Beszámoló az Attila úti akciónkról

Attila úti akciónk 25 percig tartott. Ezalatt a tanúk több, mint 32 rendszámot rögzítettek. Az adatok feldolgozása során azonban összesen 13 gépjármű vezetője ellen teszünk feljelentést, mert ennyi rendszám szerepel mindhárom (két tanú írásos feljegyzése és a kamerára mondott megjegyzés) tanú jegyzeteiben.
 
A helyszín
 
Az Attila úti zebra a Belváros szívében, a Dózsa György térnél helyezkedik el. Mind a gyalogos- mind a gépjárműforgalom közepesnek mondható. A zebra 1 x 2 sávot keresztez, a közlekedés itt egyirányú (párhuzamos közlekedés). A gépjárművek sebessége 50 km/h -ban van korlátozva, tapasztalataink szerint - egy-két kivételtől eltekintve - nem is hajtottak ennél gyorsabban.
 
Az akció
 
A nagy meleg miatt mindössze 25 perces volt. Akciótársaink, "öreg rókák", tapasztaltan, könnyen együttműködve hajtották végre a feladatokat. Csatlakozott hozzánk egy új tag is, ő az elején még kissé félénk volt, de a közös átkelések meghozták a bátorságát. Ezek a "tandem-átkelések" azért is jók, mert van lehetőségünk ellenőrizni az új tag reflexeit és helyzetfelismerő képességét. (Elég nevetséges, hogy ez kell ahhoz, hogy ma valaki szabályosan át tudjon kelni egy zebrán, de mit tehetünk - pont ez ellen küzdünk).
 
A háttérmunka
 
A pontos rögzítésnek köszönhetően az adatok feldolgozása is könnyen ment. Érdekes, hogy még egy ilyen jól felkészült és összeszokott csapatnál is előfordul, hogy nem ugyanúgy lát bizonyos közlekedési helyzeteket. Ezeket az eseteket természetesen kivettük, a nem biztos ügyekben nem teszünk feljelentést. A feljelentő ívek kitöltése teljesen gépesített, mindössze a helyszínrajzokat kell kézzel berajzolni, mert így egyszerűbb. Ebben is segítségünkre van a tanúk által a helyszínen, előre megbeszélt jelek alapján készített vázlat.
 
Következő akciónk a jövő héten várható a XIV. kerületben.





A bejegyzés trackback címe:

https://zebraakcio.blog.hu/api/trackback/id/tr442151835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_Toto_ 2010.07.15. 00:57:59

Hajrá embörök, sok sikert az akciókhoz!
Én alapvetően is defenzíven vezetek, de egy barátom 1 éve elütött egy 80x éves nyugdíjas nénit a zebrán (állítólag 20-al ment... hááát. nem tudom..) azóta zebra előtt láb szigorúan fék felett, és háromszor oda-vissza átpásztázom még a környékét is.

Egyébként édesanyám autóját pont egy hete törték össze egy zebránál. A mogyoródi általános iskolához vezető (tehát iskolaidőben nai több száz gyerek használja...), jól láthatóan felfestett, kitáblázott zebra utáni kereszteződésben akart lefordulni nagyívben balra, amikor egy 18 éves kis kö...ög figyelmen kívül hagyva az irányjelzését a a lassító-indexelő autót a zebrán (!!!!) kielőzte és a zebra után szabályosan épp balra forduló autóba oldalról belerongyolt.
Az eset pikantériája, hogy az ütközés után a balesetet okozó autóból kipattanó 18 éves suhancok szabályosan nekirontottak az anyámnak, fenyegetve és ordibálva, hogy majd jól elintézik mert "összetörte az autójukat", takarodjon haza amíg szépen mondják, stb. (60 éves nőt fenyegetett két 18 éves kis takony. Jellemes.) Mivel a gyülekező környékbeliek miatt a tinik nem tudtak csak úgy elmenekülni, anyám, aki úgy mellesleg a zebra utáni iskola igazgatója, kihívta a rendőröket. Azok pedig a zebrán előzés (több méteres, fekete féknyomot hagytak a zebrán... a szembe sávban... nem 50-el mentek) és közúti baleset okozása miatt a balesetet okozó Maruti-Suzuki piaci árának többszörösére büntették helyben a vétkes sofőrt.
Pofázás és fenyegetőzés nélkül, elnézéskérés esetén megúszhatták volna egy betétlap kitöltéssel, de nekik muszáj volt nagy legyen az arcuk.

Nos, az ilyen felelőtlen barmok elleni küzdelemért maximális respect!

És végül egy tipp: zebra a 13. kerület Újlipótváros, Csanády utca-Kresz Géza utca kereszteződésénél. A Ferdinánd hídra és Váci útra siető, potenciálisan négy irányba autók bőgő motorral hajtanak a Váci-Csanády kereszteződés zöld lámpája felé. Gyalogosként a szabályos átkelést meg sem kísérelem, megvárom míg mindenki elszáguld, és utána tiplizek át. Egy alkalommal a saját tulajdon kollégám vasalt ki majdnem a zebrán, amikor a rendszámot felismerve felháborodottan azonnal felhívtam mobilon, azzal poénkodott hogy ő sosem áll meg zebra előtt, menjen előle mindenki más.

Nagykócsag 2010.07.16. 02:50:30

nagyok vagytok, hajráááá!

Kocsor Blokk 2010.07.19. 19:16:45

Esetleg desszertként tudom ajánlani idevágó, személyes élményem:

kocsor.blog.hu/2010/07/19/zweikampf

És még zebra sem kell hozzá!

Nagykócsag 2010.07.24. 11:40:48

Megnéztem, a Dózsa György térnél két zebra van, melyik volt az?

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.07.26. 11:06:11

@Nagykócsag:
Ez:

47.493915,19.038694

Feljelentések beadva.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2010.09.15. 20:23:22

"Az Attila úti zebra a Belváros szívében, a Dózsa György térnél helyezkedik el."
maradjunk annyiban, hogy a belváros az v. kerület a pesti oldalon, nem az 1. kerület a budán -.-"

Xezs 2010.09.15. 21:19:34

Jól van srácok, csak így tovább. Hátha élhetőbb lesz a város ezáltal. Bár az én személyes tapasztalataim jók, az esetek 95%-ában engem mindig elengednek. Legutóbb jártam a hírhedt Attila utca felé és épp 2 autó volt csak, de mindkettő készségesen elengedett.

Igaz, hogy én határozottan kelek át, szemkontaktust felveszem és egyértelmű mozdulatokat teszek.

Ha adhatok egy jótanácsot a bloghoz akkor az az lenne, hogy rakjatok össze egy átkelési kisokost. Láttam a tippek című írást de az az akciókhoz készült, nem az átlagos átkelőknek.

Bele lehetne írni az egyértelmű mozdulatokat, a dinamikus elindulást, a szemkontaktust, stb.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.09.16. 09:01:29

@Xezs:

Hú, ez jó lenne. Nem akarod megirni? Kitesszük!

Xezs 2010.09.16. 20:43:08

@zebraakcio: Lehet róla szó :) Jelentkezek ha túltettem magam a lustaságomon.

Füsilier 2011.01.28. 01:05:35

elmentek ti az ....!! Tulajdonképpen konspiratív módszerekkel léprecsaltok más embereket hogy tudatosan kiprovokálva közlekedési helyzeteket 30ezreket sóztok a nyakukba!! Pont a mai nap láttam a videótokat mint az egyik áldozatotok!Molnár barátotok rutinosan öles léptekkel lépett a zebrára egy furgon elé úgy hogy a másik sávban haladó a takarásban nem láthatta a "mutatványt" ! A magasított jármű véletlenül nem volt beszervezve????????Nektek persze minden autós milliomos geci mi??

Xezs 2011.01.28. 19:20:25

@Füsilier: A párhuzamos közlekedésre alkalmas úton haladónak meg kell állnia, ha a másik sávban valaki megáll. KRESZ kimondja, pont az ilyen "takarásban volt, nem láthattam" esetek elkerülése végett.

A képlet egyszerű: ha nem szabálytalankodsz, nem fizetsz.

Xezs 2011.01.28. 19:21:18

Természetesen az általam vázolt helyzet a zebránál levő megállásra vonatkozik.