KSH: a balesetek 92 százalékát a sofőrök okozzák

Tavaly 9 százalékkal kevesebb személyi sérüléses közlekedési baleset történt a közutakon, mint 2009-ben; a halálos balesetek száma 14 százalékkal, a súlyos sérüléssel járóké 11 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). [...]A balesetek 92…





Gyalogosgázolásos tragédiák figyelmeztetnek

Odáig jutottunk, hogy az ORFK is sajtóanyagot tett közzé, melyben felhívják a figyelmet, hogy talán nem ártana egy kicsit jobban odafigyelni a többi közlekedőre is... Az elmúlt napokban történő sorozatos gyalogosgázolásokkal ebben az évben a közlekedési balesetben meghalt…

· 1 trackback



A RAZOR közeljövőben megvalósítandó tervei

Akciónikat négy fő irányban indítjuk tovább. Egyrészről folytatódnak a megkezdett projektek, azaz továbbra is igyekszünk minden héten egyszer a hagyományos módon akciózni. Bevezetünk egy pár újítást, például megpróbáljuk lefényképezni az elkövetőt, így könnyebbé…





Új KRESZ: gyalogátkelőhelyet és gyalogosokat érintő változások

Ha igaz, akkor összeszedtük a gyalogátkelőhelyeket és gyalogosokat érintő változásokat. Ilyen volt, ilyen lett, de hogy mi fog változni, az majd kiderül... Közvetlen előzmény nélküli új elem: Az R. 21. §-a a következő (13) bekezdéssel egészül ki: "(13) A gyalog-…