Beszámoló: tanúskodtunk a Rendőrségen

Az I. kerületi Rendőrkapitányság többünket behívott tanúnak. Igen kedves tiszthelyettes asszony vizsgálja az ügyeket. 15 esetben tettünk feljelentést, mindegyikhez kb. fél kiló akta tartozik. Az általunk készített filmfelvételeket kikockázzák, a bizonyító erejű részt kinyomtatják. A meghallgatások barátságos hangnemben zajlanak, semmi kekeckedés, úgy tűnik, a Rendőrség is egyetért akciónkkal. Láttam a tiszthelyettes asszony arcán a felháborodást, mikor megmutatta azt az esetet, ahol egy motoros tényleg életveszélyes manőverrel kerüli ki a babakocsis párt, akik már rég a zebrán vannak.

Ő egyébként mérlegeli, hogy a szabálysértés helyszínén lévők közül ki mennyit tett meg azért, hogy ne történjék baleset. Ha úgy ítéli meg, hogy csak szimpla szabálysértés történt, azaz nem volt közvetlen veszélyhelyzet, akkor enyhébb a büntetés, ha viszont látszik, hogy csak a gyalogoson múlt, hogy nem ütötték el, akkor bizony szigorúan ítél.

A szabálysértést a vétkes felek általában elismerik, sokan már a büntetést is befizették.

Van olyan eset, melyet átminősítenek szabálysértésből bűncselekménnyé, közúti veszélyeztetés miatt a gépjárművezető akár eltiltást is kaphat – magyarán elveszik a jogosítványát.

Mikor felvetettem, hogy ez nem célunk, azt mondta, nekünk, mint bejelentőknek a feljelentés megtétele után már nincs beleszólásunk, hogy mi történik – és ez így helyes, az igazságszolgáltatás gépezetébe nem nyúlhatunk bele.

Kettős érzésünk van a büntetéssel kapcsolatban. Sajnáljuk azokat, akiket megbüntettek, mert nem az a célunk, hogy egyesek pénztárcájából ezt az összeget kivegyük. Másrészt viszont tudomásul kell vennünk, hogy a közlekedési morált nem lehet másként megváltoztatni, mint szigorú szankciókkal.

Idén már volt egy nagy közlekedésbiztonsági kampány, tavaly is, mégis, a gyalogosgázolások száma stagnál.

Sokan még mindig nem értik, hogy ha egy egy tonnás vagy még nehezebb fémmel nekimennek egy hetvenkilós embernek, ott mindenképp sérülést okoznak. Rendkívül óvatosan kell megközelítni a gyalogátkelőhelyet, hiszen a gyalogosoknak nem kötelező, hogy jogosítványuk legyen, így nem is biztos, hogy helyesen fel tudják mérni a közeledő autó sebességét, féktávolságát.

Erre egyébként a Rendőrkapitányságon kifüggesztett reklámplakát is figyelmezteti a gépjárművezetoket, mondhatjuk tehát, hogy egyezik az álláspontunk. Ezen a héten volt olyan nap, amikor csak Baranya megyében 7 gyalogost gázoltak el, ebbol négyet kijelölt gyalogátkelohelyen!

Visszatérve a tanúkihallgatásra: a Rendőrség láthatóan konstruktívan áll ügyünkhöz, megértik és helyeslik is azt, de folyton figyelmeztetnek arra, hogy bizony balesetveszélyes, amit csinálunk. Valahol ugyan abszurd, hogy balesetveszélyes dolog átkelni egy zebrán a Rendőrség szerint, de megnyugtattuk oket, hogy nagyon vigyázunk magunkra, az átkelők mindig tapasztalt közlekedők, sofőrök vagy biciklisták.

Mikor megkérdeztem, miért nem tudják ezt a munkát ők elvégezni és akkor nekünk nem kellene, létszámhiányra hivatkoztak.

Majd egy beszélgetésben egyszer felvetem egy rendőrkapitánynak, hogy kevesebb munkaerőt kötne le három rendőr egy zebránál helyszíni bírsággal, mintha 4 belső rendőrtisztviselő egy üggyel. Így ugyanis esetenként van , hogy több mint 5 órát töltenek el az adminisztratív munkákkal..

Alapvető benyomásunk, hogy a dolgok a helyes úton mennek, a Rendőrség szépen teszi a dolgát, s mi is tovább folytatjuk akcióinkat, az Új évben is – hogy a zebra minél biztonságosabb legyen





A bejegyzés trackback címe:

https://zebraakcio.blog.hu/api/trackback/id/tr811589478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TimarGergely 2009.12.11. 00:12:42

Örömteli hírek, köszönjük! Az írás hangneme is tetszik. Ezt nevezem közszolgálatnak!

Gyűjtőjegyes 2009.12.11. 11:12:19

Gratulálok nektek! Még több ilyet :) És további sok sikert kívánunk! :) Reméljük előbb-utóbb félelem nélkül lehet átkelni majd a zebrán, lámpa nélkül is.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.12.11. 18:39:13

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
Mert te biztos szép, egyedülálló fehér középosztálybeli férfi vagy. Akinek a világ épül; de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem.

schdl (törölt) 2009.12.11. 19:14:26

@zebraakcio: "Mert te biztos szép, egyedülálló fehér középosztálybeli férfi vagy. Akinek a világ épül; de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem." - Gratulálok, ez Téged minősít.

Nagykócsag 2009.12.12. 19:13:56

@schdl: Szerintem is zebraakciót minősíti: művelt, értelmes, empatikus ember. Ráadásul szellemes. És még Radnótit is ismeri, ami plusz pont! :)

Nagykócsag 2009.12.12. 19:23:32

Az akcióhoz: mennyi időtöket kötötte le a tanuskodás? Mennyire lehetett időpontot egyeztetni?

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.12.12. 21:53:53

@Nagykócsag:
Köszönöm. :))

Nem tudom, mennyire lehetett időpontot egyeztetni, én mindig időben odamentem. Másodszorra már rutinos voltam, vittem a laptopot és az előtérben, amíg várni kellett. elkezdtem írni ezt a bejegyzést, hogy a hely szelleme is megjelenjen benne. :)
De a tiszthelyettes asszony nagyon rugalmas volt, például gyorsan egymás után letanúzhattunk két ügyet is, így másnap nem kellett bemennünk.
Szóval látszik, hogy normálisan állnak hozzá a dologhoz, ez kellemesen érintett minket.
Mikor megmutattam a jegyzetelési módszerünket, megértette, hogy azért csináljuk így, mert nem tudunk visszaemlékezni mindegyik esetre, de azzal, hogy mindent korrektül a helyszínen rögzítünk, teljesértékű bizonyítékot szolgáltatunk. Nem is kérdezett sok mindent, eleget tett az eljárási szabályoknak és már mehettünk is.

whiteCat 2009.12.26. 13:08:19

Gratula! Jó lenne az új évet úgy kezdeni, hogy félelem nélkül engedhetem el a gyerekeket itthonról, hogy legalább a zebrán biztonságban vannak.
Csak megjegyezném, hogy nemrég voltunk Pakson a művelődési házban. Elmentünk egy kis sétára meg cukrászdára. Minden autó megállt mikor egy zebrához értünk. Tényleg mind. Még akkor is mikor csak egy autó jött és még bőven átmehetett volna előttünk, de nem ő megállt és szépen megvárta, hogy a zebrához érjünk és átkeljünk az úttesten.
Paks kaphatna valami külön díjat érte :)