei kozul senki, igy nincs erdemi lepes. Remeljuk rajonnek meg idoben, hogy lepni kell...

Kettos mercere nem tudom mit mondjak. Vegulis mondhatjuk, hogy azzal merek. Szerintem egy szervizuton keresztforgalom hianyaban piros lampan atgurulas (nem lenduletbol szaguldas, es egyebkent szamos gepjarmuvezeto is csinalja, nem csak a bringasok) nem osszemerheto egy Oktogonon a piroson 100-al athuzassal (es utana a zebran, a gyalogok kereszt-zoldjen attepessel). Egyik sem szabalyos, de van kulonbseg. Az igazi kettos merce szerintem az lenne, ha ugy velnem, hogy a szervizutas szabalyos. Te hogy latod?

(Amugy ki vagy? Ez a GG81 semmit nem mond :/)

GG81 2010.03.02. 14:59:10

@errorka: még mindig nem érted. akciózzatok, de azzal segítsétek az átkelni kívánókat. értelmes embernek tartalak. azt fogd fel, ha bringázol és valaki csak hüjeségből lelép eléd a zebrára, megállsz persze, de minek, ha egyébként nem is akart átmenni!? csak videózgat és a rendőrbácsi már kérné is a személyidet, mert ugye bringást másképp nem fox +.

elkezdtetek valamit csinálni, de hogy, mert azzal van itt sokunknak baja. mert nem teljes mértékben informáltátok a kedves támogókat, de remélhetőleg, hogy azok akik olvassák ezeket a sorokat rájönnek, hogy lehet a másik végén is lenni a dolgoknak és akkor már nem is olyan viccesek a zebrán egykén ugrándozók.

most törölték el a 20 ezres szabálysértési határt lopáskor, tehát már lopásnál sincs kislopás és nagylopás!
a pirosnál meg nem is volt soha kisforgalmú ezen még átmehetek piros, meg 2x2 sávos utak, olyan forgalom van, hogy meghalsz ha bemész piros!
oké azt mondod nem szabályos, de ez érdekel? elmondasz otthon 10 miatyánkat? vagy komoly lelki törés, hogy átmentél a soroksári szervízútjának pirosain? áh.
a különbság tehát az, hogy az egyiknél tudod, hogy nincs szankció, mert nem oda fogják telepíteni a piroson áthaladást rögzítő kamerát, tehát már legalizáltad is magadban és, ha nem is szabályosnak ítéled meg a kispiroson áthajtást, de teljesen normálisnak. ha pedig bringás, mert azért legfőképp az ő privilégiumuk ez a tett csinálja ezt, akkor hogyan is várja el, hogy egyenrangú közlekedési félnek tekintésk őket az autósok, amikor mindig él az azonosíthatatlanság tényével... mondhatni azt is, hogy a bringások a közlekedés segélyen élő lenézett kisebbsége.
majd fogunk beszélgetni, ha összefutunk...

terror 2010.03.03. 11:25:33

@GG81: Szerintem meglepodnel, ha tudnad, hany gepjarmu pirosozik. Es nem jelentektelen mellekutakon meg szervizutakon, es nem 10-el csorog at, hanem sokszor 100-120al. Pl. a Soroksarin, vagy ami megrosszabb, pl. az Oktogonon, ahol a galogok mar elindulnak a zoldjukon, ha nem figyelnek a motorbogesre (vagy fules, es nem hallja). Nalam ez difi.

Es nem azert csorgok at itt-ott, mert tudom, h nem vesz kamera, meg nincs bunti. Nagykoruton is van 2 ilyen lampa, ahol atcsorgok. Egyszeruen hujek a lampak, es a gepjarmuvek is konnyebben startolnak, ha en nem grasszalok ott elottuk, hanem 20 meterrel elorebb a kovi zoldnel elobb indulok, es mar menetsebesseggel ernek utol. Ha utolernek :)

Amugy meg ha ilyen - vagy barmilyen, de mas nem szokik lenni - pirosozasert megbuntetnek, ki fogom fizetni, szo nelkul.

Egyebkent en sem mondom azt, hogy minden piroslampazas legal, de ez egy hujeseg, hogy a gepjarmuvezetoknel kulon vesszuk (vagy te pl. meg se emlited, mert szted ez bringas privilegium) a pirosozokat, mig a bringasok azok egyontetuen faszok. Jellemzoen a futarok szoktak durvan pirosozni, ezt mindenki tudja. Nagy altalanossagban nem elterjedt modszer, foleg nem durvabb helyeken. Van ott is 1-2 tulok, de azok majd felkenodnek valamire, aztan ujragondoljak. Ellenben a kivilagitatlan bringasoktol agyfraszt kapok. Az latod zavaro, es altalanosan elterjedt dolog. Szolok is mindnek, amelyik szembejon lampa nelkul. Tudom, miert nem jelentem fel :)

Na de ez itt offos. Szal zebra vs bringa.

En egyebkent - meg a normalisabbja, akar autoval van, akar bringaval, akar szekerrel - a zebrakat ugy kozelitjuk meg, ahogy elo van irva. 1x nem tudtam megallni egy embernek, de az hattal allt nekem, elorefele haladt, majd egyszercsak, szinten hattal allva, korultekintes nelkul lelepett, par meterrel a zebra elott.

A difi annyi, hogy a bringaval ilyenkor felrekapom a kormanyt, es ha 1 sav van, akkor is van 2-2.5 meterem kikerulni. Egy autoval ilyen nincs, bar ott talan nem olyan huje, hogy igy lelepjen. Csak megszoktak, hogy ha nincs motorhang, lehet menni. Ha ilyenkor autoval kapod felre, akkor mesz a HEV/busz megalloba, jardara, masik autonak, stb.

GG81 2010.03.03. 14:22:30

@errorka: én is ugyanazokon a demszkygrádi utakat rovom. autósban a vérnarancssárgán még átmegyek típust kezdi überelni a jé piros, és 1 és 2 és 3 és még én is átférek típus.
a bringával elkapod a kormányt meg te is tudod mi a következménye... zakó mert elveszti az első kerék a tapadást vagy keresztbe áll szinte... vagy jön valami csendes kocsi és alá rántod magad... mert a bringán sem úgy van, hogy csak úgy 2,5 méterrel gazdálkodik a zember...

követem a híreket. megint volt eksün a pécsi zebránál, ami azóta lámpás lett, de most épp sárgán villogott, tehát olyan volt mint a tragédia idején. hajrá átsegíteni az időseket, a babakocsisokat! ilyen helyekre, segíteni.

mert eredményt azzal nem értek el, ha 1 órát kimentek videózni és ugrándoztok egymagatok a zebrán. azzal csak mégjobban felbaxátok az ilyen ökröket pécsszerte és tessék meglett a baj újra. ode aztán különösen kéne egy térfigyelő vagy egy akciótok, amikor a gyalogos csúcsban reggel-délután embereket segíthetnétek, nah annak lenne még szélesebb körű társadalmi támogatottsága...

addig csak egyre többeknek fog leesni, hogy adott időben feleslegesen zebrán EGYEDÜL ugrálók nem megoldás. kezdeményezésnek jók voltak, de megoldásként a rendőrség kell, kamerákkal, nem civilek feljelentősdi játéka. amikor csak fölösleges zavart generálnak, mert a para nem akkor történik és az autósok fejében ez a magatartás inkább ellenségkép (lesz méginkább). nincs nevelő hatása, főleg ne másik állampolgár játsza a hős, törvénytisztelőt, mert ő csak kisebb stikliket csinál... nem jogosítja fel, ennyi.

GG81 2010.03.04. 19:44:14

@errorka: van egy jó hírem. nem kell a drága időtökből feljelentősdiset játszani, mert a rendőrség tényleg komolyan vette, amit ígért és kamerázza a zebrákat. Ma délután kb. innen (47.47795,19.086792) a Nagyvárad tér irányába.

és ennyi pont. az ő dolguk, ők a szerv, ők büntetik meg azokat, akik hüjék. nem privát magánszemélyek úrihuncutságukban.