Bem rakparti akció összefoglalója

Gyönyörű időben, gyönyörű helyszínen zajlott a mai akciónk. Mivel a Hír TV
is kijött, jól filmezhető helyszínt választottuk: a Bem rakpart-Szilágyi
Dezső tér
sarkán lévő zebrát. Az út egyszer két sávos, a forgalom közepes
volt. A gyalogosforgalom meglehetős, közte rengeteg turista
, sokan a dunai
hajókikötőből, egy részük az alsó rakparti zebránál már megedződve, más
részük csodálkozva a magyar vezetési kultúrán. Külön érdekesség, hogy
akciónktól alig száz méternyire, a Batthyány térnél már állt a dugó, tehát
senkinek semmi oka nem lehetett sietni
- ha csak az nem, hogy hamarabb
érkezzen meg az előtte lévő autó kipufogójához.

16:45-kor kezdtünk, 17:11-ig csináltuk. Tovább nem lehetett, mert beállt a
Bem rakpart is, természetesen(?) a zebrán is álltak. A 26 perc alatt
összesen 17 gépjármű volt, amely durván megsértette a KRESZ
gyalogátkelőhelyre vonatkozó szabályait
. Az egyik tanú 25, a másik 19
rendszámot jegyzett fel, úgy látszik, egyikünk nem olyan szigorú. :) Három
motorkerékpár is van a feljelentendők között, most kivételesen sikerült
leolvasni rendszámukat.

A HírTV-seken látszott, hogy megdöbbenti őket ez az eredmény, főleg azért,
mert szokás szerint most is kb. a dupláját termelhettük volna. Célunk
azonban nem az, hogy minél több embert feljelentsünk, hanem hogy felhívjuk a
figyelmet az áldatlan állapotokra
. A riporterhölgy alapos módon utánajárt a
rendőrségi akcióknak is, de erről bővebben a vasárnapi Keresztmetszet című műsorban láthatók információk egy körülbelül 10 perces összeállítás kíséretében.

A háttér (Duna + Parlament) szépsége jó hangulatot kölcsönzött az akciónak,
a kipufogóbűzt sem vettük annyira magunkra. Az egyik kameránkkal újfajta
beállítással kísérleteztünk, megpróbáltuk betenni a babakocsiba, de kudarcot
vallottunk, nem igazán látszódik rajta az átkelés. Szerencsére a másik
kamera fixen egy lámpaoszlophoz volt kötözve (nehogy felkapja valaki, mint a
Leányka utcai akciónál... :) ) és mindent kíválóan rögzített.

Többen is nyilatkoztunk, mindnyájan elmondtuk, hihetetlen, hogy ma
Magyarországon kész életveszély átkelni a zebrán. Kíváncsiak vagyunk, mit
hoznak ki belőle a tévések, mindenesetre ottlétünkkor nagyon egyetértettek
céljainkkal.

Mint mindenki.

A videót holnap átadom a vágónak, csináljon belőle az előzőhöz hasonló
rövidfilmet.

Vigyázzatok magatokra!





A bejegyzés trackback címe:

https://zebraakcio.blog.hu/api/trackback/id/tr241437490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky 2009.10.09. 10:31:43

Szívesen csatlakoznék az legközelebbi akcióhoz!

Nekem van egy új ötletem erre, ami nagyon látványos és jól dokumentálható kamerákkal!
Így a média számára is nagyobb érdeklődést kelthet!

Az ötlet:

Babakocsi helyett, egy ócska biciklit kell magunk előtt tolni, a nyergénél fogva!
Természetesen nem féktávon belül lelépni, de aki nem akar megállni, annak szépen az ócskavasat a kocsija alá irányítani!
Lesz nagy csörömpölés, riadalom! Senki nem sérül meg, csak az anyagi kár lesz jelentős a gk. részéről!

szciklon 2009.10.09. 11:13:14

@Rocky: _nem_ a baleset okozása a cél.

csíra 2009.10.09. 11:25:36

Még semmi fejlemény a már beadott feljelentésekkel kapcsolatban? Milyen határidő van ilyesmire? Mármint a rendőrség részéről a reagálásra.

Rocky 2009.10.09. 12:04:07

@szciklon:

Így van!

Szerencsére egy ócska bringa és egy felelőtlen gyilkos autójának az összetörése sokkal kisebb baleset, mintha a következő sarkon tönkre tesz egy boldog családot!

Csak radikálisan érdemes hozzányúlni az ügyhöz, sok videóval, médiával!

Csak úgy lesz országos hatása!

Lord_M_ 2009.10.09. 12:45:04

Én nem törnék se autót, se bringát. És ha ezt így csinálná bárki is, nagyobb ostobaságot követne el mint az autósok. Miért ? 1) csinálsz egy jó kis balesetet, amivel felforgatod a forgalmat 2) NEM AZ A CÉL hogy az akció ellenségeket gyűjtsön, hanem hogy felhívja a figyelmet a ZEBRA és GYALOGOS kérdésre, nem pedig, hogy ha lehet mégjobban elmélyítse a szakadékot.

A szankcionálást kellene kissé fokozni, lehet hogy most én is ostoba leszek, de jogosítványt bevonni, kétévre eltiltani, lehet újra vizsgázni. Hamar megállnának a zebránál.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.10.09. 12:53:31

@Rocky:
Attól függ mi a cél. A mi célunk nem az, hogy 10 percre sokkoljuk az embereket a média által és utána másnap már az afrikai torzszülött gyerekeken szörnyülködjenek.
A mi célunk az, hogy folyamatosan, törvényes eszközökkel küzdjünk azért, hogy a zebrák biztonságosak legyenek.
Amit te javasolsz, az tetszetős, de kétélű fegyver. Hamar ránk sütnék, hogy csak a balhé kedvéért csináljuk az egészet. Nem szeretnénk.
A másik: láttál mát közelről balesetet? Ha nagy tempóval jön az autó, minden szanaszét repül. Nem kockáztatnám meg, hogy ártatlan áldozatok legyenek, akárcsak egy vétlen szembejövő gépkocsi is megsérüljön, feleslegesen.
Már a mostani akciónk is félelmetes, tényleg nagyon kell vigyázni. Minden akció előtt mindenkinek a lelkére kötjük: legfontosabb a biztonság.
Ha így is érdekel, dobj egy mailt a zebraakcio@freemail.hu -ra
A többit privátban.

terror 2009.10.09. 12:54:42

@Lord_M_: En is ebben latom a megoldast, az akcio lenyeget pedig jollatod.

Korabban a babakocsit is nemegyszer betolhattuk volna az auto ala. Akkor aztan - talan - meg jobban elgondolkozott volna, hogy mi lett volna, ha tenyleg egy gyerek ul benne. De nem tettuk, mert nem ez a cel.

Mondhatjuk azt is, hogy radikalis akcio, felradikalis modszerekkel :)

Hemü 2009.10.11. 19:58:00

Pont sikerült elkapnom a késleltetett adást. Nagyon durva volt.

terror 2009.10.12. 15:53:14

@törzsmókus: Koszi a linket. En is lemaradtam rola eloben, most potoltam. Korrekt es egyben durva is...

Betettem a sajtofigyelobe is.