Zebra akció - Mi is ez?

Mi, a Radikális Zebrahasználók Országos Akciócsoportjának (RAZOR) tagjai, megunva azt, hogy, ma, Magyarországon életveszélyes küzdelem átkelni a kijelölt gyalogátkelőhelyen, akcióra szántuk el magunkat...

A terv

  • Tagjaink több hónapon át szabályosan (nem direkt balesetekre utazva) kelnek át a kijelölt gyalogátkelőhelyeken.
  • Amelyik autó nem áll meg, megszegve ezzel a 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 43. §-t és 36. § (6) c) pontját, és veszélyeztetve ezáltal a gyalogos biztonságát, annak vezetőjét - tanúkkal és esetleg felvételekkel alátámasztva - feljelentjük.
  • A feljelentés után az eljárást végigkövetjük, annak eredményét (a személyiségi jogok figyelembevételével) nyilvánosságra hozzuk.

Tesszük mindezt azért, hogy egy gyalogos nálunk ugyanolyan nyugodt szívvel éljen elsőbbségével ott, ahol az őt megilleti, mint bármely normális országban, hogy ne legyen szívszorongató érzés egy kismamának átkelni egy többsávos úton, hogy szüleink és gyermekeink is biztonsággal közlekedhessenek...

Önökért tesszük, hiszen mindenki gyalogos, még akkor is, ha időnként autóba, kerékpárra ül. Hogy kevesebb legyen a súlyos, esetleg halálos baleset, melyet a nemtörődömség és a figyelmetlen autóvezetés okoz.

Akciónkhoz csatlakozni lehet, de mindenki csak a saját felelősségére tegye, betartva ezen az oldalon leírtakat. Részletek rövidesen...

Az állapotok

Ilyen most:

Ilyet szeretnénk:

 

LEGYEN A ZEBRA BIZTONSÁGOS!





A bejegyzés trackback címe:

https://zebraakcio.blog.hu/api/trackback/id/tr371359151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rondakutya 2009.09.07. 20:29:39

Áááá ez fotosop :)
Jól van csak poén volt. Persze biztosan vannak kultúr államok ahol ismerik az alapvető udvariassági szabályokat és a KRESZ-t.
Hogy mi milyen baromi messze vagyunk ettől!

Boo 2009.09.09. 12:32:31

"A feljelentés után az eljárást végigkövetjük, annak eredményét (a személyiségi jogok figyelembevételével) nyilvánosságra hozzuk."

Na erre esélyetek sincs. A rendőrség nem adhat ki határozatot/adatot nektek, a megbüntetett autós meg nem fog dicsekedni vele. Véleményem szerint 100-ból két ostobát lehet majd megbüntetni, a többi megússza.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 13:03:43

@Boo:
A sértettnek kiadja, ha jól tudom

honeybeezz 2009.09.09. 13:42:31

na végre !!!! Erre várok mióta ! A Zebra a gzalogosoké és nem kéne mindig futni rajta ,mint nyúúúl!

Persze ez itt még a balkán illúzióim nincsenek!

barkaf 2009.09.09. 13:48:21

Csak most olvastam rólatok, de nagyon örülök, hogy végre valaki a gyalogosokra is gondol...
Felhívnám a figyelmetek a Készenléti Rendőrség Kerepesi úti épületénél, pontosabban a Kerepesi út - Hungária körút találkozásánál levő kanyarodó sávra. Épp tegnap volt néhányunknak félelmetes élménye... Egy kukás-autó lassítás nélkül hajtott át a zebrán (a zebra a kanyarban van, nem belátható helyen - nem sok kellett hozzá, hogy baj legyen belőle.
Bár dolgozom ezerrel, de szívesen csatlakoznék olykor az akciókhoz, van még néhány zebra-ötletem nekem is...

triumphator · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.09.09. 13:49:56

A feljelentőlapotokat módosítsátok. A közlekedési hatóság nálunk a Nemzeti Közlekedési Hatóság és azok egyáltalán nem foglalkoznak közlekedési szabálysértési ügyekkel. Címezzétek a Rendőrhatóságnak a papírt, mert oda kell.

Kurgan 2009.09.09. 13:56:29

Én is javasolnék egy lehetséges helyszínt: a Moszkva tér sarkában, a Vérmező út - Várfok utca sarkán lévő kétsávos átkelőhely, melyet tovább nehezít, hogy az autósok emelkedőn hajtanak felfelé a Krisztina körút irányából. Többnyire lassítás nélkül, akkor is, ha már az egyik sávban megálltak az autósok (ugyebár ezt is előírja a KRESZ de ezzel se foglalkozik senki).
Mozgássérülteknek és babakocsisoknak kifejezetten veszélyes.

Sicc 2009.09.09. 14:02:25

A gyalogosnak kötelessége meggyőződni arról, hogy az úttestre lépéskor nem idézhet-e elő balesetet. Ehhez fel kell mérnie a közeledő gépjárművek sebességét, közlekedési útviszonyokat, a láthatóságot (értsd: nem bokor mögül ugrik elő), valamint egyértelműen fel kell tüntetnie az áthaladási szándékát.
Ehhez képest egy fotó a zebrán senkinek semmit nem mond.

malaryanbeast 2009.09.09. 14:04:36

khm., éljen.

Imádom a magyar nép "majd mi elintézünk mindenkit meg irgumburgum" hozzáállását :D
"elegunk van a "... mondja a civil. mindig így kezdődik...
kiváncsi vagyok hogy hány fekete mercis fog elgázolni titeket, de hajrá :D
meg számoljatok azzal is aki kiszáll a kocsiból
és légkábellel veri be a búrátokat.
aztán majd jön a nagy rohadt sírás.

malaryanbeast 2009.09.09. 14:08:36

@triumphator: amely halkan megjegyzem az összetévesztések elkerülése végett, mindig az illetékes Rendőrkapitányság

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 14:09:27

@malarya:Imádom a magyar hozzáállást, hogy ha valaki csinálni akar valamit, azt rögtön elkezdik lehúzni. Szomszédodnak van-e tehene?

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 14:10:34

@Sicc:
Ha nem lenne egyértelmű, nem fotó lesz, hanem videó. De leginkább a két tanú számít.
És mivel elsőre csak azokat jelentjük fel, akik a belső sávban nem állnak meg, elég egyértelmű a helyzet.

atomrebel 2009.09.09. 14:26:24

nagyon helyes

ráfér már a sok tapló parasztra egy kis kultúra

malaryanbeast 2009.09.09. 14:35:56

@zebraakcio:
ó ugyan, csak arról papolok hogy csöppet ingoványos talajon lavíroztok és eeesetleg nem a megfelelő a módszer a helyzet rendezéséhez ;)
de ti tudjátok
meg hát nyugodtan alapból be lehet skatulyázni
mindenkit "Szomszédodnak van-e tehene? "
aki nem ért velünk egyet. igaz? ;)

georg 48 2009.09.09. 14:38:50

Hát igen! Én nagyon sokat vezetek. Esküszöm, állandóan próbálok figyelni a gyalogosokra. Biztosan nem vagyok szent, én is követtem el hibákat.
De egyes autósok, borzalom mit művelnek. Én hiába adom meg az elsőbbséget, ha a mellettem lévő sávban ezerrel elzúg egy barom!
Egyébként meggyőződésem, hogy az irtózatos büntetés állíthatná meg ezt a tébolyt, ami az utakon van! 3-4 százezer forintos bünti, ha nem fizet jelzálog a házra! Az óbusmant pedig elzavarni! Nehogy már ezeknek a disznóknak még állampolgári jogaik legyenek!

malaryanbeast 2009.09.09. 14:40:18

talán azt a bunkó paraszt hatóságot
aki ilyen helyekre nem képes lámpát tenni,
talán azt kéne kompromitálni,
vagy talán a rendőrség létszámemelése mellett kéne kampányolni ( a végén még több munkahely lenne annak akinek nem derogál a rendfenntartásban DOLGOZNI és talán jutna a városba kritikus biztonságú vagy problémás közlekedésű helyekre posztos rendőr aki JOGSZERŰEN jár el és adott esetben védi meg az arra szorulókat és önmagát) de nem., az nem poén, inkább egymást jelentgessük fel, attól minden sokkal jobb lesz ;)

malaryanbeast 2009.09.09. 14:50:56

a másik., jártam győrben, szegeden, nyíregyházán,
ott sincs 4-5 százeres büntetés, mégis megáll az ember ha gyalogost lát a zebránál, ahogy szerény személyem is :P
a gond ott van hogy az "orkokat" nem pénzbírsággal kéne súlytani, hanem hogy
szépen minden problémás helyen ott a rendőr és szépen ilyenért először választhat, vagy pénzbírság, vagy 1 hónap jogsi hopp.
2. alkalom: tuti 1 hónap hogsi hopp, és így tovább a jogosítvány elvételig.
ennyi.
de ennek is kulcs szereplője az a szerencsétlen rendőr akiknél 40%-os a létszámhiány.
Működő rendőrségért kampányoljatok,
ne egymással "spicliskedjetek".. ennyi

Boo 2009.09.09. 14:59:40

@zebraakcio: Igen, de te nem leszel sértett, és a gyalogos sem, aki nem kap elsőbbséget.

kijulian 2009.09.09. 15:21:15

Csak most olvastam rólatok, de nagyon örülök, hogy végre valaki a gyalogosokra is gondol!!!!!!
Felhívnám a figyelmetek a XIII. ker. Lehel u. Dévai u. kereszteződésénél lévő (villamosmegálló)zebrára. Tegnap 17 autót számoltam meg, akik nem engedtek át.

dif'ferenc'e 2009.09.09. 15:29:57

Én autóval közlekedem. Jó kezdeményezésnek tartom.
De csak óvatosan! Én az a típus vagyok, aki mindig megadja az elsőbbséget a gyalogosoknak. Vannak viszont olyanok, akik mintha szándékosan el akarnák magukat üttetni, és mintha minden autósban a potenciális gyilkost akarnák látni. Már többször hozták így rám a frászt. :) Szóval csak figyelmesen! Gyalogos és autós is.

Vad.Korte (törölt) 2009.09.09. 15:43:02

Remélem, a biciklistákat meg, miután se rendszámuk, se jogsijuk, csak simán lecsapjátok a porba. Robogós dettó!

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 16:41:10

@Vad.Korte:
Hogy jön ez most ide?
Ha elolvastad a statisztikát, láthatod, hogy a legtöbb gond a gépjárművezetőkkel van. Természetesen örülünk neki, ha egy rendőr ott áll majd a zebránál és feljelenti a kerékpárost, aki nem adja meg az elsőbbséget. Mi sajnos nem tehetünk vele szemben semmit.
Te mit teszel az ügy érdekében?

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 16:42:01

@malarya:
Te hogyan álltál eddig hozzá? Mit tettél, hogy a helyzet javuljon? A pálya széléről lehet bekiabálni, csak nem használ semmit.

Vad.Korte (törölt) 2009.09.09. 16:44:40

Erkölcsileg támogatlak titeket.

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2009.09.09. 16:52:39

Sok sikert kívánok az akciótokhoz, de csak ésszel. Jó lenne, ha nem lenne erre szükség és mint mások is említették, a többi közlekedő is felfogná, hogy a közlekedés nem harc, hogy ki a gyorsabb/erősebb.

Sicc 2009.09.09. 16:57:45

Szintén autóvl közlekedek. Pontosabban azzal is.
Jelenleg tanítom a gyalogosokat járni, közlekedni.
Ha pl. a zebra előtt áll a delikvens, és nagy hévvel beszélget a barátnőjével, akkor autó megáll, sofőr hátradől az ülésben, és megvárom, míg a mögöttem álló autók sokasága már nem bírja tovább és ezerrel nyomja a dudát.
Sajnos ez nem minden esetben eredményes. Ha az ég rájuk szakadna, akkor sem vennék észre, hogy miattuk áll 10-12 autó a zebra előtt, hogy menjenek már végre át, vagy húzzanak el a zebra mellől.

Talán egyedinek tűnhet a fenti eset, pedig napjában 2-3 alkalommal biztosan találkozom ezzel a helyzettel.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 17:05:15

@Vad.Korte:
Az is jobb, mintha mondjuk utálnál minket. :))

Jéé 2009.09.09. 17:10:38

@honeybeezz: Ugye milyen egyszerű, ha eleget vársz valamire, akkor valaki biztos megteszi helyetted, neked, érted...
És ez itt nem a balkán, csak neked, ha annak látod...
Ez a hozzáállás a legkényelmesebb: hátradőlni a fotelben, és szidni a "balkáni állapotokat" de nem tenni semmit, hogy jobb legyen az élet...
És bocsi méhecske nem Téged kritizállak, hanem egy attitűdöt aminek az eredményeként ilyen kezdeményezésekre van szükség...
Ami persze épp annyira káros, mint amennyire hasznos, mert megosztja az embereket autós vs. gyalogos pártot hozva létre ahhelyett, hogy autós és gyalogos együttesen érné el, hogy a tiszteletreméltó állítólagos rendfenntartó erők kiemeljék a seggüket a luxus autóikból és azt tennék ami a dolguk...
Ez lenne a mindenki számára megfelelő eljárásmód, nem pedig szanaszét bégetni mint a birkák és panaszkodni a pásztornak, (aki egyébként pont olyan birka csak lentről ez nem látszik) hogy a másik birka gyorsabban legelt a megengedettnél...
Mindezzel együtt hajrá fiúk, lányok, remélem nem kerülök be a hálótokba - bár ennek kicsi az esélye mert szabályosan vezetek...

Üdv mindenkinek
Jéé

oldalazó gnóm 2009.09.09. 17:26:23

Tetszik a kezdeményezés, de akkor lépjetek föl azért is, hogy a gyalogosok a zebrán közlekedjenek (és ne az előtt/után 20-50 méterre a többsávos utakon), ugyanis azon kívül már NINCS elsőbbségük. Továbbá kéne egy csoport (zebrától elrugaszkodva) amelyik egyes biciklistákban tudatosítja pár tízezer forintos helyszíni bírságokkal, hogy a behajtani tilos az nekik is az, a piros is piros, stb, a jelenleg hatályos KRESZ szerint.

Gergow · http://gergow.wordpress.com/ 2009.09.09. 18:11:38

Ezzel azt fogjátok elérni, hogy lesz pár törött csontotok meg kamerátok, miután kerékkulccsal kaptok párat! Amúgy 50-50%-ban hibásak az autósok és a gyalogosok is.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.09.09. 19:10:43

Kéretik párhuzamosan a gyalogosokat oktatásban részesíteni:
- zebrától 2-50 méterre nincs elsőbbsége, szíveskedjen eltalálni a zebrát!
- zebra mellett nem csevegünk, nem bámészkodunk, figyeljük a forgaljmat!
- zebrán nem sétálgatunk, álmodozunk, a legrövidebb időn belül (nem kell futni) átkelünk
- piros lámpán nem megyünk át
- ha mégis átmegyünk, kurvára nem nyomkodjuk az oszlopon a gombot
- ha mégis megnyomtuk, szépen megvárjuk, míg zöld lesz
- villogó zöldnél nem indulunk meg a járókerettel
- faszfej autósoknak nem integet, nem dobál, utána áthalad (a következő autós sem fog megállni legközelebb, ha a dühöngésre kell várni)

Roberto1 2009.09.09. 19:56:09

@zebraakcio: barátom, az autósok ellen se tudtok tenni semmit! Majd szépen a kijövő levélre megküldi a választ, hogy közvetlen hozzátartozója vezetett, akire a hatályos törvények értelmében nem köteles terhelő vallomást tenni, a büntivel meg töröld ki a segged! Baromira sok lehet a szabadidőd haver, hogy kitaláltad ezt az egészet, kár, hogy észből annál kevesebb jutott... Hasznosabb lenne, ha egy nagy stop táblával a kezedben segítenéd random egyes helyeken a gyalogosok biztonságos átkelését, és még meg sem püfölnek érte. Mert hogy ennek ez lesz egyszer a vége, azt én neked most borítékolom! ;-)

antitaxis 2009.09.09. 20:15:57

Ennyi pesszimista, negatív kommentelőt! Ne adjátok föl!
Én nem Budapesten élek, itt egy fokkal jobb a helyzet, a pesti autós a világ egyik leggenyóbb teremtménye. Ez tapasztalati tény. Ha csak egy százaléknyit tudtok javítani a helyzeten, már megérte.

Roberto1 2009.09.09. 20:38:20

@antitaxis: Ez tapasztalat? Áruld már el, hogy a "világon" hány országban figyelted meg a közlekedési morált eddig nagyokos? Mert spec én szerencsésnek mondhatom magam, jártam 1-2 helyen, de egy kezemen tuti meg tudom számolni, melyik ország közlekedési moráljának örülnék jobban itthon. Segítek is kicsit: ami tőlünk délebbre van, az mind kuka...Mind!
Ilyet az mond, aki eddig csak Bécsbe járt ki vásárolni...

szoszo9inda 2009.09.09. 21:07:34

Ugye azt is észrevettétek, hogy a zebrán a kerékpárt tolják? :-)))) Mert hát a KRESZ szerint ha jól tudom ez így szabályos... Már hogy ne csak az autósokat fikázzuk...
Az meg saját felmérésem: kb 4 esetből 3-szor a kerékpáros simán átmegy a piroson...

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2009.09.09. 21:54:36

Igen. Komoly problémák vannak. Ha elütöd a pirosban a zebrán kolbászoló puhatestűt, akkor is te vagy a hunyó. Mert számítani kell rá, hogy a paraszt pirosban kel át. Egyszerűen vicc ez a kresz. Tele van a hócipőm a gyalogosokkal, hogy a kerékpárosokról ne is beszéljek. Ennél már csak egy rosszabb dolog van : az a pár idióta, aki Bp-en forgalomszervezőnek nevezi megát, ez a munkája, és ezért még fizetést is kap.

Leeroy of SMV Design 2009.09.09. 22:03:40

Túl sokat rugóztok a bicikliseken, holott az egész nem erről szól. Avagy terelni a birkát szokás, nem a témát...

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 22:43:24

Akit illet:


Visszatértünk.

Az aggódók megnyugtatására: Nem volt igazán veszélyes helyzet, legfontosabbnak a biztonságot tartottuk
Az akció kb. háromnegyed órát tartott, 18.15-19.00, ezalatt 38 feljelentésre alkalmas eset született, azaz percenként körülbelül egy.

A KRESZ idézgetők számára: csak azokat az eseteket vettük figyelembe, mikor a 43. § (3) szegték meg a gépjárművezetők, azaz ELHALADTAK a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen egy olyan másik gépjármű mellett, amelyik már megállt. Pontosan ezért volt szükség a 2 x 2 sávos útra. Ha abban az esetben is feljelentést tettünk volna, mikor nem álltak meg a várakozó/lelépő gyalogosnak, sajnos száznál is több eset születhetett volna.

A trollokat és az idiótákat nem kívánom megnyugtatni.

Körülbelül minden második átkelésnél volt egy olyan autó/motor, amelyik nem állt meg akkor, mikor a mellette lévő sávban már lassítottak, megálltak.

Összességében, az akció sikeres és eredményes volt, az itt fellelhető több, mint 500 komment is bizonyítja, hogy elérte a célját: téma lett az, hogy tessék megállni a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, azaz LEGYEN A ZEBRA BIZTONSÁGOS.
Holnap részletek a blogon: www.zebraakcio.blog.hu

motros 2009.09.10. 07:45:28

Hurrá, nagyon örülök és mindenben támogatom ezt a kezdeményezést!
Főként motorral ( kerékpárral, ótóval is ) vagyok radikális zebránál megálló közlekedő, eddig úgy tűnt csak én állok meg, illetve csak én küzdök a nem megállókkal! A motoromra felszereltem a féklámpámra egy villogtató relét, hogy amikor szabályosan megállok idejében lassítson, észrevegyen a mögöttem érkező. Ótóval többször nyitottam már rá a mellettem zebrán elhaladó ótós-társra az ajtómat, hogy ezzel próbáljam - radikálisan - rávenni a szabályosságra! Egyszer már kiszállva az ótóból állítottam meg a mellettem érkezőket, akik persze dudaszóval és ökölrázással reagáltak. Természetesen a többség normális - szerintem - és nagyon jól jön ez a mozgalom ( végre egy jó ötlet )a szabályosan közlekedőket biztatja a kitartásra!
Sok sikert!

Egy motoros az utvonalbiztositas.hu ról

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 08:16:53

@motros:

Kedves motros!
Azt kell mondjam, kellemesen csalódtunk. Mikor a városban autózom, biciklizem vagy gyalogolok, arányaiban sokkal többször látok szabálytalanságot a zebrán. Az volt nekem is az érzésem, hogy rajtam kívül senki nem adja meg az elsőbbséget a gyalogosnak "csak úgy" azaz ha az nem kényszeríti ki. De itt most - talán a nyilvánosságnak, talán a szép időnek, talán ki tudja minek köszönhetően - sokkal többen megálltak, mint számítottunk rá. Igaz, bőven elég, ha EGYETLENEGY nem áll meg és tesz egy életre nyomorékká vagy öl meg. Ez ellen küzdünk a magunk szerény kis eszközeivel. Remélem Te is csatlakozol hozzánk, a tapasztalatok alapján alakítasz egy akciócsoportot és küldöd a feljelentést a rendőrségre, míg - remélhetőleg -előbb-utóbb erre nem lesz már szükség.

willmenn 2009.09.10. 09:38:05

Egyett értek, de a gyalogosokat is ki kellene oktatni hogy mikor tud elsőbbséget adni a járművezető. Nem kellene elforditott fejjel lelépni a járdáról, jármű, egyébb tereptárgy takarásából kilépni, stb.
Ja ezt nem vitaindítónak szántam.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 09:55:02

@willmenn:
Semmi gond, oktasd őket. A mi akciónk nem erre szerveződött. Csinálj egy akciót ezzel a céllal. Mikor kezded?

megállnék egy szóra 2009.09.10. 10:45:02

Örülök a kezdeményezésnek, azaz a RAZOR-nak!

A videóval kapcsolatban egy kérdés: a kerékpáros - a nagy könyv szerint - hogyan kell, hogy átkeljen a zebrán? Ugyanis szerintem a videó 45. másodperce tájékán, a jobbról érkező biciklis nem igazán szabályosan közlekedik... De javítsatok ki, ha tévedek.

Egyébként meg, mindig van kit szidni:
- autósként a gyalogost, a motorost/kerékpárost,
- motorosként/biciklisként a gyalogosokat és autósokat
- gyalogosként a motorost/kerékpáros és az autósokat...
De talán nem ez a cél.

Egyet értek willmenn-el, aki javasolja a gyalogosok kioktatását, hogy ne minden helyzetben próbálkozzanak az átkeléssel.
Bár szerintem az lenne a legjobb, ha MINDENKIVEL megismertetnék a KRESZ-t, azaz már általános iskolától rávezetnék a gyerekeket játékos formában arra, hogy hogyan kell szabályosan közlekedni. Szerintem ez közérdek, és az államnak támogatnia kellene az ingyenes ismertetőket is, pl. a rendőrök a KRESZ-módosításokat osztogathatnák az autósoknak egy közúti ellenőrzés során.

puffancs 2009.09.10. 11:10:23

@zebraakcio: gondolom mar nincs :)


egyebkent meg gratulalok az akciohoz es sok kitartast kivanok hozza. remelem egyszer eljut oda a magyar autos kultura, mint mondjuk a brit.

fujjogoknak elore hadd tegyem hozza, hogy az embereknek csak egy resze kozlekedik kulturaltsaganak kovetkezteben kulturaltan, a ez emberek nagy tobbsege fel a feljelentesektol (egyebkent az adohivatalnal is meg az onkormanyzatoknal is varjak a polgari feljelenteseket, radioban, buszmegalloban hirdetik a telefonszamokat, ahol bejelenthetsz tudomasodra jutott esetekrol), kameraktol, buntetesektol.

a nem lampas zebrakat forgalmas utakon ket villogo sarga gomblampa jelzi csikos rudon, ahol ha gyalogost latsz, kutya kotelesseged megallni es elsobbseget adni, mert ha nem, ott a bizonyitek a cctv-n, es erkezik az ertesito a pontjaidrol a jogsin es egy szep csekk.

igy azoknal a zebraknal is megallnak az autosok, ha gyalogos er az atkelohelyhez.

oke, hogy tobbsavos utakon altalaban nincs ilyen "szent zebra", de ha lenne, is betartana mindenki a szabalyokat, mert 12 pont utan nincs jogsid, es a gatyadat is rafizeted.

tovabba vannak az un lollipop lady-k, akik tetotol talpig hi-viz-ben vannak, es egy nagy stoptablat tartanak a kezukben (ez a lollipop), es ha megindulnak az ut fele, megallsz.

sok modja van a szabalyok betartatasanak, de eloszor is minden autosnak tudomasul kell vennie, hogy hol a helye (en is autos vagyok, vezetek nem is keveset), es ez csak birsagokon es elvett pontokon keresztul erheto el, mert ez erinti oket kozvetlenul.

ha mar letortek az autosok szarvat, johet a neveles, es mindenki boldog lesz

NA DE HOL VANNAK AK EPEK?

mi nem foglalt még 2009.09.10. 11:12:34

szerintem úgy kellene nekikezdenetek a közlekedés megreformáláséhoz, hogy kedves gyalogos társaitokat megtanítjátok a közlekedés alapjaira, úgy mint nem megyünk át a piroson nem rohangálunk át 2x3 sávos úton ahol nincs zebra.
az úton való átkelés elött körbenézünk először balra aztán jbbra majd mielött elindulunk megint balra.
sok agyalogos telefonálva vagy füle bedugva zenét hallgatva megy előre körülnézés nélkül mint a vakegér.
a zebrán való átkelés elött is körül kell nézni, egy autónak van féktávolsága ha ezen belül lépsz az úttestre akkor nem tud megállni bármenyire is akarna, esőben ez a féktávolság megnövekedik.
ésha már minden gyalogos zsépen szabályosan tud közlekedni akkor leht kezdeni ezt a baromságot amit csináltok.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 11:23:57

@mi nem foglalt még:
Olvass, mielőtt írsz.
A válasz már elhangzott: ha téged zavarnak a piroson átkelő gyalogosok, tegyél ellene. Mi arra szerveződtünk, hogy felhívjuk a figyelmet a zebrán lévő állapotokra.
Ne beszélj, tegyél.

mi nem foglalt még 2009.09.10. 11:44:47

@zebraakcio: hallottam milyen sikeres volt a tegnapi akciótok, sikerült szép dugót csinálnotok.
nem nekem és nem neked kell tenni.
van egy kresz nevezetű dolog amit be kellene tartani az autósoknak is a kerékpárosoknak is és enm ártana a gyalogosoknak is tisztában lenni vele.
van maygarországnak egy erőszakszervezete úgy hívják rendőrség nekik kell betartatni a jogszabályokat.
mesterséges ide oda rohangálás felelőtlenül lelépés autók elé, hogy kiprovokáljátok a szerintetek szabályszegést nem a legjobb módja a dolgok intézésének.

megállnék egy szóra 2009.09.10. 11:54:02

@mi nem foglalt még:
de ha a rendőrség nem tesz azért semmit, hogy mások betartsák a jogszabályokat?

mi van azzal, amikor egy csomó autó "beszorul" a kereszteződésbe? erről is ír a KRESZ, de az autósok nagy ívben tesznek arra, hogy így okoznak dugót az egész városban...
ezt írtam nemrég: nem egymásra mutogatni kellene, hanem tenni valamit a kulturált közlekedés érdekében...
előbb szerintem mindenki nézzen magába, és majd azután kezdje a másik rendre utasítását.

terror 2009.09.10. 11:58:59

@mi nem foglalt még: A szep dugot nem mi csinaltuk. Valaki mar odatette, mire odaertunk :/ Ha gondolod, kanyarodj el arra ma, holnap, holnaputan, es nezd meg, mi a szitu. Hidd el, nem leszunk ott. A dugo pedig igen.

A KRESZ-t az a helyzet, hogy a gyalogoknak nem kell ismerniuk, legfeljebb ajanlott. Ez egyebkent hiba, remelhetoleg valtozik majd a helyzet, es vegre oktatasugyi szinten is foglalkozni fognak a dologgal, de ez a jovo zeneje. Sokan kampanyolnak (kozulunk is) ezert, hogy igy legyen.

A jarmuvezetoknek azonban kotelezo, es jelenleg a KRESZ szerint gyalogatkelohelynel a gyalogos van kivaltsagos helyzetben. Elvileg pozitiv ertelemben...

Egyebkent nem provokaltunk semmit, sot. Provokalhattunk volna nem egy esetben, megsem tettuk. Tovabbmegyek, es leirom megegyszer, el is hatarolodunk azoktol, akik ugy probalnak igazat szerezni maguknak.

Amennyire idod engedi kovesd figyelemmel a hozzaszolasokat, a bejegyzeseket, es majd Te is rajossz. Ne csak az indulat beszeljen beloled...

sq 2009.09.10. 12:09:36

gratula az akcióhoz, remélem sikerrel jártok!

egyúttal szeretném bekopizni ide egy másik blogba írt kommentem, csak úgy jellemezve, hogy vidéken is ráférne a nevelés az autósokra:

"én valamelyik nap egy vidéki nagyváros egyik négysávos útján mentem a belsőben (a külső überszar és sehol senki mögöttem), láttam balról egy papa biciklivel át akar jönni a zebrán (tolta). szemből még messze vannak, így megállok és intek, hogy menjen. nem indul el, még szétnéz jó alaposan, ekkorra a szembőljövők odaérnek. a kresz kimondja, ilyenkor nekik meg kéne állni (ha én már állok). nos az egyenleg: szemből hat autó érkezett, egy sem állt meg. engem utólért egy terepjáró, kívülről megelőzött. én meg csak álltam és álltam. miután a terep kitisztult, papa végre el mert indulni, keserű mosollyal megköszönte, hogy megálltam, én meg csak széttettem a kezem. nem beszéltünk, de mindkettőnk tudta, mire gondol a másik.

nos, kb fél percet álltam ott. a szembe jövők közül egyik sem nézett oldalra, senkinek fel sem tűnt, miért állok az út közepén index nélkül egy zebra előtt. senkinek. csak jöttek bambán előre meredő tekintettel.... azt hiszem ha bevezetik a szabályt, hogy már akkor is meg KELL állni, ha valaki megközelíti a zebrát (persze láthatóan áthaladási szándékkal), a magyar autósok 90%-át rövid úton szarrá fogják büntetni. és meg is érdemlik.

ja igen, mielőtt bárki nekem rontana, hogy veszélyeztettem a gyalogost: ha nem hezitál, és elindul, a szemböljövők nagyon kényelmesen le tudtak volna lassítani és megállni. bár megértem azt is, hogy nem volt bátorsága elindulni (vagy csak nem hitte el, hogy valaki tényleg megáll és elengedi?)."

mi nem foglalt még 2009.09.10. 12:52:54

@megállnék egy szóra: az is bosszant amikor autósok beszorulnak.
viszont akkor azért kellene tüntetni, hogy a rendőrség lássa el a feladatát amiért fizetik az adónkból.
de ha mindig valaki a valósvagy vélt igazáért önhatalmú megoldásokba kezd akkor lassan vissza fogunk jutni a banderiális hadseregekig, vagy a vadnyugat hőskorába, hogy annak volt igaza aki gyorsabban lőtt.

mi nem foglalt még 2009.09.10. 12:58:39

@errorka: ha jól tudom akkor úgy is szól a mondás, hogy a törvény nem ismerete nem mentesít a felelősség alól.
ergó ha a gyalagos vét a szabályok ellen akkor meglehet őt is büntetni, min t ahogy a 70-es években büntették is a ygalogost ha átment a tiloson vagy ahol volt zebra nem azt használta.
én általánosban tanítanám a közlekedésiszabályokat gyalogos és kerékpáros szinten és bukni is lehetne a tantárgyból.
lehet kevesebb gyalogos, kerékpáros baleset lenne 10-30 év múlva.
nem vagyok nagyon indulatos csak az zavar, hogy lassan mindenki a maga kezébe akarja venni az igazságszolgáltatást.
egyetértünk abban, hogy sok bunkó autós van, nem rég majdnem a szemem elött ütöttek el egy anyukát a zebrán, én megálltam elengedtem, a mellettem lévő sávban nem.
de ezzel együtt szerintem ahatóságok tudnak tenni ez ellen ha akarnak.
azt kell tőlük kikényszeríteni, hogy akarjanak.

megállnék egy szóra 2009.09.10. 13:04:40

@mi nem foglalt még:
ha mindenki szabályosan közlekedne, akkor nem lenne szükség a rendőrség jelenlétére.

és annak érdekében mit tudsz tenni, hogy a rendőrség tegye a dolgát? valamit, valahogyan lépni kell...
lehet keseregni, hogy így szar-meg úgy szar, de ölbe tett kézzel ülni és várni az nem megoldás

megállnék egy szóra 2009.09.10. 13:06:28

@mi nem foglalt még:
néhány hozzászólással ezelőtt én is ezt írtam, azaz hogy az iskolában kellene elkezdődnie a KRESZ oktatásának...
(meg még másról is írtam, hogy még mi vihetné előbbre ezt az egészet)

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 13:12:52

@sq: Csatlakozz!
Szevezz akciót!
Nem kell hozzá sok minden: egy kamera (opcionális) egy gyalogos, két tanú, egy feljelentőlap (az oldalról letölthető)

@mi nem foglalt még: Azért ennél többet vártam tőled: reméltem rájössz, az akciónknak pont az a célja, hogy a rendőrség előbb utóbb elkezdjen foglalkozni az üggyel. :)

terror 2009.09.10. 13:13:00

@mi nem foglalt még: KRESZ oktatast nagyon sokan szeretnek, talan meglesz a kivant hatas, es forszirozni fogjak.

Az akcio lenyege pont az a foku - ooo, talan nem a legjobb szo, de most ez jut az eszembe - nyomasgyakorlas, hogy az illetekesek lepjenek az ugyben.

Termeszetesen, ahogy a masik temahoz is irtad, gyakorlatilag mindenre lehetne ilyen akciot szervezni, de:

1. akcio-letjogosultsag
2. mindig mindenkinek sosem lesz jo

Ennek peldaul azert van letjogosultsagi alapja, mert sok esetben embereleteket kovetelnek ezek a balesetek, megtobb esetben megnyomorodnak emberek, es ezaltal gallyra megy az eletuk. Ezek persze a durvabb esetek...

mi nem foglalt még 2009.09.10. 13:13:24

@megállnék egy szóra: a rendőrségre a politikusokon keresztűl lehet nyomást gyakorolni.
van ahol még az önkormányzatokon keresztül is.
sziszifuszi egy munka az biztos.
ilyen akciókkal szerintem akkor sem lehet hosszútávú sikereket elérni és eléggé be van határolva a kapacitásod.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 13:18:24

@mi nem foglalt még:
Hát akkor ne csináld. Szerencsére vagyunk páran, akik máshogy képzelik, még van valami elképzelés is a fejünkben, hogy hogyan.
Nem muszáj csatlakozni.
Ilyenkor mindig egy híres mondás jut az eszembe:
Lehet, hogy amit csinálok, az hangyap*nci. De van valami, ami még kisebb: a hangyaf*sz. Mert az még abba is belefér.
És ez vonatkozik minden kritikára.

megállnék egy szóra 2009.09.10. 13:21:29

@mi nem foglalt még:
ha szabályosan - mindent betartva - történt az akció, akkor szerintem lehet
és ahogy már más is írta, elképzelhető, hogy a rendőrség így felfigyel a sok szabálytalanságra, és akkor talán ő is lép valamit

bár nem voltam ott, de készült videofelvétel, ami alapján eldönthető, hogy szabályosan közelítették-e meg a zebrát az akcióban részt vevő gyalogosok

mi nem foglalt még 2009.09.10. 13:36:48

@zebraakcio: sok sikert.
csak aztán ne legyen nagy sírás rívás ha valaki elegyengeti a hátatokat egy baseball bottal.

mi nem foglalt még 2009.09.10. 13:38:48

@megállnék egy szóra: az is látszik a elvételen, hogy féktávolságon belül vagy kívűl léptek az úttestre?
mert a gyalogosnak ugyan elsőbbsége van de meg kell győződnie, hogy biztonságosan át tud e kelni az úttesten.
azért mert zebra van nem azt jelenti, hogy akkor ugrok le a járdáról amikor akarok.

megállnék egy szóra 2009.09.10. 13:45:02

@mi nem foglalt még:
persze, ebben igazad van, ebben egyet értünk, a féktávolságra tekintettel kell lennie a gyalogosnak

de lásd azt is, hogy lehet, hogy az első autó meg tud állni, de ti, autósok is sokan vagytok, akik figyelembe sem veszitek pl. a követési távolság fogalmát.
és tudom jól, hogy sokszor, sok autós emiatt nem tud elsőbbséget adni a gyalogosnak a zebránál.
de azt meg neked kell tudnod, hogy a követési távolság nem betartásáról már nem a gyalogos tehet.

talán még valamiben egyet érthetünk. nem tudom, hogy hányan voltak ott a tegnapi akción, de abban biztos vagyok, hogy az itt kialakított zebrát nem ennyi gyalogosra méretezték...

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 13:51:16

Jaj istenem , ne légy már troll! Te ennél okosabb vagy. Olvasd már el az összefoglalót. Mi az, hogy féktávon belül, mikor az egyik autó már állt az egyik sávban? Egyébként pedig kb. 3 x annyi feljelentést tehetnénk, ha akarnánk, de a határeseteket direkt nem forszírozzuk.

mi nem foglalt még 2009.09.10. 13:59:58

@megállnék egy szóra: jól látod sokismeretlenes egyenlet ez.
ezért kell ide valami hatósági megoldás.
de ahogy én látom a rendőrség egye jobban szarik az egészre amióta bevezették a kollektív felelősséget meg sem akarja találni a szabályszegőket.
így viszont elég nehéz lessz esetenként jogosítvány elvétellel gátatszabni annak az őrületnek ami ma özlekedés címszó alatt zajlik.

mi nem foglalt még 2009.09.10. 14:04:45

az ilyen most tállapotról miért nincs fenn videó?

megállnék egy szóra 2009.09.10. 14:10:30

@mi nem foglalt még:
és hogyan lehet a rendőrséget munkára ösztönözni úgy, ha nem vagyunk politikusok és önkormányzati emberek?
van erre valami megoldási javaslatod?

ezt mondom, hogy nem siránkozni kell, hanem kitalálni valamit, ami elvezet a megoldáshoz...

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 14:32:58

@megállnék egy szóra: Igy van. Es bar lehet nem ez lesz a tuti modszer, addig is foglalkoznak vele az emberek, tudatosul bennuk a gondolat, hogy mi is az a zebra.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 14:35:21

@mi nem foglalt még: Nem tudom hova tunt menet kozben. Mikor a bejegyzest irtam, meg ott volt. Betettem ujra, kosz a jelzest!

mi nem foglalt még 2009.09.10. 15:23:51

@megállnék egy szóra: internet elég nagy előny nagy publicitás érhető el vele, azon kívül képviselők bazstatsa valamint önkormányzatok.
meg kell nézni kire szavazol.
aláírásgyűjtés ha elég nagy tábort tudhatsz magadmögött arra odafigyelnek ha máskor nem választások elött.

mi nem foglalt még 2009.09.10. 15:27:35

@zebraakcio: megnéztem.
itt az önkormányzatot kell presszionálni, hogy csináljon rendőrlámpás kereszteződést.
azért 1 perc környékén volt olyan amikor a biciklis nem mérte fel az autó féktávolságát mert meg akart állni de nem tudott.
de valóban jó rész parasztok voltak az autósok.

megállnék egy szóra 2009.09.10. 15:45:09

@mi nem foglalt még:
de akkor a biciklit toló gyalogos már bőven a zebrán volt, így az autós már idejében lassíthatott volna... :S
szerintem

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 15:54:08

@mi nem foglalt még:
Nem kell lámpa. Az autóvezetők hőzöngenek a leginkább, hogy sok a lámpa, meg állandóan a pirosnál kell állniuk.
Figyelni kell és kész.
Mondom ezt gyakorló autóvezetőként.

mi nem foglalt még 2009.09.10. 17:49:48

@zebraakcio: akkor nem kell.
nekem mindegy nagyon keveset járok gyalog.
általában azért a pirosnál megálnak az autósok a zebránál meg nem mindig.

mi nem foglalt még 2009.09.10. 18:11:13

@zebraakcio: az akciótok eme tényt nem fogja megváltoztatni.
inkább meg kelene tanítani a gyalogosokat, hogy 1000 x nézzen körül mielött az úttestre lép és minden esetben álljon meg.
hiába van elsőbbsége ha átmegy rajta valaki.
a közlekedési morál olyan amilyen azon kellene változtatni.

megállnék egy szóra 2009.09.10. 19:14:18

@mi nem foglalt még:
de te ezzel azt mondod, hogy a gyalogosok éljenek rettegésben és húzzák meg magukat.
vagy rosszul gondolom?

mi nem foglalt még 2009.09.10. 19:43:50

@megállnék egy szóra: nem kel rettegésben élni.
csak körültekintően kell közlekedni és tudatában kell lenni, hogy egy gépkocsi és egy gyalogos találkozásánál a gyalogos húzza a rövidebbet még akkor is ha elsöbbsége volt.

mi nem foglalt még 2009.09.10. 19:46:40

@zebraakcio: ez jó kérdés.
véleményem szerint ki kell szűrni a kirívóan renitenseket.
ehez meg hatóság kell.
ill. kötgelező alklamassági vizsgálat midenkinek aki jogosítványt akar szerezni.

megállnék egy szóra 2009.09.10. 19:50:50

@mi nem foglalt még:
ezt mindenki tudja.
de a zebra-akciósok is már többször említették, hogy a KRESZ-t betartva közlekednek, azaz csak akkor lépnek a zebrára, ha meggyőződtek arról, hogy az autós meg tud állni (én legalábbis így értelmezem, amit írnak)...
természetes, hogy nem ész nélkül rohangálnak az utca két oldalán, hisz ha nem győződnek meg arról, hogy az autós biztonsággal meg tud állni, akkor valóban a ők sérülnek meg, mint gyalogos...
ha meg szabálytalanul csinálnák az akciókat, akkor őket lehetne rajtakapni, és lehetne hirdetni, hogy mennyire barmok... de akkor a nyalóka visszanyalna - és ezt ők sem szeretnék...

mi nem foglalt még 2009.09.10. 19:59:04

@megállnék egy szóra: elhiszed, hogy a kreszt betartva 4 emberrel megtudok egy nagy környéket bénítani?
az utca közlekedésre van és nem ide oda ingázásra a zebrán.
tegnap siekrült elérniük, hogy autós fórumon aki eddig mindig a buzi autósokat szidta, hogy nem állnak meg amikor ő elengedi a ygalogost, most erősen elvesztette a rokonszenvét a gyalogosok iránt.
egyértelműen mindenkiben ellenszenvet váltott ki aki közlekedni akar.

megállnék egy szóra 2009.09.10. 20:31:15

@mi nem foglalt még:
el tudom képzelni. de nem akarok látatlanból véleményt mondani.
ahogy én olvasgattam az itteni hozzászólásokat úgy láttam, hogy az "akciósok" sem ezt tartják a 100%-os megoldásnak.
én bízom és reménykedem abban, hogy legalább néhány autós ezek után óvatosabban közelíti meg a zebrát és átengedi a szabályosan közlekedőket.
már ez eredmény lenne - szerintem.

mint már mondtam: valószínűleg nem a zebra-akciósokra tervezték a Budaörsi úti zebrát, és ebben talán egyet értünk.
de én pártolom a kezdeményezést - ha az az ésszerűség határain belül marad.

terror 2009.09.10. 23:08:29

@mi nem foglalt még: Hol ugranak most ra a gyalogosokra? Meglepoen sok pozitiv visszajelzest kaptunk. Egyebkent a most gyalogosokra pikkelo autosok abba gondoljanak bele, hogyha rendesen kozlekednenek autostarsaik (hisz ok nyilvan elozekenyek, ha ugranak most), es nem igy, akkor erre az egeszre nem lenne semmi szukseg. Mi lennenk a legboldogabbak, elhiheted.

Ez kb. olyan, minthogy mi generaltuk a dugot az akcioval :F

"Megallnek egy szora" jol latja a helyzetet elegge, es megegyszer, bar mar sokszor itam: igen, kordaban tartjuk magunkat, es szabalyosak maradunk, mert nem unalomuzesbol es nem a kozlekedokkel valo kibaszasbol csinaljuk.

Amugy meg ezt irod:

"inkább meg kelene tanítani a gyalogosokat, hogy 1000 x nézzen körül mielött az úttestre lép és minden esetben álljon meg.
hiába van elsőbbsége ha átmegy rajta valaki.
a közlekedési morál olyan amilyen azon kellene változtatni."

Ez azert ha belegondolsz, Te se gondolod komolyan. Mar most is meghunyaszkodunk, csomoan akkor se mernek elindulni egybol, ha mar megalltak nekik. A kozlekedesi moral egy osszetett dolog, es nem annak kell meghunyaszkodnia, akinek elsobbsege van. Egyebkent meg pont azert kene a jarmuvezetoknek (auto, motor, bringa, repulo, minden) korultekintobbnek lenni, mert ok azok, akik serulest okozhatnak, esetleg olhetnek. Nem allatok vagyunk, hogy a gyengek elhullanak...

Ettol fuggetlenul persze nem kell agyatlan modon kihasznalni az elsobbseget (lasd defenziv kozlekedes a tippeknel), de azert ne kelljen mar egy zebranal percekig allni! (Van ilyen, most is volt, csak "atsegitettuk"...)

Beszóló 2009.09.11. 08:16:03

Egyet értek azzal, hogy ami ma közlekedés címen az utakon, az katasztrófa.
Nem korlátoznám csak a gyalogátkelőhelyekre, általában igaz szinte bármire, nem akarom felsorolni.
Azzal is egyet értek, hogy aki szabálytalankodik a gyalogátkelőhelyen, azt büntessék meg - mindenkit: autóst, biciklist, gyalogot!!!!
Az akció - ha jól értettem - pusztán az egyértelműen szabálytalankodókat szűri ki:
36§(6) A párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten tilos...
c) gyalogosátkelőhelyen és közvetlenül a kijelölt gyalogosátkelőhely előtt másik jármű mellett elhaladni.
Be is tartom mindig! Autóval is és motorral is!
Tehát hagyjuk, hogyan közelíti meg a gyalog a zebrát.
Ettől függetlenül, az a véleményem, hogy a rend kiváló őreinek feladat, a szabályok betartatása, illetve a be nem tartás szankcionálása. Nem vagyok híve ennek a feljelentgetősdinek, lécci kérdezzétek meg azokat erről, akik tudják milyen az: 1950-es évek (NC)
Okulásul: külső sávba zebra alőtt megállok, s hogy egyértelmű legyen szegénynek még intek is, hogy talán fáradjon már át még ma, mert mennék tovább... ekkor a belsőben elhúz melletem egy csíkos autó!!!! nem jajgat, nem villog, csak megy mint az ökör
Emberek!!! Miről beszélünk? Szerintem ezzel semmit nem lehet elérni, ugyanis a normális ember (és szándékosan nem autóst írtam) eddig is megállt, és elengedte a gyalogot, a paraszt meg ezután sem fog. Azt ne felejtsétek el: a gyalog EMBER, a biciklis is EMBER, a motoron is EMBER ül, és az autóban is EMBER ül. Tehán ne beszéljünk már gyalogról, meg motorosról, meg autósról... az EMBER-ekkel van nagy baj!!
Amúgy sok sikert.

Beszóló 2009.09.11. 08:27:33

Csak szólok, hogy az "ilyet szeretnénk" videón látható hogy a bringások simán átkerekeznek a zebrán, ami pedig SZABÁLYTALAN!
Ilyet szeretnénk???? Amúgy is megosztja az embereket ez a kezdeményezés, nem kellene támadási felületet adni.
(Ugye milyen könnyű megcsúszni??)

megállnék egy szóra 2009.09.11. 10:20:12

@Beszóló:
igen, az Ilyet szeretnénk video 45. másodperce tájékán már én is felfedeztem a zebrára jobbról érkező kerékpárost (még jópár hozzászólással ezelőtt), de te vagy az első, aki megjegyzi, hogy szabálytalan a biciklis...

a KRESZ megfogalmazza a gyalogos fogalmát? én sajnos nem találtam...

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.11. 10:45:29

@megállnék egy szóra:
Azt nem tudom, de a kerékpárosét biztosan...
És ugye aki kerékpáros, az nem gyalogos.
Én azt hiszem az "ilyet szeretnénk" inkább az odafigyelésre és a türelemre vonatkozik.

Beszóló 2009.09.11. 11:03:44

@megállnék egy szóra: elég sajnálatos, hogy a nagy felbuzdulás közepette nem vagyunk tisztában a KRESZ-el!
A kerékpáros vezető, nem pedig gyalogos! akkor válik azzá, ha leszáll és tolja:

III. A közúti forgalommal kapcsolatos fogalmak

a) Vezető: az a személy, aki az úton járművet vezet, vagy állatot hajt (vezet). A segédmotoros kerékpárt és a kerékpárt toló személy nem minősül vezetőnek.

terror 2009.09.11. 11:13:11

@Beszóló: Konnyu megcsuszni egyebkent, de nem csusztunk meg. A kerekparosok a 45. masodpercnel (2 is van) nem szabalytalanok. A zebran tok nyugodtan at lehet bringazni, csak akkor KRESZ szerint nincs elsobbsege. Idehaza, a video kulfoldi, ott nem tudom, hogy van. Lehet, hogy ott sincs, de megse utik el direkt, meg nem centizik, nem dudaljak le. Itthon pedig igen.

Furcsa, hogy egy 2.5 perces videobol sokaknak egybol ez tunik fel, es nem az, hogy amugy 95%-ban mi tortenik. Pedig az a lenyeg.

Nem erzem ezt tamadasi feluletnek. Aki erre tamad, az nem erti az akcio celjat, es csak bele akar kotni valamibe.

Beszóló 2009.09.11. 11:51:56

@errorka: "...sokaknak egybol ez tunik fel..."

Kik azok a sokak?? Itt ahogy elnézem én tettem szóvá és nem azért mert bele akarok kötni. nekem spec semmi bajom ezzel, guruljon át ha a gyalogosokat nem zavarja, nem veszélyezteti ettől azonban még szabálytalan, és egy szabálytalankodás ellen küzdő felbuzdulás könnyen hiteltelenné válhat az emberek szemében - főleg ha eleve ellenségesen fogadják (lásd hozzászólások az autósoktól)

megállnék egy szóra 2009.09.11. 11:52:10

@Beszóló:
de arra nem válaszoltál, hogy a KRESZ definiálja-e a gyalogos fogalmát...

Beszóló 2009.09.11. 12:08:27

@megállnék egy szóra: Egyértelmű definíciót a KRESZ nem ad, valószínűleg azért mert annyira triviális. Ellenben elég egyértelmű, hogy aki nem vezető, vagy utas, az gyalogos:

II. A közúti járművekkel kapcsolatos fogalmak

a) Jármű: közúti szállító- vagy vontató eszköz, ideértve az önjáró vagy vontatott munkagépet is. A mozgáskorlátozottak közlekedésére szolgáló, emberi erővel tolt vagy hajtott kerekes szék és a gépi meghajtású kerekes szék - ha sík úton önerejéből 10 km/óra sebességnél gyorsabban haladni nem képes, továbbá a gyermekkocsi és a talicska - azonban nem minősül járműnek. Az ilyen eszközökkel közlekedő személyek gyalogosoknak minősülnek.

Andris25 2009.09.11. 12:39:58

Kedves RAZOR!

Először is szeretnék gratulálni az elszántságotokhoz! Az ötlet, hogy feljelentitek a szabálytalankodókat, ráadásul bizonyítékkal és tanúval, kiváló. Hátha lesz eredménye. Habár itt Magyarországon lehet, hogy még ez is kevés lesz.
Jómagam 99%-ban személyautóval közlekedem, viszonylag jól ismerem a várost és a veszélyes gyalogos-átkelő helyeket is. Igyekszem minden alkalommal, ha ilyen helyen vezetek, nagy óvatossággal, körültekintően áthaladni. Ha babakocsit toló, vagy idős ember áll a járda szélén, igyekszem előre jelezni neki, hogy át fogom engedni az úton, ne legyen kétsége.
Ám néhány szépséghibája is van az akciónak. Először is nem azt kell tudatosítani a gyalogosokban, hogy a zebra az övék. Nem az övék, a zebra az úttest része, ahol a gépkocsiforgalom is zajlik. A gyalogosoké a JÁRDA. A gyalogos-átkelő közös használatú szakasz, mind a két félnek kellő körültekintéssel és nagy figyelemmmel kell az megközelítenie!
Azt gondolom, hogy a Közlekedési Hatóságnak is nagy szerepe van a veszélyhelyzetek kialakításában. Példa erre a Budaörsi út egyik átkelője, mégpedig az, amelyik a Petőfi-laktanya után, a Nagyszőlős utcai forgalmi sávok becsatlakozása előtt van. Egy kivezető szakasz, ahol a vezetők nagy része már az autópálya szabadságát várja, végigállta a dugókat a belvárosban, szeretne már haladni. A másik oldalon ott a szerencsétlen gyalogosan közlekedő, aki szeretne átjutni a 10 méterre lévő túloldalra, de nem meri letenni a lábát, mert mindenki száguld, ráadásul két sávon. Aki ide zebrát tervezett, az köztörvényes bűnöző! Sok-sok ilyen átgondolatlan, buta átkelő van a városban. A felfestések lekoptak, a táblák nem látszanak rendesen...
Szóval az éremnek két oldala van. Vagy az is lehet, hogy több. A szabálytalan autósokon kívül még bőven lenne kit feljelenteni!

terror 2009.09.11. 12:42:32

@Beszóló: A "sokak"-ban nem csak az itteni hozzaszolok vannak benne. Kikerult par oldalra az akcio, es jottek mindenfele reakciok. A nagy tobbseg tamogat minket, ami reszint jo dolog, reszint elszomorito, hogy a vartnal is nagyobb igeny van erre.

Az aktiv autos meg mindenre ugrik, ami kicsit is valtoztatna a bevett szokasaikon. Lezarasok (nemelyik persze jogos), forgalomcsokkentesi tervezet (atnevezve mudugora, es megfurva, mig New York-ban is meglehetett oldani, es az emberek imadjak. Az emberek, koztuk az autosok is...), es meg sorolhatnam. En megertem oket is, ossze-vissza le vannak huzva, de egyben nem is ertem oket :) Lehetne valtoztatni, csak akkor ugrik a napi rutin. Le a lustasaggal es a begyoposodottseggel...

Itthon nagyon sokan meg mindig statusszimbolumnak tekintik az autot (nincs penzed, azert gyalogolsz/kerekparozol tipusu hozzaszolasok). Ezen IS kellene valtoztatni. Meg persze az en adombol epult utak... Az is jopofa :)

Amugy javul a helyzet minden teren, csak nagyon lassan. A "Ha en nem mas se" gondolkodasmodot (Dogoljon meg a szomszed tehene is...) levetkozve sokkal hamarabb jutnank egyrol a kettore, es nem lenne szukseg ilyen akciokra.

terror 2009.09.11. 12:46:47

@Andris25: Az erem mindket felelt fenyesre fogjuk sikalni! De valahol el kell kezdeni, es mi itt kezdtuk el, mert perpill az eremnek ez a fele az, amelyik nyomorba dont, esetleg halalos aldozatokat kovetel.

Az altalad emlitett zebra a halalzebra, azt mar ellotte az Index is, azert nem oda mentunk.

A lenyeg az, hogy lepni fogunk a szabalytalan gyalogok es kerekparosok ugyeben is, de elotte meg lesz par zebra akcionk...

Beszóló 2009.09.11. 13:17:48

@errorka: jól írtál, egyet értek

megállnék egy szóra 2009.09.11. 13:19:40

@errorka:
nem az autósokat akarom védeni, de úgy érzem mégis szükség van rá
New York-ban van 26 metróvonal, és a városban csak 4szer annyian laknak, mint Bp-en, a metrókra öltönyben, nyakkendőben is fel lehet szállni, mert nincs soha olyan tömeg, mint nálunk, a buszokon meg egyáltalán nincs tömeg, nem úgy, mint nálunk...
talán ha itt is hasonlóan jól működik a tömegközlekedés, akkor talán jogos lesz az autósok felé az az elvárás, hogy ne szálljanak autóba
ha valaki New York-ban közlekedik, fel sem merül benne, hogy saját autóba pattanjon

terror 2009.09.11. 14:00:32

@megállnék egy szóra: Ezt mar sok forumon megvitattuk, meg nem is kimondottan zebra tema, igy nagyon nem mennek bele ujbol. NY csak egy pelda volt, szamtalan masik hasonlo megoldas van, vilagszerte. Es egyre tobb. Csak nalunk nyomul a motorizacio erdekeben ilyen merteku kitartas, mert igy lehet kenyelmes, bevett modszerrel sok-sok embert lehuzni. mashol mar bebizonyosodott, hogy ez a modszer nem jo, de itthon megyunk bele a szarba. Holott tisztan latni, hogy mely' megoldasok vezetnek ki belole. Nem ertem, miert nem lehet atugrani a szar reszt.

Annyi amugy biztos, hogy valamelyik felnek engednie kell. Nem lehet mindenre azt mondani, hogy majd ha ez lesz, majd ha az, akkor kiszallok az autobol. Teny, hogy a tomegkozlekedes nincs a topon, meg megy a nagyipari lehuzas, de ha kevesebb az autoknak kialakitott hely, akkor jobb lehet a tomegkozlekdes. De ha el akarnak venni egy savot, hogy buszsav legyen, egybol megfurjak, mert mindenki hirtelen 400 kilo almat szallit a piacra, es ehenhalna a varos.

Szepen lassan fejlodunk, de a zero tolerancia elve mukodik eleg sok esetben. Az emberek keptelenek 5-10 masodperceket varni egy tiszta elozesert, egy uttesten valo athaladasert, es ezaltal kockaztatjak sajat es masok testi epseget.

Sokan elnek tevhitben, nyugtatgatjak magukat, hogy autoban ulve ok vannak jobb helyzetben, pedig nem, raadasul ok (is) generaljak a budoset. Kicsit 22-es csapdaja az egesz, de remenykedunk. Sok kis apro lepes, itt-ott 1-1 tulelo a zebran, kerekparuton/kerekparsavon, 1-1 beengedes keresztezodeseknel, 1-1 nem beragadas...

megállnék egy szóra 2009.09.11. 14:06:20

@errorka:
legyen így! én támogatom. de jó lenne, ha megérném én is a változást.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.11. 16:24:18

@Andris25:
Kedves Andris!
Köszönjük biztató soraid!
Örömmel kell mondjam, te a csendes többséghez tartozol. Miattad, miattatok érdemes csinálni, amit teszünk. Mert hidd el, mindenkinek jobb az, ha betartjuk a KRESZ-t, akár a gyalogos-átkelőhelynél, akár máshol.
A mi erőnkből most a közlekedés legsérülékenyebb tagjának, a gyalogosnak a védelmére telik.

mi nem foglalt még 2009.09.11. 19:08:12

@errorka: nem szabad hadakozásnak felfogni a közlekedést.
nem kell meghunyászkodni ekég rossz ez a felfogás és nem is illik ide ez a szó szerintem.
én a gyerekemet úgy neveltem, hogy hiába van elsöbbsége ha nem vigyáz magára meghalhat.
a morál nagyon rossz de ezzel amit csináltok nem járultok hozzá a javulásához.
aki szívott a dugóban miattatok az joggal ideges rátok.

mi nem foglalt még 2009.09.11. 19:23:36

@megállnék egy szóra: a járművezető fogalmát definiálja.
innen már kzárásos alapon megy a dolog nem?

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.11. 20:03:30

@mi nem foglalt még:
Aki szív a dugóban, az nem miattunk szív. A dugót a rengeteg autó generálja.
A kérdés neked is áll: TE mit teszel, hogy jobb legyen valami is?

megállnék egy szóra 2009.09.12. 00:08:03

@mi nem foglalt még:
pontosítanálak: a KRESZ 1. sz. függelékének III. a) pontja a VEZETŐ fogalmát határozza meg...

akkor te azt mondod, hogy aki nem vezető, az gyalogos?

megállnék egy szóra 2009.09.12. 00:09:11

@zebraakcio:
ezt a kérdést én is feltettem már "@mi nem foglalt még"-nek, de választ nem kaptam... :(

megállnék egy szóra 2009.09.12. 00:13:37

és egyébként meg: gratulálok a kereskedelmitévés híradós szerepléshez!!!
csak így tovább!!!

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.12. 08:52:32

@megállnék egy szóra:
Az a szerencsénk, hogy mindenki pozitívan áll a dologhoz. De hát hogyan is állna másképp, mikor ez mindenkinek fontos - kivéve talán a mi drága törvényhozó és végrehajtó szerveinket.
Pontosan ezért hoztuk létre az akciócsoportunkat.

shamir 2009.09.12. 09:02:49

Mint gyalogos azt mondom: tök jó dolog, ez kell. Mint autós, arra lennék kíváncsi, hogy hol jelenthetem fel a tilosban átszaladgáló és ezzel balesetveszélyes szituációkat előidéző gyalogosokat, a piroson áthajtó bringásokat, stb? Rakjunk minden gyalogosra azonosítót, műholdkövetőt és robbanós nyakörvet?
Mindannyian közlekedők vagyunk, amint kiléptünk az utcára. Legyünk figyelmesek, de ne éljünk vissza a helyzettel. Mert nálunk ebből ez lesz, és sok gyökér majd úgy gondolja ezek után mindent szabad és a Soroksárit sétálóutcának használja majd. Ma reggel is ott állt egy idióta nő két gyerekkel a hat sávos közepén, kb 50 méterre a zebrától, aztán sír ha elütik a gyereket. Követelem, hogy az ilyeneket is büntesse meg a rendőr!

mi nem foglalt még 2009.09.12. 10:08:14

@megállnék egy szóra: igen aki közlekedik és nme vezető, ill. nem utas az gyalogos.
egyébként nem olyan bonyolult dolog ez aki a 2 kicsi lábán közlekedik az gyalogos.

mi nem foglalt még 2009.09.12. 10:10:15

@zebraakcio: amikor az akciótokon túljutottak akkor erősen meglódult a forgalom.
én elég sokszor kimentem tüntetni a regnáló kormány ellen.
mert ugye a rendőrséget kellene megreformálni ehez.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.12. 10:15:18

@shamir:

Alakíts egy akciócsoportot, találd ki hogyan, egyeztess ügyvéddel és áldozz rá időt.
A mi akciócsoportunk célja a zebra biztonságossá tétele. Nem a biztonsági öv használatának elterjesztése, nem a sebességhatárok betartásának propagálása és nem az egész közlekedés megreformálása.
Ez a blog is erről szól. Ha ehhez a témához szólsz hozzá, örülünk.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.12. 10:21:48

@mi nem foglalt még:

A forgalom azért lódult meg az akció helyszínén túl, mert előtte van az utolsó közlekedési lámpa.
Az fogja meg az autókat, utána szabad a pálya a Balatonig. Éppen ezért rendkívül veszélyes az a gyalogátkelő is, mert mindenki egyből csőlátásúvá válik.

shamir 2009.09.12. 10:37:53

@zebraakcio: Arra szerettem volna rávilágítani, hogy egyúttal a gyalogosan közlekedőket is megszólíthatnátok! Ha van járda használja, ha van a zebra, alul-vagy felüljáró ne rohanjon át a tilosban, vegye a fáradságot és sétáljon el addig. Én is ezt teszem, a gyereket is erre nevelem. Mondom, tök jó, hogy csináljátok, de hozzátenni pár plusz mondatot a gyalogosok felé talán nem esik nehezetekre.
"Alakíts egy akciócsoportot, találd ki hogyan, egyeztess ügyvéddel és áldozz rá időt." Ez komoly? Főállású munka mellett nincs időm egész nap az utakat róni és szabálytalankodókat filmezni. Az a rendőrség dolga. Gondolom Ti sem az idők végezetéig csináljátok majd.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.12. 14:05:27

@shamir:
Legtöbben mi is főállású munka melett csináljuk.
Szerinem ha egy gyalogos hülye, leginkább a saját életét veszélyezteti. Ha a gépjárművezető hülyos ő meg másét. És ezt lényeges különbségnek érzem.
Nekünk - pont azért, mert van munka mellett csináljuk - nem juthat mindenre időnk-energiánk, nem is akarjuk. Mi ezt a célt tűztük ki magunk elé. Ha neked az a fontos csináld.

terror 2009.09.12. 18:18:31

@shamir: En azert annyival kiegeszitenem, hogy ha javul a helyzet, es a szervek tesznek valamit az ugy erdekeben, akkor megyunk tovabb, es a gyalogokra is raallunk.

72-28% az arany a jarmuvezetok javara (a kisebb a nyero), ugyhogy most ok vannak soron.

Leirtam mar 15x kb, nem akarom ujra, olvasd el, hogy mik az alapveto szabalyok az akcioval kapcsolatban, es mik a celjaink. Nem lesz a Soroksarin barhol "free" gyalogatkelohely, se semmi ilyesmi.

@mi nem foglalt még: Irdatlan nagy dugo volt mar elottunk is, ezt is irtam mar. Csak jo erzes masra fogni, de legbelul tudjak jol, hogy maguknak (es az esszerutlen autohasznalatnak) is koszonhetik a dugokat. Akkor is dugesz van ugyanis, amikor nem akciozunk.

vegacs 2009.09.12. 19:59:37

Ez remek kezdeményezés!
Bár vidéken(megyeszékhely)lakom de azért itt nem ez van.Persze mifelénk is akadnak "nemérekrásietek"-ék de azért nem ilyen vészes.Budapest ilyen szempontból szőrnyű.
De javítanivaló mindenhol akad.
Hajrá!

mi nem foglalt még 2009.09.15. 18:39:54

@errorka: mint mondtam én nem voltam ott egy kedves barátom szopta be a dolgot.
de amikoraddig dugó van ahol akcióztok és utána nincsa akkor hajlamos vagyok elhinni, hogy miattatok volt.
de ha esetleg nem miattatok lett volna akkor is a ti számlátokra írják és ettől nem lesztek népszerűbbek csak azokat is magatokra haragítjátok akik eddig rendesen megálltak a zebránál.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.15. 18:41:51

@mi nem foglalt még:
Hát, eddig kevés haragos és sok biztató visszajelzést kaptunk. És ennek nagyon örülünk.

mi nem foglalt még 2009.09.15. 22:04:57

@zebraakcio: a haragosokat úgy fogod megismerni, hogy kevesebben fognak megállni a zebránál.

terror 2009.09.16. 00:37:46

@mi nem foglalt még: Azok nem haragosok, hanem... Mindenki fejezze be a mondatot igenye szerint :P

/tno+DA= 2009.10.09. 22:21:46

@mi nem foglalt még:
Látom neked is van sok szabadidőd tüntetni...

BpErik 2009.10.14. 13:44:11

Egy dolgot azért komolyan nem értek. Hogy a fenébe jogosítja fel a gépjárművezetőt, hogy a zebránál szabálytalankodjon az, hogy vannak szabálytalankodó gyalogosok?!
Miért szól minden második érvelés arról, hogy pirosban, meg nem a zebrán, ...stb. mennek át gyalogosok. Abszolút nyilvánvaló, hogy NEM ezekről az esetekről van szó, és a ZEBRÁNÁL az úttesten haladónak járműnek kutya kötelessége elsőbbséget adnia, és pont.
(Talán a mi jogállamunkban sem állna meg zebrán gázolás esetén az a védekezés, hogy na de hát az előző kereszteződésben pirosban ment át egy másik gyalogos.)

@Roberto1:
Talán nem déli irányokba (meg keletiekbe) kellene utazgatni és tapasztalatokat gyűjtögetni...
Ha valaki valóban fejlettebb civilizációk felé járogat, és utána hazajön, na az az igazán sokkoló élmény!

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.10.14. 13:56:53

@BpErik:
Sehogy. Faszparaszt, akit nem tanítottak meg gondolkodni. Ennyi.

nonolet (törölt) 2009.10.17. 23:21:30

Azt azért nem elfeledni, hogy
a zebra előtt CSAK SZÜKSÉG SZERINT kell megállni.

Ha az elsőbbség megadható lassítással is, akkor
a lassítás (és oldaltávolság tartás) is elegendő.

Továbbá a gyalogos ugye nem léphet ám le csak úgy...a zebrára, hanem meg kell előtte győződnie arról, hogy ezzel nem okoz veszélyt!
A bizalmi elv fordítv is mükődik!!!! vagyis...
Nem kell számítanom váratlanul a zebrára lépő gyalogossal...aki miatt hirtelen kell fékeznem.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.10.18. 14:07:08

@nonolet:
Nahát, látom itt is csak írás módban tudsz működni. Senki nem tagadta, hogy elég lassítani.
De ha nem csak írnál, hanem olvasnál meg tájékozódnál, akkor tudhatnád, hogy az összes feljelentés úgy született, hogy a gyalogosok már minimum az úttest feléig eljutottak - legtöbbször úgy, hogy az egyik sávban meg is álltak nekik.
Tehát nincs miről beszélni.

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.12.20. 18:21:02

Most talaltam ide - kiraly. En tobbekhez hasonloan csak a sajat hataskoromben radikalis gyalogoskodom, foleg a kulfoldi tapasztalatok hatasara. A batorsagot es a figyelmet Del-Kelet Azsiaban lehet felszedni, ahol soha nem allnak meg a joreszt motoros kozlekedok, _de_ ahol ettol fuggetlenul eleg biztonsagosan at lehet kelni, mert _egyuttmukodnek_ es nem kemenykednek ( blog.atleta.hu/2007-03-22-01-00-Kozlekedes ).

Az elvarasokat pedig termeszetesen Nyugat-Europaban, a radikalizalodasom elott konkretan Zurichben. Valahogy ott rovidebb az autok fektavja, mint itthon. Legalabbis amikor kint jartam total meglepodtem, hogy ahol en mar boven nem leptem volna le a zebrara, mindenfele fekcsikorgas nelkul szepen megalltak. Itthon meg az a trend, hogy ha mar a zebran is vagy, akkor sem lassit az urge, jon tovabb ugyanabban az elb.szott tempoban, aztan ha nem doltel be a bloffnek, akkor fekez egy erosebbet, de lehetoleg ugy, hogy kozel alljon meg hozzad. Az o szempontjabol az a jo eset, ha te elhiszed, hogy nem fog megallni, es elengeded. Pedig meg tud, siman. Ezzel csak az a baj, hogy nem szep dolog am paraztatni meg kemenykedni, na meg az, hogy ha esetleg megsem tud megallni mert kozbejon valami kiszamithatatlan dolog (olajfolt, hideg van, es nem fog meg ugy a fek), tul rahuzodik a mogotte jovo, stb.), akkor elcsap. Pedig egeszen gyakran eleg lenne csak lassitani, ha idoben elkezdenek...

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.12.21. 17:18:05

@atleta.hu:
Köszönjük! Ráéreztél, hogy mi az akciónk lényege. Én is Svájcban szocializálódtam ilyen szempontból.
Vigyázz magadra, főleg ilyen időben. Mi is most egy kis szünetet tartunk, de januártól folyt. köv.!

Tomi1973Wien 2010.01.31. 00:45:27

sziasztok zebrasok... vegigolvastam tobb oldal kommentet, akciot...stb... az alap elgondolassal egyet is ertek, mert a kozlekedesi szitu eleg csapnivalo magyarorszagon. teny, hogy az autosok joresze lex@arja a gyalogosokat / gyalogatkeloket. remelem, az akciotokkal sikeresen leszoktattok bar bunkot az örült vezetesrol, ha mar 1 eletet megmentetek ezzel, már akkor megerte.

kerdes:

tudtok olyan akciocsoportrol, akik a gyalogosokat nezi / ellenorzi / kioktatja / filmezi / fotozza...stb...? most nem a szabalyosan, zoldon atkelo gyalogosokra gondolok, hanem a szabalytalanul cikazokra.

ha van ilyen, akkor azok ki? ha nincsen, akkor hogyan lehetne egy ilyet letrehozni? itt adott esetben nehezebb a feljelentes, mert max. arcfoto van, de szemelyes adatok nincsen, mint az autosok eseteben a rendszam. ergo - rendorseggel karoltve kellene ezeket a gyalogosokat megallitani, igazoltatni, kiseloadast tartani nekik, es megbirsagolni oket... erre van valami otletetek es elkepzelesetek, vagy csak egy iranyba mentek?

udv

tomi

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.01.31. 09:40:31

@Tomi1973Wien:

Kedves Tomi!
Köszönjük egyetértő soraid.
"Gyalogosfigyelő" akciócsoportról nem tudunk. Nem ellenezzük annak létrehozását, de valahogy - tudtunkkal - még senki nem vállalkozott annak létrehozására.

Mi nem foglalkozunk az üggyel, és ennek két egyszerű oka van:
1. Véleményünk szerint sokkal fontosabb, hogy a gépjárművezetők a zebránál megadják az elsőbbséget. Azért, mert ha nem teszik és baleset történik, akkor MINDIG a gyalogos, azaz a vétlen fél sérül. És ez elfogadhatatlan. Ha valaki szabálytalankodik, kockáztassa a saját testi épségét, s ne másét, azt hiszem ez egyértelmű. A szabálytalan gyalogos leginkább a saját testi épségét kockáztatja, míg a gépjárművezető másét.

2. Ha egyet is értünk azzal, hogy a gyalogos nem közlekedhet szabálytalanul, egész egyszerűen nincs rá kapacitásunk, hogy ezzel is foglalkozzunk. Külföldi ismerőseim már akkor is furcsán néznek rám, mikor közlöm, mi ez az egész. Náluk, mondják (mint ahogy nálunk is kellene) ez a rendőrség feladata. Mi, egyszerű civilek munka mellett, lelkesedésből csináljuk ezt, tehát a ráfordítandó munka- és energiaforrásunk véges.

De ha te szeretnéd ezt tenni, erkölcsi támogatásunkra számíthatsz.

Tomi1973Wien 2010.01.31. 11:27:25

hali, koszi a valaszod.

abban egyetertek, hogy az autosoknak mindig elsobbseget kell adniuk a zebras gyalogosoknak. en ezt meg is teszem (lévén kulfoldon elokent ez rogzult bennem) - ami miatt mar eleg anyazast, dudalast es 1x egy hatulrol belemcsattanast is kaptam... [amit az idiotaja alig akart elismerni, szte varatlanul alltam meg es tul hirtelen :-D]....

a gyalogosok felvilagositasat es szankcionalasat az akciotokkal parhuzamosan tartanam fontosnak.... az 1-1 akciotok helyszinenek zebrajanak kozeleben TILOSBAN athalado gyalogosokat nem lenne nehez becserkesznetek, es szorolapot nyomni a kezebe...

az autosok is biztos jobban megbecsulnek a gyalogosokat, ha azt latnak, hogy nö a zebrak forgalma, es csokkenik a szabalytalanul atrohangalok szama....

erdekes szitu:

apor vilmos teren lakik egy jobaratunk, akihez neha at szoktunk menni, illetve nala alszunk... nos, az apor vilmos teren sok erdekes zebra, lampas es anelkuli megoldasok vannak... a kedvesem megy elottem par meterrel (én még lezartam a kocsit), szabalyosan, majd a kis sziget utan folytatna az utjat szinten szabalyosan, mikor majdnem elutik, pedig az autos latta, hogy jon... utolso pillanatban veszfekezessel megall, par centire a kedvesemtol, es artikulatlan hangu es hangnemu uvoltozesbe kezdett... nah, ennek hamar befogtam a pofajat, mikor odaleptem a kocsihoz... tipikus napoleon effekt volt... stöpszli segg nagy autoban, nagy pofaval.... aztan a 180cm/100kg föletornyosult, es erdekes modon kuss lett... :-P

persze, ez csak egy az ezerbol, es szerencses kimenetelu volt... lehett volna rosszabb...

szal, mint emlitettem, a kezdemenyezes jo - csak parhuzamosan a gyalogosok oktatasa is elkellne....

avicularia 2010.01.31. 14:35:03

nagyon örülök ennek az ötletnek, mert egyszerűen botrány ami itthon van zebra téren.

terror 2010.01.31. 18:44:10

Tomi: ha ugy gondolod, hogy bevallalod, szivesen teszunk ki felhivast, hogy embert keresunk ilyen feladatra is...

1-2 portalon amugy eleg botranyos visszhangja volt az akcionknak (nyilvan felnek a fotulkok, hogy esetleg elkapjak oket), es folyton csak azt hajtogattak, hogy a gyalogosok igy meg ugy. Mivel rendszeres forumozok, valoszinuleg van sok szabadidejuk is :) Talan ott is be lehet probalkozni. Szorolap osztas nem rossz otlet.

Szoval a fobb autos portalokat kene betamadni (pl. varos.blogter.hu, autozz.blog.hu, totalcar.hu), hatha osszejonnek emberek. Ez vegulis abbol a szempontbol egyszerubb feladat, hogy nem kell videozni, fotozni, nincs feljelentes, nincs semmi. Egyszeruen csak figyelemfelhivni kell. Esetleg lehet rovid riport, hogy miert csinaljak ezt, de nem szukseges... Bar jo lenne azt is megtudni.

Ha bevallalod, es felkeresed ezeket az oldalakat, es jon valasz, nyugodtan szolj, irhatsz emailt is, es akkor kirakjuk a felhivast szivesen.

Sot azokrol az akciokrol is johet ide beszamolo: ranezesre hanyan ertettek meg, hanyan voltak elutasitoak, esetleg flegmak. Az is erdekes lehet, hogy kik mennek at. Nehol a nyugdijasok atmaszkalnak lehetetlen helyeken, nekik azt szoktak irni az okosok, hogy mit szamit, az a 2x400m kerulo. Nyilvan ha megoregednek, maskepp gondoljak majd. Ha valahol rendszeres a nyugdijas szabalytalankodas, annak valszeg oka van, tehat lehet a szervekhez fordulni, hogy zebrat kene odatenni. Ahol aztan remelhetoleg megkapjak az elsobbseget...

Kozponti mailcimunk, ha van valami fejlemeny: info[@]zebraakcio[pont]hu

dukeekud 2010.02.03. 23:37:02

Nagyon tetszik a dolog,maximalisan egyetertek.
Ha csak a lustasagom nem akadalyoz meg,en is beszalok majd valamelyik akcioba.

"tudtok olyan akciocsoportrol, akik a gyalogosokat nezi / ellenorzi / kioktatja / filmezi / fotozza...stb...? most nem a szabalyosan, zoldon atkelo gyalogosokra gondolok, hanem a szabalytalanul cikazokra."

Akar milyen szabalytalan is egy gyalogos nem igen szoktak serulessel jaro baleseteket okozni autoban ulo embereknek.Ugyhogy ennek nem latom sok ertelmet.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.02.04. 01:04:24

@dukeekud:
Nem baj, ha lusta vagy. Amúgy jó a társaság, és izgalmas is, amit csinálunk. Van valami forradalmi hangulata, az erőszakosság keserű mellékíze nélkül.
:)
Ha tudsz, feltétlen gyere, jó buli és még hasznos is.

hiki 2010.03.01. 15:30:15

Én most találtam ide..de hallottam rólatok.Ilyenkor mindig össeszorul a gyomrom.Eszembe jut,mikor engem kaszáltak el a JÁRDÁN.Többszörös csigolyatörés,térdem+ a szegycsontom.A kis hülyegyerek előzni akart egy kanyarban..így fel kellett hajtania a járdára.Pechemre ott álltam...azóta helyrejöttem,de a gerincem azért sose lesz a régi.Hülyegyerek meg nagy vidáman éli az életét...felháborító,ami itt folyik.Nektek meg hajrá.:)

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.03.01. 15:51:54

@hiki:
Köszönjük szépen.
Számunkra tényleg az a legfontosabb, hogy a zebra biztonságos legyen. Éppen ezért tagjaink nagyon óvatosak, csak olyan helyzetbe mennek bele, ahonnan van visszaút. Számunkra semmivel sem veszélyesebb egy akció, mint a hétköznapi embernek átkelni egy zebrán. Elég szégyen, hogy egy kijelölt gyalogátkelőhelyen való átkeléssel kapcsolatban felmerül egyáltalán a "veszélyes" szó.
Véleményünk szerint is nagyon enyhén ítélik meg a sérüléssel járó közlekedési szabálysértéseket. Nem arról van szó, mikor valaki TÉNYLEG véletlenül okoz valamit. Hanem pl az olyanokról, mint az ír gyilkos, aki megölt két gyereket Leányfalun, a szemtanúk szerint is gyorsan, agresszíven vezetett és alig kapott valamit. Az ilyen embert legalább 20 évre ítélnék el, hiszen kódolva volt, hogy előbb-utóbb elkövet valamit.

hiki 2010.03.01. 20:55:06

Nekem meg az jutott eszembe,mikor Pécsett a nagymamát az unokájával együtt gázoltak el.Mindkettő meghalt..és csak 4 évez kapott azt hiszem felfüggesztve,milyen igazságszolgáltatás ez????Két emberért 4 év.+a motoros gázolás ami nemrég volt,ahol egy anyukát ölt meg az állat....
Megint csak az én balesetmet hozzam fel...az én gázolóm mennyit fog kapni vajon?Nem haltam meg,nem lettem kerekesszékhez kötve,csak egy életen át miatta fog fájni a gerincem(meg fáj is)...kap egy két tízezer forintos bűntetést,azt helló.Szigorúbban kéne,főleg ott ahol sajnos életüket veszítik...igazad van a minimum a 20 év...jajjj,ilyenkor olyan ideges tudok lenni.

gery555 2010.03.06. 09:05:45

Még nem néztem meg a videót, csak olvasgattam, hogy kik vagytok, akkor azt gondoltam, hogy megint egy autósok ellen küzdő radikális/szélsőséges csoport, akik híven betartják, hogy "már a szándéknak is elsőbbsége van" (ami szerintem egy nagy fos szabály)!
Megnéztem a videót és elképedtem, nem gondoltam volna, hogy még dudálnak is...
A satuval megálló legtöbb autósokat nem hiszem, hogy lehet hibáztatni, mert azzal a módosítással egyáltalán nem értek egyet, hogy már a szándéknak is elsőbbsége van. Hosszabban kellene látni a videó elejét, hogy vajon megérkezik a biciklis és már indul is, nem mérlegelve azt, hogy az autó féktávolságán kívül lép e le, mert ha azon belül lép le, akkor vessen magára (és itt a legtöbb átkelésből nem derült ez ki számomra).

És a második videóhoz hozzászólva, hogy csak akkor lehettesz arról beszélni, hogy milyet szeretnétek, ha benzin ára nem felfelel fog nőni, hanem lefele csökkenni, mert 350 Ft-os benzinárnál, minden zebrán megállni, indulni, gyorsítani 50-re/70-re, majd megint megállni... azt az átlag autós pénztárcája nem bírja el.

instantmama 2010.03.06. 13:12:46

@gery555: Örülök, hogy eltaláltál ide, és hogy hozzászóltál. A Te véleményed azt a széles körben elterjedt tévhitet példázza, amely szerint a város az autóké, és nekik kellene mindig mindenben kedvezni, hozzájuk képest a gyalogos legfeljebb másodrendű lehet. Én személy szerint ezt fordítva gondolom, ezért jó szabály a szándéknak is elsőbbsége van dolog. Világszerte a nagyvárosok ebbe az irányba haladnak, mert ez az élhetőség egyik feltétele.
Ami a benzinárakat illeti, nem lenne jó, ha csökkennének, mert az tovább gerjesztené a vécére is autóval járok típusú autózást, amiből már így is túl sok van. Ellenben a közösségi közlekedés árait radikálisan csökkenteném, és hatékony kampányt indítanék annak érdekében, hogy minél többen inkább azt válasszák a szennyező és veszélyes autózás helyett. És az pedig visszatérne a luxus kategóriába, ahova való.
De amúgy ez a blog témájához képest egy kicsit (és látszólag) off.

gery555 2010.03.06. 13:58:33

szerintem nem off...
én még akkor sem tömeg közlekednék, ha 10Ft lenne a jegy, mert ahhoz olyan buszok, villamosok..stb kellenének, ami megfelel a kényelemnek, van hely és megy télen! Így az egyetlen kényelmi forrás szerintem az autó, így amíg a tömegközlekedésen nem javítanak, addig az autósokat se b*sztassuk

mert könnyű azt "bántani" akinek a homlokára van írva az elérhetősége (rendszám)

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.03.06. 15:27:57

@gery555:
Sajnos a kényelemért fizetni kell. Ez mindannyiszor tudatosul bennem is, mikor nem munkaügyben autóba ülök.
De minden vita helyett ajánlanék neked egy kísérletet:

Holnaptól egy hétig, mikor mész valahova autóval, számold össze, hányszor fékezel és gyorsítasz azért mert átengedsz egy gyalogost (a játékszabály szerint MINDEN gyalogost engedj át a zebránál) és hányszor az egyéb forgalmi helyzet miatt. Hidd el, egyetlen dugóban töltött perc alatt többször kapcsolsz egyest és mozdítod ki a tehetetlenségéből az autódat, mint egész nap a zebráknál. És akkor még nem beszéltünk a piros lámpákról, ahol a TÖBBI autó miatt vagyunk kénytelenek megállni. Hiszen ahol kisebb a forgalom, ott elég a jobbkéz-szabály (ahol szintén meg kell ugye állni) vagy a macisajt vagy stoptábla (ahol ugye...).

Tehát:
A kommentedből kiindulva te tisztességes ember vagy. Számold össze nekünk, csinálj egy statisztikát és kitesszük a blogra.
Veled párhuzamosan én is megteszem. :)

gery555 2010.03.06. 19:07:20

igen, ki lehetne próbálni, én csak úgy gondoltam, hogy ahol lehet spórolni próbál mindenki (a STOP-nál sem állok meg mindig)

terror 2010.03.06. 21:34:45

@gery555: "azt az átlag autós pénztárcája nem bírja el"

En csak erre reagalnek. Amit a penztarca nem bir el, azt nem engedhetem meg magamnak.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.03.06. 22:18:01

@gery555:
És persze rögtön a gyengébb kárára kell spórolni?
Kicsit ahhoz hasonlítana, mint mikor a BKV-nál elvonnak juttatásokat a dolgozóktól, mert spórolni kell, de ugyanakkor kifizetnek 100.000.000 Ft végkielégítést a felsővezetőknek.
Te melyik csoportba sorolod magad?

Úgy is lehet spórolni, mint én: ha nem muszáj autóba ülnöm, gyalog megyek. Ha meg muszáj, akkor úgy választom meg az időpontot és az útvonalat, hogy minél kevesebb dugó és minél több lámpa nélküli zebra essen bele. Mert ez utóbbinál a legtöbb esetben elég csak lassítani és inteni, nem kell megállni, mint a lámpáknál.

A STOP-nál meg állj meg, mert olcsóbb az évek alatt "elpazarolni" kb. 5 liter benzint, mint egyszer kifizetni a 15.000 Ft-os csekket a rendőrnek - vagy a kórházi költségeket.

gery555 2010.03.07. 14:31:52

na mindegy akkor ezen kár lovagolni, mert mindenki más véleményen lesz/van... de ez így jó

Amúgy ha valakit feljelentettek azt mennyire büntetik?

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.03.07. 17:19:45

@gery555:
Ne érts félre minket, nagyon örülünk, ha valaki más véleményen van. Így tud kulturált vita kialakulni.

Az, hogy mennyire büntetik, nem rajtunk áll. Attól függ, az adott helyzetet mennyire ítéli balesetveszélyesnek a vizsgáló rendőrtiszt. Ha csak sima szabálysértés, akkor pár tízezer forint bírságra számíthat, de volt már olyan eset is, mikor a gépjárművezető annyira veszélyeztette a gyalogos életét, hogy az ügyet áttették szabálysértésből bűncselekménnyé - ami ugye jogosítvány elvétellel is járhat.
Hivatalosan a folyamatban lévő ügyekről nem kaphatunk tájékoztatást, ezért csak "szóbeszédre" hagyatkozhatunk, meg arra, amit pl. a XI. ker. rendőrkapitány úr a Kossuth Rádióban mondott

felfordul a gyomrom 2010.03.10. 12:52:48

órák óta olvasom a blogot és örülök, hogy végre vki nem a "nem tehetünk semmit, mert úgyis beverik a pofánkat" passzivitással (f)éli le életét, hanem bizony harcol az igazságért. mert hiába konkrét dologról van szó, itt bizony általánosan a lényeg az igazságért, emberi jogokért való tudatos, következetes kiállás. mert a "kisember" jogaiért bizony senki sem áll ki.
na sztem egyszerűsítve ez a képlet: mindenki gyalogos születésétől fogva és ha alapértelmezetten feltételezzük, hogy helyet változtatni kvázi létszükséglet, ellenben autót vezetni viszont egyértelműen nem az, akkor az eredmény:
ha nem vagy képes a másik biztonságát bármilyen körülmények között nem veszélyeztetni (lehet kicsit magyartalan voltam:D), akkor ne ülj kocsiba. szépen lehet gyalogolni, mint az, akit lebunkózól, mert átmegy a zebrán, meg tömegközlekedéssel menni. innentől, ha most nem a sztem így is túl autósoknak kedvező jogszabályokat csavargatjuk, hanem maradunk a józan ész talaján, akkor minden ilyen vitás, főleg balesetben végződő esetben az autós a hibás.
bizony:)
mivel az autó opcionális, a helyváltoztatás nem az.
továbbá: gyalogost okolni dugóért? lol, emberek, hát az ész használata ma már totál ciki? a dugót a dugó fizikai összetevői okozzák: az autók. nincs autó, nincs dugó. nem beszélve arról, hogy ezzel nem csak a saját farkába harap, hanem bizony a tömegközlekedést is vmi egészen alja dologgá silányítja.
na és ha már így belelendültem:
egy két észrevétel az iq < bicepsz szintű hozzászólásokhoz. 1. remélem vki azért is feljelenti ezeket, ha tényleg tettlegességre került sor. és remélem, majd testi sértésért a sitten folytathatják az erőfitogtatást.
2. én már rég csinálok ilyen akciót, egyedül, kamera, hátvéd stb. nélkül, persze, tudom, én vagyok a hülye, de az elvem, ha nem élek, akkor kockáztatok azért, hogy élhessek. nos nálam nem a szabálytalanság feljelentése a cél, mert az hosszadalmas és sajnos elég bizonytalan kimenetelű. hanem a pszichológia. egy kis ráhatás, kis nevelés és ha nem segít, hát csak keménykedjen, akkor viszont megy a feljelentés, de akkor már nem egyszerű kihágásért, hanem súlyos bűntényért (gyk. testi sértés). még élek, bár már sokan szerették volna, ha nem, de végszükség esetére azért ott van a kis testőr a zsebemben. határozottan megindulok a zerba felé, vigyázok azért magamra annyira, hogy ha esély nincs rá, hogy megálljon, akkor csak a retardált viselkedés egyezményes jele megy felé.
még lenne egy kérdésem a szervezőktől, hogy az akciót nem lehetne-e kiterjeszteni más autós, biciklis bunkóságokra(járdán, kapuk előtt, buszmegállóban parkolás, járdán biciklizés), vagy ez speciálisan csak a zebráknál marad?
kis véleményem, hogy nem ártana nem elaprózni a dologokat, mert a bunkóság ellen általánosan kéne vmi ellenszer. a fent említett pszichológia szerint ui. a bunkóság legtöbb formája ugyanabból fakad: "nekem van kocsim, milkóm, bicepszem, haverom protekcióm, tehát nekem mindent szabad és ezt a kiváltságomat természetesen, ha kell erőszakos úton is érvényesíteni fogom" mentalitásból.
általános fellépés is kéne. tudom, ez politika, de a politika mindenhol ott van, még akkor is ha mondjuk a kenyér ára a téma.

felfordul a gyomrom 2010.03.10. 13:21:51

@száncsábarbi: pontosan. mondhatnám, hogy ez objektív vélemény. a gyalogos ui. ember. az autós is. az elsőbbséges én nem is az autóssal szemben érvényesítem, hanem az autójával szemben. a pedi csak egy tárgy. szálljon ki a zebránál és én készséggel átengedem:D (csak őt, az autót nem)

villany.j. 2010.03.15. 19:46:13

üdv urak zajlik az élet itt is mint más utt.
de utána csak vissza kell szállnia az autóba
amúgy ez egy jó kis ötlet lenne ha valaki
megálna átmenne utána vissza kocsi tovább menni.
De ez sajnos nem lesz.
Figyeljétek meg átlag nem elsőbbség megadás:
MERCI.BMV. STBkivételt képez az az ugynevezett
sietős sofőr aki már tuti hogy okozott balesetet
és nem figyel kellő kép semmire .Itt felsorolt tételek szerint ha 3 m-er magasan mennének a gyalogosok akkor is kitalálnának valamit hogy
elüssék vagy leüssék .

hát jók legyetek vigyázzatok magatokra

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.03.15. 20:11:19

@villany.j.:
Kedves villany úr, örülök, hogy ide talált. :)
Nos, én általában gépkocsival megyek a helyszínre, mert én szállítom a babakocsit.

A kis házi statisztikánk ellentmond az ön állításának. Köszönjük a jó ötletet: nemsokára közlünk majd egy összesítést, hogy milyen autótípusokat vezettek a szabálytalankodók. Meg fog lepődni: a legtöbb az kis- vagy középkategóriájú "átlagautó", tehát nincs köze az ön által említett márkákhoz.

villany.j. 2010.03.16. 20:48:42

üdv urak.

hát ez jó volt elismerem hibáztam autó márkákat elszúrtam .nem fogok meglepődni ön is tudja uram
mivel elszúrtam az autó márkát ezért helyesbítek:
OPEL ASTRA. GOLF 2-ES SKODA AVIA. LADA 007.NISSAN MICRA. FORD ESCORT. FORD TAUNUS. TOYOTA COROLLA CHEVROLETT SPARK. ÉS MÉG SOROLHATNÁM ÖN IS TUDJA
Amúgy egyszerű én nem a márkát próbáltam hangsúlyozni hanem azt ami folyik uram .

ismertetném majd én is azt a meglepő föltevést ami igen igazolja az elsőbbség adás kötelezettségét természetesen köszönöm hogy írt és örülök hogy újra olvashatom a megbeszélést.
tisztelettel. villany.j.

francia sakk 2010.04.14. 08:59:03

Üdvözlök mindenkit ezen a fontos blogon!

A legfontosabb kérdés számomra nem is csak önmagában az, hogy a zebrán való
száguldozás szabályos-e vagy sem, hanem az, hogy lóerőfölényével visszaélve, az élet
kioltására alkalmas eszközben ülve szabadon fenyegetheti-e az életünket, és a
gyermekeink életét bármely pökhendi autós? S vajon ugyanő mit szólna hozzá, ha például a
lakásában valaki macsétával hadonászna a családtagjai nyaka, szeme előtt, életéüket
veszélyeztetve? Talán rosszul esne neki, hogy finoman fogalmazzak. Senki nem a
normálisan közlekedő sofőröket akarja itt bántani, az szerintem már kiderült a fenti
hozzászólásokból, hanem kizárólag csak a szabálytalanul közlekedőket, igazából nem is
értem azokat, akik sértve érzik magukat, hogy az üldözési mániájuk miből fakad. Nem értem
továbbá azokat sem, akik a gyalogost hibáztatják, mondván féktávon belül lép a kocsi elé a zebrán. Ilyen helyzet csak a mesében létezik, a valóságban ez meg sem történhet. Ugyanis csak két helyzet fordulhat csak elő; vagy közelébe sincs a gyalogos zebrának, - ez esetben nem tud ugye fizikailag sem a gépkocsi elé lépni, vagy a közelében van, ekkor viszont a sofőrnek kutya kötelessége olyan lassan haladni, hogy meg tudjon időben állni, a balesetet elkerülve. Akkor meg miről is beszélünk? Megyeszékhelyen élek a családommal; szolnokon, egy olyan lakótelepen, amelynek kb. 25-30 ezer lakosa van, lakótelep középen elválasztva egy nagyforgalmú úttal, tehát legalább napi 20-50 ezer gyalogos átkelés történik azon a néhány zebrán. Ne gondolja senki, hogy akár egyetlenegy rendőrlámpa is védi a gyalogosokat, mert egy sincs!!! Ilyen szerintem még a fővárosban is ritka lehet, de ez a hely valóban az igazi vadparasztok élvezetének a melegágya. Felelős szülő egyáltalán nem engedheti a gyerekét a közelben de a túloldalon lévő iskolába, mert nem biztos, hogy élve átér. De magam is igen gyakran kerültem veszélybe miközbe a gyerekeket a suliba vittem, az autósok gyakran még csak nem is lassítanak, tudván elég lóerő van a seggük alatt, ugorjon el a gyalogos, ha jót akar. Nemegyszer a ruhámat súrolva, ill a gyerek táskáját sodorva zúgnak el a tahók, nemritkán tizenéves kispicsák mobilozva, vigyorogva, de az erősebb nem sem kivétel. Szánalomra méltó azt is nap mint nap látni, hogy zebra előtt csoportok állnak hosszú ideje, de a tájparasztok tömege lelkiismeretfurdalás nélkül erőszakolja magát előre előttük, az előbb említett lóerőfölénnyel visszaélve. Furcsa nekem az a hozzáállás is némelyektől, hogy bezzeg balkánba-arabba mégszarabb. Nekik talán oda kellene költözniük, a családjukkal, a feleségüket két kecskéért eladva, ha azt tekintik etalonnak, de közlekedési kultúra tekintetében szerintem Európa nyugati fele kellene hogy mérvadó legyen, ha már az életszínvonalukra annyira ácsingózunk. Vagy nem?
..."Mikor megkérdeztem, miért nem tudják ezt a munkát ők elvégezni és akkor nekünk nem
kellene, létszámhiányra hivatkoztak." Ki a pöcsöt érdekel, a létszámhiány? Basszus, van
kormányunk, önkormányzataink, rendőrfőnökeink, közlekedési minisztériumban dolgozó herék. Ők csak arra várnak, hogy minél hamarabb nyugdíjba mehessenek, vagy valaki magáénak érzi egyszer a feladatot? Van millió munkanélküli, tehát az emberhiány ténye nem áll meg, és vannak sokkal szarabb helyre elköltött milliárdok, mindenki tudna bőven mondani ilyet; pártok egyházakra, képviselőkre stb. elköltött milliárdok, meg tudnák oldani, ha akarnák. Dolgozni nem akarnak, és ez még nagyon sok emberéletbe fog kerülni sajnos a jövőben is...
Maximálisan egyetértek a RAZOR célkitűzéseivel, sok sikert kívánok nekik!

Gyűjtőjegyes 2010.04.14. 10:57:03

@francia sakk:
Köszönjük szépen!
Bár én nem szólhatok Zebra nevében, de hátha nem haragszik meg:
Veszélyes a környéketek, biztos lenne rá igény, hogy ott is legyen akció. Próbáljátok megszervezni, itt mindent megtaláltok az üggyel kapcsolatban, papírokat, tanácsokat, mindent. Megéri rászánni az időt! Hátha el tudnátok ott érni valamit.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.04.14. 11:14:42

@francia sakk:
Kedves Francia!

KETTŐ embert szerezz legalább július elejéig és én megígérem neked, hogy elmegyünk még minimum ketten és segítünk egy akciót megcsinálni. Segítünk abban is, hogy mindez a helyi sajtóban megjelenjen.

Ha valamilyen részletre kíváncsi vagy és itt nem derül ki, írj privát levelet!

Üdv:

Zebraakció

felfordul a gyomrom 2012.03.06. 00:47:41

mi történt? megszűnt az akció? pedig beszállnék.