Kié az elsőbbség, avagy félelmetesen közlekednek a gyalogosok!

Sajnálatos módon számtalan helyen olvasni nem gyalogátkelőhelyen (és rendkívül sajnálatos módon kijelölt és védett gyalogátkelőhelyek esetében is) történt gázolások esetében, hogy a gyalogosok neveletlenek, mit képzelnek magukról, szegény gépjárművezető, hogy fogja túltenni magát lelkileg, és még sorolhatnánk.

Sokminden szóba kerül, de egy dolog sosem: a gyalogosnak akkor is lehet elsőbbsége, hogyha nem kijelölt gyalogátkelőhelyen kel át!

A fenti "panaszokat" jogosítvánnyal rendelkező gépjárművezetők osztják meg a nagyvilággal, olykor egymást is megtámogatva a saját hülyeségükkel.

De mit is ír a KRESZ?

III. RÉSZ

A gyalogosokra és a járművek utasaira vonatkozó szabályok

Gyalogosok közlekedése

21. § (5) A gyalogos az úttesten a kijelölt gyalogosátkelőhelyen, ha pedig a közelben kijelölt gyalogosátkelőhely nincs,

a) lakott területen levő főútvonalon az útkereszteződésnél (a járda meghosszabbított vonalában), valamint a menetrend szerint közlekedő jármű megállóhelyén levő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között (a járdasziget teljes hosszában),

b) egyéb helyen bárhol,

a legrövidebb áthaladást biztosító irányban mehet át.

31. § (5) Elsőbbséget kell adni, ha a 28. § (2) bekezdésében foglaltakból más nem következik

a) jobbra vagy balra bekanyarodó járművel

- annak az útnak az úttestjén áthaladó gyalogos részére, amelyre a jármű bekanyarodik

Ez utóbbinál felhívnánk a figyelmet, hogy gyalogosátkelőhely meg nem léte esetén is elsőbbsége van a gyalogosnak!

Hogyan viselkedjen egy gyalogos, aki nem lát a közelben kijelölt gyalogosátkelőhelyet, aka zebrát?

(8) A gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, mielőtt az úttestre lép, köteles meggyőződni arról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja. Nem léphet az úttestre, ha a jármű olyan közel van, hogy annak zavarása nélkül az úttesten átmenni nem tud.

Mi az, hogy a közelben?

Mivel ez egy nem konkrét megfogalmazás, így az hogy a közelben, elég széles kört foglalhat magába:

  • aki ismerős a környéken, és tudja, hogy 100 méterre van zebra, és ereje teljében van, az simán kerül
  • ugyanezt egy idősebb, vagy egy környéken nem ismeretes ember nem biztos, hogy megteszi

Egy szó mint KRESZ!

Szóval a gyalogosokra direkt rágyorsító, 1-1.5 tonnával népnevelni próbáló gépjárművezető közlekedő társak jó lenne, ha tájékozódnának, mielőtt ilyet tesznek, ugyanis ezzel kimerítik a szándékos közúti veszélyeztetés fogalmát.

A gyalogos ugyanis miután meggyőződött, hogy nem akadályozza a forgalmat, és megkezdte az átkelést, elsőbbséggel bír. Vicces is lenne, ha mindig vissza kellene futni, ha jön valami, nemde?

És ha esetleg olyanról cikkeznek, hogy nem kijelölt gyalogosátkelőhelyen történt gázolás, illene észosztás előtt tájékozódni az adott környékről, hogy van-e ott zebra, és mindenképpen figyelembe venni az átkelő személyét (különös tekintettel az idősekre, akik nincsenek mindig a topon), a gyorshajtás esetleges tényét, stb.

És ha van lámpa? Akkor mit keres a gyalog az úttesten a pirosban?

8. § (2) Az (1) bekezdésben említett fényjelző készülék fényjelzéseinek a jelentése:

a) a folyamatos zöld fény szabad utat jelez: a gyalogos az úttesten áthaladhat;

b) a villogó zöld fény az áthaladásra engedélyezett időtartam végét jelzi: a gyalogos az úttestre nem léphet, az úttesten levő gyalogos pedig köteles az áthaladást mielőbb befejezni;

c) a piros fény az áthaladás tilalmát jelzi: a gyalogos az úttestre nem léphet.

Így tehát lehet a gépjárműforgalmat engedő lámpa már zöld, viszont a gyalogos jogosan halad át a zebrán, annak ellenére, hogy ott a lámpa időközben pirosra váltott. Ez jellemzően nagyobb forgalmú, pl. 2x2 sávos utakon fordul elő, ahol 10-12 másodperces a gyalogzöld. A gyalogosnak ebben az esetben is elsőbbsége van.

Zárszó a gyalogosokhoz

A fentieken túl természetesen mindenkinek azt javasoljuk, hogy próbáljon meg elsétálni a legközelebbi kijelölt gyalogosátkelőhelyhez, és - különösen télen, de egyébként is - mindig körültekintően lépjen le!

Ne feledjük el azt sem, hogy ilyenkor valóban kevésbé látszódunk. Ha esik, mindenképpen többször is ellenőrizzük, hogy biztonságban át tudunk-e kelni!

Zárszó a gépjárművezetőkhöz

Végezetül csak annyit, hogy a látási viszonyok rosszak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt 24 órában 178 körúti baleset történt (2010.11.28-i adat), melyeknek több mint 25%-a járt személyi sérüléssel. 19 embert súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

Kérjük a közlekedő feleket, hogy kivételesen ne csak a zebrákat közelítsék meg kiemelt figyelemmel, hanem ahogy a nagy könyvben is meg van írva:

25. § (1) Járművel a forgalmi, az időjárási és látási viszonyoknak, továbbá az útviszonyoknak (az út vonalvezetésének, az útburkolat minőségének és állapotának) megfelelően kell közlekedni; figyelemmel kell lenni a jármű sajátosságaira, az utasokra és a rakományra.

A gyalogátkelőhelyek közelében viszont kiemelten figyeljenek, ugyanis ilyenkor sokkal könnyebb "benézni" egy gyalogost. Fontos észben tartani azt is, hogy ne a zebrák közelében próbáljuk behozni a dugók alatt felgyülemlett időveszteséget! Mindenképpen induljunk el korábban, és akkor nincs kényszer a rohanásra.

A mai bejegyzést egyébként az alábbi zseniális hozzászólás ihlette:

"Pont ma sikerült MAJDNEM elütnöm egy fickót a zebrán, csak azért lassítottam és láttam meg, mert vmi fehéret láttam jóval a talaj fölött (az volt a hapi sapkája). Félelmetesen közlekednek a gyalogosok és a biciklisek." - delmagyar.hu, #14

· 2 trackback



A bejegyzés trackback címe:

https://zebraakcio.blog.hu/api/trackback/id/tr762479982

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A gyalogos elsőbbsége a KRESZ szerint 2019.12.15. 10:47:25

A gyalogos elsőbbsége sok vitára adhat okot, ugyanis a legtöbben ismerik a szabályokat, de nem elég pontosan, így most ebben a cikkben utánajárunk a szabályoknak. KRESZ-szabályok A KRESZ külön részt szentel a gyalogos közlekedésére vonatkozó szabályokr…

Trackback: A gyalogos elsőbbsége a KRESZ szerint 2018.07.26. 08:05:05

A gyalogos elsőbbsége sok vitára adhat okot, ugyanis a legtöbben ismerik a szabályokat, de nem elég pontosan, így most ebben a bejegyzésben utánajárunk a szabályoknak. A KRESZ külön részt szentel a gyalogos közlekedésére vonatkozó szabályokra, amely ta…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2010.12.06. 16:48:48

"A gyalogos ugyanis miután meggyőződött, hogy nem akadályozza a forgalmat, és megkezdte az átkelést, elsőbbséggel bír. "

Ezt hol olvastad ki?

terror 2010.12.06. 23:08:50

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Olvasd tovabb, majd kepzeld el a helyzetet, amint egy 2 savos uton nekiindulsz a forgalom megzavarasa nelkul, majd jon egy gyorshajto, akinek - mivel gyorshajto - rosszul becsulted meg a "becsapodasi" idejet. Ha nincs elsobbseged, akkor koteles vagy elengedni, annak ellenere is, hogy szabalytalan. Ilyenkor mit teszel?

1) Visszatancolsz oda, ahonnan elindultal? (Ehhez le kell merni, hogy az uttest/sav 50%-at elhagytad-e, mert altalaban arra menekulsz gyorsabban, amerre kisebb utat kell megtenni.)

2) Megallsz 2 sav kozott, es elengeded. Es ha mogotte jonnek meg, akkor azokat is. Persze kalimpalni kell, hogy lassanak.

3) Tenyleg elsobbseged van, atkelhetsz.

4) ?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2010.12.07. 16:26:10

@errorka:
Értem, egyetértek, de a kijelentés nem igaz és káros lehet egyes olvasói egészségére. Főleg, hogy vannak, akik a szirénázó mentő kedvéért nem képesek a léptüket megszaporázni...

terror 2010.12.07. 16:46:30

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Nezzunk akkor egy masik szituaciot:

1x1 sav, autoval jossz, jobb szelen szabalytalanul parkol egy busz. Par meterrel a busz elott jobbkezes keresztutca.

A lehetosegekhez merten probalod felmerni, hogy mehetsz-e. Nem jon semmi, szembol sem, elindulsz. A busz mellett vagy, amikor valaki odaer a jobbkezes utcaba.

Mikor kiersz a busz mogul, akkor latod, hogy a busz elott meg egy auto parkol, belelogva szinte a keresztezodesbe. Besorolasod a busz ele - es ezaltal a jobbkezes utcabol erkezo auto elsobbsegenek megadasa - eselytelen.

Mit teszel?

1) Visszatolatsz a busz moge? Ha masok is jottek mogotted, akkor megvarod, mig ok is visszatolatnak. Vagy ha mas all ott, akkor az egesz sort rukvercbe teteted, es mindenki megindul hatrafele?

2) Mesz utadra, mert ebben a szituacioban mar csak ugy oldhato meg a tovabbhaladas, ha az elsobbseg rad ruhazodik.

Ertem amugy, hogy mire gondolsz, es valoban nem a legjobb szo itt az elsobbseg, de vagy ez van, vagy a logika. A KRESZ-ben viszont nincs olyan, hogyha valami logikus, akkor csinald. Elsobbseg van, vagy elsobbseg nincs.

Egyebkent direkt ki van emelve, be is van pirosozva, hogy ezzel az eshetoseggel ne eljenek a gyalogosok, csak ha tenyleg nincs mas megoldas.

Az akcio es a bejegyzes celja nem az, hogy mindenki fejetlenul rohangaljon az utakon. Raadasul ez a bejegyzes a gyalogosoknak inkabb csak emlekezteto, figyelemfelhivo, hogy figyeljenek, a gepjarmuvezetoknek viszont joreggelt duda, hogy nem artana, ha leszoknanak a gyalogosokra ragyorsitasrol. (Szamtalan esetben lattam mar ilyet, nem a kepzeletem szulemenye.)

terror 2010.12.07. 16:48:23

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Aki a szirenazo autoknak nem all felre, az meg egy tulok, legyen szo akar gyalogosrol, akar barmilyen jarmuvel kozlekedorol. Az akcio nem az ilyenek emberek miatt szuletett meg, es nem is kivan foglalkozni veluk.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2010.12.07. 16:57:44

@errorka:
Ez esetben a továbbhaladás mellett döntök én is, azonban ha a jobbról érkező nem fékez és nekem jön, én fizetem mindkettőnk kárát, valamint kapom a büntetőpontot.

terror 2010.12.07. 17:11:36

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Ebben nem lennek biztos. Neki ugyanis kotelessege elkerulni a balesetet. O meg tudja tenni, mig te - ha mar a busz mellett vagy - mar nem nagyon tudsz mit tenni.

Sztem szamodra a legrosszabb esetben is 50-50re hozzak ki, de inkabb o huzza a rovidebbet, mert vagy nem figyelt, hogy a busz mogott is johet valaki szabalyosan, vagy pedig mar latott, de akkor meg direkt ment beled.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2010.12.07. 20:13:27

@errorka:
Én is így gondoltam, mikor jobbkezes utcában állóra fékeztem az autót, amit vezettem, majd EZT KÖVETŐEN jöttek belém jobbról, rendőrt hívtam és megbírságoltak.

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2010.12.07. 20:23:45

"De honnan veszik az előttem írók, és az úton közlekedők, hogy a gyalogosnak elsőbbsége van? Én úgy tudom, hogy a gyalogos a zebrára csak akkor léphet le, ha meggyőződött arról, hogy a gépjárműforgalom zavarása nélkül át tud kelni. "

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/ket_gyalogost_utottek_el_szegeden_-_nem_tudtak_megmenteni_az_eletuket/2192671/ - 73. komment (szállító)

terror 2010.12.07. 20:39:18

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Ebbol nem derul ki, hogy miert fekeztel allora :)

Meg azt sem tudjuk, milyen ismerettseg (anyagi osszeg) volt a hatterben, de az biztos, hogy ha a szitu az altalam fentebb emlitett peldaval egyenerteku, akkor nem hagytam volna annyiban.

Toto26 2010.12.08. 15:41:37

"És ha van lámpa? Akkor mit keres a gyalog az úttesten a pirosban?" Erre azt a választ adtátok, hogy a 2x2 sávos úton, nem ért át a zöld jelzés alatt, azaz zöldön indult, de piros lett mire átért.

Nem azokkal a gyalogosokkal van a probléma akik nem érnek át időben, hanem akik már a régóta tartó piros jelzésen lépnek le és mennek át!

Legjobb példa: Móricz Zs. körtér.
Ott folyamatosan mennek át a gyalogosok, nem érdekli őket a piros jelzés. Ott minden nap olyan mint amikor Mózes előtt szétnyílik a tenger:)

És ki volt az a hülye aki engedélyezte azt a fa bódét a Karinthy végénél a villamosmegállónál??
Kitakarja a zebrára lépő gyalogosokat!!
Kb. 1m-re van a zebrától. A gyalogosok a mögül lépnek ki, azaz ha a takarásból lép egyet valaki, akkor már majdnem a kocsim oldalát éri.
Képtelenség normálisan elsőbbséget adni!
Én megrögzött gyalogos átengedő vagyok, de ezen a helyen még nekem se sikerült gyalogos akadályozás nélkül áthaladom.

Csak gurul-satu-gurul-satu...

terror 2010.12.08. 15:47:17

@Toto26: "Nem azokkal a gyalogosokkal van a probléma akik nem érnek át időben"

Sokan heccbol meg kivagyisagbol, vagy szexualis problemaik levezetese vegett, de direkt ra szoktak gyorsitani a gyalogokra. Akkor is, ha szabalyosan indultak el.

A Moricz es tarsai szintu helyekre pedig valamit ki kene talalni, ezt alairom.

A bode engedelyezes... Tobb millios/milliardos, EU tamogatasbol epulo dolgokat elcsalnak, megbundaznak. Eletveszelyes megoldasokat epitnek, akar tiltakozasok/demonstraciok ellenere is. Nyilvan nem akadaly egy bode kihelyezese sem :/

Mondhatnam azt is, hogy ebben az orszagban szart se er az emberelet, csak ha eppen fizet valamiert. De csak abban a pillanatban...

Xezs 2011.01.28. 19:53:38

@errorka: "A Moricz es tarsai szintu helyekre pedig valamit ki kene talalni, ezt alairom."

Marha egyszerű: ki kell menni pár rendőrnek és szarrá kell büntetni a gyalogosokat, mondjuk úgy 1 hónapig. Annak híre megy, aztán talán elgondolkodnak a gyalogok is, hogy rájuk is érvényes a KRESZ. Aztán pár hónap múlva ismét kimenni, megint szarrábüntetni mindenkit.

Az a baj, hogy a gyalogok nagy része úgy van vele, hogy rá nem vonatkozik a KRESZ. Az autósok nagy része legalább tudja vagy minimum sejti mikor rosszat csinál, a gyalog (meg a bicajos) nem. Fel sem fogja.

terror 2011.01.29. 16:44:03

@Xezs: Persze buntessenek a rendorok, csak ne igy, mint most, hogy kampanyilag, meg indokolatlanul. De erre nem nagyon van kapacitas, illetve vannak ennel komolyabb gondok is.

Addig is, mig azt mondod (egyenesen kiemeled), hogy a gyalogosok vagy a kerekparosok nem ismerik, leszarjak, nem erdekli oket a KRESZ, stb, nezd meg ezt a vidit, es gondolkodj el, vajon a Moriczon is hanyan rohangalnak at ott, akik aztan 100-200 meter mulva autoba ulnek. Biztos egybol szabalykoveto arcok lesznek...

www.youtube.com/watch?v=jMlLc6IhNvI

Crystalwolf 2011.02.04. 00:13:43

@errorka: El is jutottunk odáig, hogy aki gyalogosként nem tartja be a KRESZ-t, az autóban sem fogja. Azt azért lássuk be, hogy minden ember gyalogosként kezdi a "pályafutását" a közlekedésben, így kérdezném, hogy melyik minőségében is alakulnak ki a rossz szokások? Kiket is kellene igazán nevelni, hogy változzon a helyzet?
A másik, a Móriczon tilosban járó gyalogosok nagyon nagy hányada fiatalkorú vagy egyetemista, na meg persze a rambó nagyik. Csak remélni tudom, hogy ők tényleg már/még nem vezetnek.

Sallina 2011.02.28. 10:28:08

Sziasztok!

Szeretnék érdeklődni, hogy mi a véleményetek a 61es villamos Móricz felöli végállomásáról. Ott ugyebár megáll a villamos és a gyalogosok, mint afféle csorda megindul egyből a Móricz felé, elfoglalva az egész utat. Lelép a villamosról és egyből nekiindul az autóútnak. Meg mászkálnak a síneken, és ezt akkor is fogják tenni, ha ott keresztül megy a villamos. Ott hol lehet átmenni szabályosan. Mi számít egyáltalán szabályosnak. Mindig amikor arra járunk és vissza akarunk fordulni a Villányira, szinte imádkozom, hogy ne érjen be villamos. erre nem lehetne megoldást találni. Ott amúgy a Meci környékén van zebra. De a síneknél sehol. A GRobi-ba is csak lazán keresztbe átsétálnak az emberek. Nem kéne emellett is kampányolni? Volt olyan eset ugyanis, hogy gyök2-vel gurultunk ott, megvárva, míg a gyalogosok körülfolyva az autót átmennek a túloldalra. Mögöttünk bkv, sofőr dudál, menne mert indul a járata. Na végre van egy kis hely gyalogosok megállnak, majd a kanyarba hirtelen elénk ugrik valaki. Ezzel mit lehet kezdeni? Ki a hibás?

Sallina 2011.02.28. 10:34:56

@Sallina: Szintén ide kapcsolódva, állsz egy helyben és nekimegy a gyalogos a kocsinak... Hol az igazság? Jártam a 61-sel éveken keresztül. Sose volt kellemes. Se gyalogosként, se autósként. Hivatalosan, ha gurulok és a gyalogos nekimegy az autóm hátuljának, mert egy másik miatt meg kell állnom és ő nem méri fel jól a sebességét. Akkor elütésnek számít? Jogosan perelhet? de ugyanez van a Margit híd pesti hídfőjénél. A zebra a megálló végén van. Gyalogos szemmel nézve elég messze a villamostól. Gyalogos mit csinál korlátot mászik. Pedig a kresz értelmezése szerint ott átmehet nem. Mert mit jelent az, hogy közel van a zebra? Amúgy meg tudjuk, hogy sok gyalogos nem egyenesen megy át az úton hanem keresztbe, mert úgy rövidebb. És ezt akkor sem teheti meg ha elsőbbsége van. szerencsére sose ütöttem még el gyalogost és engem sem ütöttek el. De már sajnos láttam néhány gázolást. És sokat járok gyalog is ahhoz, hogy lássam a gyalogosok többsége egymásra is veszélyes. Nem akarok károgni, de nem szeretem ha a dolgokat egy nézőpont szerint fordítják le. Igenis hülyék az emberek ha a közlekedésről van szó. És jó lenne ha már a gyalogosokat is elővennék egy kicsit.

terror 2011.02.28. 13:17:43

Roviden osszefoglalva: az egesz Moricz el van cseszve.

A vili- es buszvegallomas pedig tipikusan olyan hely, ahova nem kene jarmuveket beengedni, leszamitva a tomegkozlekedest, akiknek viszont elsobbsege kene hogy legyen a gyalogosforgalommal szemben.

Ha te csorogsz (vagy allsz), es egy gyalogos nekimegy az autod hatuljanak, aligha hiszem, hogy gazolas lenne.

A kenyelmetlensegen kivul egyebkent sok galibat nem okoznak a szabalytalan gyalogosok ott, hiszen eleve alig lehet haladni.

A gyalogosok elovetelerol a velemenyem az, hogy amig az utasokkal egyuttveve osszesen 8%-ban felelosek (zebraakcio.blog.hu/2011/02/22/ksh_a_balesetek_92_szazalekat_a_soforok_okozzak), addig nem veluk van a fo problema.

A korlaton atmaszkalas tokre szabalytalan, ha van a kozelben zebra, ha nincs. Viszont egy dolgot bizonyit: az ember inkabb maszik es szabalytalan, de nem akar aluljarozni.

Ez nem csak a gyalogosokra igaz, hisz' ugyanigy ha valaki jarmuvet vezet, akkor sem szeret szervizutakon meg jobbkezes, egyiranyu utcakban kavarogni, ha haladni szeretne. Pedig ezek sok esetben meg kenyelmesebbek is, mint aluljarozni.

Az elmult 20 evben a gyalogosok - es kerekparosok - gyakorlatilag le voltak szarva, minden fejlesztesnel a gepjarmuforgalom kapott kiemelt figyelmet, es a keresztezodesek ateresztokepessegenek novelese volt a fo szempont. Jopar evbe bele fog telni, mire ezt a szarvashibat rendbeszedik...

Egyebkent mi indokolja, hogy arra jarj? Foleg, ha ennyire idegesit az adott hely. Az en utvonalamban is voltak olyan szakaszok, amiket szivesen hanyagoltam voln, ugyhogy atterveztem a kozlekedesemet. Nyilvan ez nem mindig megoldas, de van amikor segit, ha nem ragaszkodunk ahhoz, ami zavar :)

Sallina 2011.03.02. 12:02:24

@errorka: Végül is, akkor tiltsuk ki az autósokat Bp-ről pl nem? Mi okom van rá? Heti 2* angol óra. Amúgy mint írtam sokszor járok gyalog. Mégis betartom a szabályokat. Az aluljáró meg jó elhízás ellen. Ne haragudj ha nem hiszek a statisztikáknak, dolgoztam ilyen helyen és tudom hogy készülnek. Kerékpárosok nincsenek leszarva, egész jó kis kerékpár utak vannak. Tavasztól télig szoktam esténként biciklizni, nagyon jók a bicikliutak. A gyalogosoknak sajnos nem tűnik fel. A többi biciklis meg nem nagyon használja. Írod, hogy a kényelmetlenségen kívül sok galibát nem okoznak a gyalogosok. Hát tudod amikor keresztül kasul szaladgálnak előtted és sok esetben vészfékezésre kényszerülsz, az neked csak kényelmetlenség? Én inkább veszélyeztetésnek hívnám. Vagy a jó magyar emberben buzognak az öngyilkos késztetések. Nem vitaképp írtam. Sajnálom, hogy ennyire egyoldalúak vagytok. Tetszett amikor elkezdtétek, de a szélsőséges nézeteitek nem. Az egyoldalúság meg még sose oldott meg semmit.

terror 2011.03.02. 13:08:28

@Sallina: Nem mondtam, hogy tiltsuk ki egesz Budapestrol az autokat. A szelsoseges nezetet te magyaraztad bele :/ Az, hogy van 1-2 frekventalt hely, ahova nem valo az auto, az kicsit mas.

Jelen esetben arra celoztam, hogy lehet celszerubb megallni 2-300 meterrel odebb, es nem ott pofekelni, meg - sajat bevallasod szerint - kinlodni gyokkettovel. Veszfekezes meg foleg nem tudom, hogy jon ide, hisz' te is emlitetted, hogy az emlitett szakaszon nem is lehet haladni.

Altalaban az ember megprobalja ugy alakitani a napi rutinjait, hogy kiiktassa a kellemetlensegeket. Erre celoztam, ezert kerdeztem, hogy miert mesz megis arra. Mert ha aruszallito vagy, es cipeled a sok cuccost, akkor elofordul, hogy tenyleg arra kell menned. A heti 2x angol - nalam - nem ez a kategoria, hacsak nem vagy mozgasserult.

A kerekparutakat illetoen elegge kepben vagyok, es nagyon jonak eppen nem mondanam, de ezt mar sokszor es sok helyen leirtam/leirtuk.

totalcar.hu/kozosseg/rsvptc/2010/12/01/miert_nem_hasznaljak_a_bicikliutakat/

Ez az iras nagyjabol jol osszefoglalja a dolgokat.

Az aluljarozas melletti erveidet probald meg elmagyarazni babakocsis anyukaknak, meg az idoseknek, esetleg a mozgaskorlatozottaknak. Szerintem nem lenne nagy sikere.

Egyebkent pedig ha valaki gyalog van, akkor is olyan, mint barki mas kozlekedo. A legegyszerubb, legggyorsabb utvonalon szeretne haladni. Az aluljaro nem ilyen...

Statisztikakrol meselj, okosodjunk mi is. Komolyan erdekel, mit tudsz.

terror 2011.03.10. 10:58:29

@Crystalwolf: Erdekes, es egyben sajnalatos.

Vannak egyebkent ilyen esetek is, es - tul - sok mindenre nem derul feny: www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/a_biciklisre_akartak_atharitani_a_baleset_felelosseget/2202413/

Viszont akkor mi alapjan szamolgasson az ember? Ussek a hasamra, es mondjam azt?

Ezeknel a statoknal ha kijon meg akar 10-15% elteres is, akkor is hitelesebb, mint bemondani valamit, erzesre.

Ettol fuggetlenul persze nyomozzak ki a hamisitasokat, es rugjak seggbe a felelosoket.

(Azt meg mar tobbszor is mondtam, hogy a rendorsegi statisztikak - es ezaltal az elvegzett munkak - egyetlen celja sajnos ugy tunik, hogy az evrol evre folyamatos javulas felmutatasa. Ezt pedig csak ugy lehet elerni, ha mindig csak egyes teruletekre fekszenek ra - most a kerekparosokat ellenorizzuk, holnap a gyorshajtokat, unnepekkor az ittas vezetoket probaljuk kiszurni, stb -, es mindig csak annyira, hogy kicsi javulas legyen az elozo evhez kepest. Ha tul nagy a javulas, akkor a kovetkezo evben visszaeses lehet, az meg cink...)

"amikre állandóan hivatkoztok"

Te mikre hivatkozol egy eszmecsere soran? KSH nem hiteles. Akkor mi az?

(Azt is hozzatennem, hogy valoszinuleg nem iden kezdtek el ezt az idiota osszevonos modszert. Ha pedig evek ota szarul csinaljak, akkor evek ota torzit a rendszer, tehat valamilyen szinten ugyanugy osszehasonlithato a korabbi evek adataival. A valosagot ettol meg ugy tunik, nem fedi le hitelesen, de a korabbiak se fedtek sajna.)

terror 2011.03.11. 13:08:31

@errorka: Na, es itt is van a szokasos arcolas:

"Mindezek alapján kijelenthető, hogy Magyarországon a közúti közlekedésbiztonság alakulása terén a 2008. óta tartó kedvező trend az új év első két havában tovább folytatódott, különösen a közúti halálozások számát illetően."

www.police.hu/nyitooldal/cikkek/orf110311_02.html

Az reszletkerdes, hogy komolyabb intezkedesekkel meg tobb embereletet megmenthetnenek. Nincs ra igeny, reszukrol. Nekik az a lenyeg, hogy eveken at folyamatosan javulo trend legyen :/